James Norbury: Az utazás

Ennél aranyosabb, kedvesebb és bájosabb könyvet el sem tudok képzelni. Ez az a könyv, ami nemtől, kortól és élethelyzettől függetlenül, bárki tetszését el tudja nyerni. Egy szemet gyönyörködtető borító, egy varázslatos történet és csodás illusztrációk teszik ezt a kis könyvecskét oly érdekessé és izgalmassá.

Ez a könyv a szerző előbbi könyvének a folytatása, de nem szükséges az első kötet ismerete ahhoz, hogy ez a könyv önmagában is érthető legyen.

Nagy Panda és Kicsi Sárkány kalandos, tanulságos és önismereti útja folytatódik ebben a könyvben. Két aranyos állat szolgál metaforaként, ezzel szimbolizálva mindannyiunkat, akik útra kelünk, hogy megismerjük világunkat és önmagunkat.

Nagy Panda és Kicsi Sárkány egymást segítve, meghallgatva és megértve jön rá az élet nagy igazságaira, amelyek nem kívül, tárgyakban keresendőek, hanem belül, önmagunk legmélyén.

Egymás totális ellentétei a két jó barát, de ez sosem jelent gondot számukra, ugyanis útitársakként mindenben segítik és támogatják egymást.

Addig míg Nagy Panda maga a bölcs és sokat tapasztalt, addig Kicsi Sárkány a tanuló, aki nem csak mesterétől és barátjától tanul sokat, hanem saját magától is, azokból a tapasztalatokból, amelyekkel útja során találkozik.

A két jó barát hátrahagyva ismert és szeretett otthonukat, egy olyan helyre indul el, amely tele van rengeteg akadállyal, nehézséggel és megpróbáltatással, de ők az utazás során még közelebb kerülnek egymáshoz és önmagukhoz.

Az út során megtapasztalják a változásban rejlő fejlődés lehetőségét, az elfogadást és az új kezdetek örömét.

Miközben új vidékeket fedeznek fel, megtanulják elengedni a múlt sérelmeit, megküzdenek az új akadályokkal és rengeteg új élménnyel gazdagodnak.

Ezen az önismereti úton megtanulnak együtt élni a jóval és a rosszal is, úgy tekintve rá, mint az élet természetes velejárói.

Legyen szó bármilyen nehézségről mélységről vagy veszteségről, Nagy Panda és Kicsi Sárkány ezáltal fejlődik a legtöbbet, megmutatva ezzel olvasóiknak, hogy az élet minden nehézség és megpróbáltatás ellenére is szép és egyedi.

Az út végén Nagy Panda és Kicsi Sárkány levonják a megfelelő következtetéseket, megbarátkoznak az új hellyel és készen állnak az új kalandokra,.

Ennek ellenére kissé nyitottan ér véget történetük, nem tudhatjuk mi minden vár rájuk még, de bízhatunk abban, hogy most már megtanulva az élet legfontosabb leckéit, készen állnak majd arra, hogy külön és együtt is megbirkózzanak mindazzal, ami előttük áll.

Ez a rendkívül gyönyörű illusztrált ajándékkönyv a változásról, az elfogadásról, az elengedésről, a szeretetről, a barátságról, a fejlődésről és az önismeretről szól.

Tele mély értelmű gondolatokkal, kedves humorral és színes képekkel ez az a könyv, amit mindenkinek kezébe kellene vennie és elolvasnia. Bőven van mit tanulni belőle.

Ez a könyv segít visszatalálni önmagunkhoz, nem eltévedni a világ zajában, hanem rátalálni az igazi értékre.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Jó és rossz néha csak azon múlik, honnan nézzük a dolgokat.

Az utazás Book Cover Az utazás
James Norbury
21. Század Kiadó
2022
Vászonkötés
159