Már az alapötlet miatt is nagyon kíváncsi lettem erre a történetre. Adam és Jules közel huszonöt éve házasok, a kapcsolatuk pedig lassan belesimult a hétköznapok megszokott ritmusába. Szeretik egymást, közös életük van, mégis mintha valami elveszett volna abból az izgalomból, ami egykor összekötötte őket. Aztán Adam rábukkan néhány régi magnókazettára, amelyeket még kapcsolatuk kezdetén készítettek, és amikor újra lejátssza őket, valami egészen hihetetlen történik: visszarepülnek azokba az évekbe, amikor az adott válogatás készült.
Az időutazás és a régi zenék kombinációja szerintem nagyon szerethető alapötlet. Tetszett benne az a gondolat, hogy bizonyos dalok mennyire erősen képesek visszarepíteni bennünket életünk egy-egy fontosabb vagy különlegesebb pillanatába. Elég meghallani néhány hangot, és máris eszünkbe jut valaki, egy hely, egy érzés vagy akár egy régi változatunk önmagunkból. Sokszor nem is maga a dal a fontos, hanem mindaz, amit hozzákapcsolunk: egy első találkozás, egy közös utazás, egy nyári este, egy régi otthon vagy valaki, aki akkoriban meghatározó része volt az életünknek.
Különösen érdekesnek találtam azt is, hogy Adam és Jules nem egyszerűen csak felidézik a múltjukat, hanem valóban visszakerülnek azokba a pillanatokba, amikor még minden új, izgalmas és kiszámíthatatlan volt közöttük. Ez önmagában rengeteg érdekes kérdést vet fel. Vajon ugyanúgy élnénk meg életünk legfontosabb pillanatait, ha már tudnánk, mi következik utánuk? Ugyanazokat a döntéseket hoznánk meg? Másképp néznénk arra az emberre, akivel akkor még csak éppen elkezdődött a közös történetünk? És ha lehetőségünk lenne visszatérni a fiatalságunkhoz, valóban ott akarnánk maradni, vagy idővel mégis hiányozni kezdene mindaz, amit azóta felépítettünk?
Pont emiatt maradt bennem némi hiányérzet olvasás közben. A történetben sokkal több érzelmi lehetőséget éreztem annál, mint amit végül kaptam. Egy huszonöt éve tartó házasság, az idő múlása, az elszalasztott lehetőségek, a fiatalság iránti nosztalgia és az a kérdés, hogy vajon újra ugyanazt az embert választanánk-e, rengeteg mélyebb gondolatot hordozhatott volna. Szívesen olvastam volna még többet arról, hogyan változott meg Adam és Jules az évek során, mit veszítettek el önmagukból, mit találtak meg egymás mellett, és hogyan tekintenek vissza azokra a döntésekre, amelyek végül kialakították a közös életüket.
Nekem néha úgy tűnt, hogy a történet inkább csak megérinti ezeket a kérdéseket, mintsem igazán mélyre ásna bennük. Szerettem volna jobban átérezni azt a különös kettősséget, amikor valaki egyszerre vágyik vissza egy elveszett időszakba, miközben tudja, hogy a jelenét sem szeretné elveszíteni.
Ugyanakkor szerettem a történet üzenetét: hajlamosak vagyunk megszépíteni a múltat, miközben elfelejtjük értékelni azt az életet, amelyet közben felépítettünk. A régi emlékekben általában a szép pillanatok maradnak meg a legerősebben, a nehézségek, bizonytalanságok és félelmek pedig idővel valamennyire elhalványulnak. Emiatt könnyű azt hinni, hogy régen minden egyszerűbb vagy boldogabb volt, miközben valójában akkor is megvoltak a saját problémáink.
A könyv számomra leginkább arról szólt, hogy egy hosszú kapcsolat értéke nem feltétlenül a nagy gesztusokban vagy az állandó izgalomban rejlik. Sokkal inkább abban, hogy két ember mennyi mindenen ment már keresztül együtt, mennyi közös emléket, veszteséget, örömöt és hétköznapi pillanatot őriznek. Néha nem egy másik életre vagy egy teljesen új kezdetre van szükségünk, hanem arra, hogy újra meglássuk azt, ami már ott van előttünk. Hogy emlékezzünk rá, miért választottuk egykor a másikat, és talán arra is, hogy a megszokás mögött még mindig ott lehet az a kapcsolat, amely valamikor mindent jelentett.
Ha szereted az időutazással fűszerezett romantikus történeteket, a hosszú kapcsolatokról szóló könyveket és azokat a regényeket, amelyek arra késztetnek, hogy egy kicsit visszanézz a saját múltadra is, érdemes lehet esélyt adnod neki.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– A boldogság az, hogy megtanuljuk szeretni, amink van.
Te meg én
Libri Könyvkiadó
2026
Kartonált
413
H. Prikler Renáta
