Almási Kitti: Ki vagy Te?

Az utóbbi időben egyre több önismereti és önfejlesztő könyv foglalkozik azzal a témával, hogy hogyan élhetünk egy beteljesültebb életet, és milyen változtatások szükségesek ehhez. A másoknak való megfelelés szemben az önazonossággal elég nagy feladat, amivel napi szinten mindannyian küzdünk. Nehéz megtalálni az egészséges egyensúlyt a kettő között, ugyanakkor tudatosan figyelni arra, hogy ezzel másokat se bántsunk meg, de önazonosak tudjunk maradni.

Életünk tele van elvárásokkal, valamint olyan szerepekkel, amiknek próbálunk nap mint nap eleget tenni. Ezek a külső szabályok, elvárt viselkedési formák, úgy nevezett illem kódexek, gyakran meggátolnak abban, hogy ki tudjunk teljesedni. Egy idő után ezek az elvárások már annyira beépülnek mindennapjainkba, hogy nehéz megszabadulni tőlük, vagy akár változtatni azon, ami nincs összhangban való énünkkel.

Mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek és elfogadjanak minket. Ez a tulajdonságunk vagy szükségletünk már gyerekként velünk születik, amikor is életünk első éveiben éhezzük szüleink szeretetét, elismerését és elfogadását. Azonban gyakran ezek a megerősítő mondatok és cselekedetek elmaradnak, vagy felnőttkorban olyan élmények érnek minket, ami miatt úgy érezzük, csak akkor vagyunk elfogadhatóak és szerethetőek, ha elrejtjük valódi énünket.

A megfelelés mint a túlélés záloga, tudatos és tudattalan elvárásokat rejt magában, amivel sokan egy életen át küzdenek. De ennek nem feltétlenül kell így lennie, mert bizonyos eszköztár segítségével, valamint egy tudatos önismereti folyamat során, sokat lehet ezen változtatni, valamint feloldani olyan elakadásokat, ami miatt állandó megfelelési kényszer alatt érezzük magunkat.

Almási Kitti könyvében az a jó, hogy közvetlen nyelvezete, rengeteg terápiás tapasztalata, valamint a könyv egyáltalán nem agresszív, hanem kedves és nyitott hangneme, sok teret ad arra, hogy az ember kényelmesen elmerüljön ebben a témában. Olyan ez a könyv mintha egy segédeszközt tartana az ember a kezében, amiből annyit vesz ki mindenki belőle, amennyire épp szüksége van.

Nekem nagyon tetszett a könyv első része, ami a szülői elvárásokat tárja fel. Ez egyfajta görbetükör volt számomra, mert saját gyermeki énemet is megkérdőjelezte, valamint szülői kivoltomat.

A könyv segít felismerni a gyerekkori örökölt viselkedésmintákat, amik sajnos felnőttkori cselekedeteinket és gondolkodásunkat is meghatározzák.

Emiatt a könyv nagy hangsúlyt fektet a felnőttkori kapcsolatok nehézségeire, valamint azokra a területekre, ahol próbálunk másoknak megfelelni. Ebben a részben főleg a párkapcsolati és a társkeresési neheézségek emelkednek ki. Az itt leírt esettanulmányok sok olyan tudatalatti viselkedési mintát tárnak fel, amelyek azt a célt szolgálják, hogy megfeleljünk másoknak, de közben mégis rossz érzéseket keltenek bennünk.

Érdemes úgy olvasni ezt a könyvet, hogy helyet és teret adunk a kompromisszumnak és időnként a külső elvárásoknak is, de csak akkor ha ez nem ütközik valódi belső énünkkel, mindazzal amitől hitelesek és önazonosak tudunk maradni.

Társas lények vagyunk, akik különböző kapcsolatokban élünk, ezért elkerülhetetlen az, hogy mások vagy saját, valós vagy vélt elvárásainak eleget tegyünk. Ezzel csak akkor van gond, ha ez egy idő után átveszi az irányítást az életünk felett.

A könyv elolvasása még nem garantálja a tuti megoldást, de már a felismerés fázisában is nagyon sokat tud segíteni, ami nagyon fontos, mert ez az első lépés egy nagyon hosszú folyamat során.

Mai társadalmunk sajnos kevés különbséget lát az önzőség és az önazonosság között, ugyanis kimondatlanul is úgy érezzük, hogy rengeteg szabálynak és viselkedési mintának kell eleget tennünk, ha nem szeretnénk egy közösség vagy társdalom perifériájára kerülni.

Ez a nagyon hasznos és gyakorlatias önismereti és önfejlesztő könyv sokat tud segíteni abban, hogy néhány tévesen berögzült mintát felülírjunk, megszabaduljunk múltbeli terhektől, és elkezdjünk önmagunk teljességében kiteljesedni. Érdemes elolvasni, elmerülni a ránk vonatkozó fejezetekben és elkezdni dogozni életünk azon részein, amelyek problémásak és fájdalmasak.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Érdemes megtanulnunk egy mára szinte feledésbe merült, egyáltalán nem trendi, viszont hihetetlenül hasznos aranyszabályt: nem kell mindent kimondani. Van, amit jobb, ha megtartunk magunknak, de legalábbis alaposan megfontoljuk, mennyit és milyen módon osztunk meg belőle.

Ki vagy Te? Book Cover Ki vagy Te?
Almási Kitti
Kulcslyuk Kiadó Kft.
2020
Puhatáblás, Ragasztókötött
312