Tisza Kata új kötete nemcsak egy könyv az emberi közelségről, hanem egy mélyen elgondolkodtató utazás önmagunk belső tájai felé. Tisza Kata bravúrosan egyensúlyoz a pszichológiai elemzés és a lírai, mégis nyers őszinteségű történetmesélés között. Olyan rétegeket tár fel, amelyekről sokan csak sejtjük, hogy léteznek, mégis mindenki érzi, hogy ezek mozgatják az élet legfontosabb pillanatait.
A könyv központi kérdése az, hogy mi is az igazi intimitás. Hol kezdődik, és hol torzul el? Hogyan öröklődik, formálódik, és mikor válik álarccá?
Tisza Kata ezekre a kérdésekre nem elméleti válaszokat ad, hanem érzékeny, mégis mélyen valóságos történeteken keresztül segít közelebb kerülni a megértéshez. Megmutatja, hogy az intimitás nem csupán testi vagy érzelmi közelség, hanem az a finom, törékeny tér, ahol két ember, vagy az ember és saját önvalója, őszintén találkozhat egymással.
Az írónő végigjárja az emberi kapcsolatok teljes spektrumát: a gyermekkori kötődésekben gyökerező mintáktól kezdve a baráti és párkapcsolati viszonyok bonyolult hálóján át egészen az önmagunkkal való kapcsolatig. E rétegekben a szeretet és a félelem, a vágy és a távolság, a bizalom és a sérülés finoman szövődnek össze. Minden fejezet egy újabb tükröt tart elénk, amelyben nemcsak a másikat, hanem önmagunkat is megpillantjuk.
Tisza Kata írásmódja egyszerre empatikus és kegyetlenül pontos: nem kíméli az olvasót a felismerésektől. Finom érzékenységgel, mégis sebészi precizitással tárja fel azokat a látszat-intimitásokat, amelyekben sokan élünk, kapcsolatokat, amelyek kívülről harmonikusnak tűnhetnek, ám belül üresek, félelemmel és megfeleléssel telítettek. Megmutatja, hogyan válhat a szeretet pózzá, a közelség játékká, és a kapcsolódás illúzióvá, ha hiányzik mögüle a valódi önismeret és bátorság.
Ez a könyv arra hív, hogy leplezzük le a hamis mintákat, és merjünk újra valódi közelséget keresni , nem tökéletes, hanem igaz kapcsolatokat. Az intimitás, ahogy Tisza Kata bemutatja, nem mindig kényelmes, de mindig gyógyító. És talán éppen ez az egyik legfontosabb felismerése a kötetnek: hogy a valódi közelség a sebezhetőségben születik, nem a tökéletességben.
A szöveg mélysége abban rejlik, hogy nem kínál gyors válaszokat, nem akarja leegyszerűsíteni az emberi lélek bonyolultságát. Ehelyett tükröt tart, őszintét, néha kegyetlenül éleset, amelyben kénytelenek vagyunk szembenézni önmagunkkal. Megmutatja, hol és hogyan vesztettük el a valódi kapcsolódás képességét: mikor cseréltük le az őszinteséget megfelelésre, a közelséget félelemre, a szeretetet biztonsági játszmákra. A könyv nemcsak a kapcsolataink torzulásait tárja fel, hanem azt is, hogyan tanultuk elrejteni önmagunkat, akár mások, akár saját magunk elől.
Olvasás közben az ember szinte terápiás úton megy keresztül. Rétegenként hántja le a hamis mintákat, a tanult viselkedéseket, a mások elvárásaiból épített falakat, amíg el nem jut valami mélyebbhez: a legigazibb, legsebezhetőbb önmagához. Ez a folyamat egyszerre fájdalmas és felszabadító. Fáj, mert őszinte, de felszabadít, mert végre igaz.
Ez a könyv mindenkinek szól, aki valaha érezte, hogy a közelség néha fáj, hogy a szeretet olykor félrecsúszik, és hogy az őszinte kapcsolódás nem adottság, hanem tanulható bátorság.
Ajánlom azoknak, akik szeretnék jobban megérteni önmagukat, kapcsolataik dinamikáját, és mernek szembenézni a fájdalommal, ami a gyógyulás kapuja is egyben.
Ez a kötet nemcsak egy könyv, hanem tükör, gyógyító tér és belső utazás. A sorok között ott a remény, hogy még ha el is veszítettük a valódi intimitást, újra megtalálhatjuk, ha elég bátrak vagyunk szembenézni azzal, ami elválaszt bennünket önmagunktól.
Ez a felismerés adja a mű valódi erejét: nem tanít, hanem gyógyít. Egy mély, igaz és felszabadító olvasmány mindazoknak, akik vágynak arra, hogy újra valódi közelségben éljenek, önmagukkal és másokkal egyaránt.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Nincs nagyobb sérülés, mint leválni önmagunkról ahhoz, hogy kibírjunk egy helyzetet.
Intimitás és hasadás
Scolar Kiadó
2025
Keménytábla, Védőborító
458
