Nehéz feladatnak tűnt egy olyan könyv elolvasása, aminek szerzőjéről semmit sem tudtam mindeddig. De mint mindig, most is meggyőzött a könyv címe és fülszövege, ezért én is elkezdtem belemerülni ebbe a történetbe, ami a barátság és a család összetartó erejéről szól.
Ennek a történetnek a főszereplője Roni, aki férjével Amerikában, egy ottani kutatóközpontban dolgozik. Egy ismerős segítségével összebarátkoznak Edittel, aki szintén magyar, és aki a 2. világháború ideje után menekült ki. Edit élete és történetei a zsidóság fájdalmas történeteit elevenítik fel, de ez nem tűnik annyira nyomasztónak a könyvben, ugyanis ezt kiegészítik a kissé humoros és megható életpillanatok, amelyek a család és az emberség erejéről mesélnek. A fikció keveredik az élet valóságával, olvasóként pedig egyre közelebb kerül az ember Edit karakteréhez, aki úgy eleveníti fel a múltat, hogy nem a borzalmakra koncentrál, hanem a túlélést és az új életet helyezi előtérbe. Életereje és kitartása erőt ad neki arra, hogy új életet kezdjen egy idegen országban, megőrizve a hagyományokat és az emlékeket.
Edittel szemben ott áll Roni, aki egy egészen más korosztály, aki már egy egészen más képet fest le Magyarországról mint Edit. Addig míg Edit a múltat idézi fel, Roni a jelenben marad.
A két nő között kialakult barátság egyszerre bájos és megható, de ebben a könyvben nem is ezen a barátságon van a hangsúly, hanem azokon a történeteken, amiket elmesélnek egymásnak.
Ezek a meghitt történetek tele vannak olyan szereplőkkel és eseményekkel, amelyek személyes emlékeket elevenítenek fel.
A könyv szerzője egyfajta női finom érzékkel, tapintattal és lélektani ábrázolással adja vissza ennek a két nőnek a barátságát. Beszélgetéseik, történeteik hűen adják vissza az akkori kor szellemiségét.
Visszaemlékezéseik során nem merülnek el a fájdalom és a félelem bugyraiban, hanem erőt merítenek a múltból és képesek a változásra és a fejlődésre.
A múlt emlékeit ki nem lehet törölni, az elszenvedett tetteket meg nem történtté nem lehet tenni, de talán pont ezekben a mélységekben lehet megtalálni az élet legnagyobb kincseit is. Erről mesél ez a történelmi könyv is.
A 20. század történései amelyeket ez a két nő és a körülöttük lévő emberek elmesélnek, reményt és hitet ébresztenek az emberben. Ahányan szerepelnek és mesélnek ebben a történetben, annyi féleképpen élik meg a 20. század eseményeit, mindenkiből mást és mást hoznak ki az átélt traumák vagy szenvedések.
A történelemidézés ami erős vonala ennek a könyvnek, valójában azt a kérdést járja körül, hogy milyen utat és jövőt remélhet az az ember, aki szemtanúja és elszenvedője volt különböző borzalmaknak?
A könyv szereplői keresik boldogságukat és boldogulásukat, úgy hogy a múltból a jelenbe és a jövőbe tekintenek.
Én, mint a könyv külső szemlélője, aki csak olvasom ezeket a történeteket, csak próbálom beleélni magam ezekbe az élethelyzetekbe, amelyek hitről, kitartásról és reményről mesélnek. A különböző képek, hangulatok és történetek olyanok ebben a könyvben mint egy kirakó darabjai, amelyek eleinte kusza összevisszaságban állnak az olvasó előtt, és külön-külön aligha van értelmük, de együttesen egy olyan múltat idéznek fel, amiből lehet tanulni, és ami erőt adhat a jövőben is.
Élvezetes volt elmerülni ebben a szépirodalmi történelmi olvasmányban, ami nem csak a barátság erejéről mesél, hanem azoknak a kivándorlóknak az életéről, akik a 20. században arra kényszerültek, hogy elhagyják Magyarországot. Miközben ezek az emberek különböző szemszögből mesélik el életük történetét, mindannyian rávilágítanak arra, hogy a háború milyen mértékben változtatta meg, nem csak saját, hanem akár egész generációk sorsát. De a háborús jelenetek mellett felvillannak szerelmek, barátságok, veszteségek, sikerek, elválások és újrakezdések is. Ezek együttesen egy nemzet történelmét mesélik el, olyan hétköznapi emberi sorsokon keresztül, ahol a remény és a hit képes volt utat törni magának.
A regény különböző elbeszélői, valamint a váltakozó idősík és szemszög, lehetővé teszik azt, hogy a visszaemlékezések által a 20. század emberi oldalát ismerje meg az olvasó, ami tele volt rengeteg megpróbáltatással és nehézséggel, de az akkori emberek előnyt tudtak ebből kovácsolni és sikerült nekik egy szebb jövőt álmodni mindazok után amit átéltek.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– Ha egy dörgő hangra vársz az éterből, soha nem fogod meghallani a hangját. Magadban keresd, belül.
Távolból őrzöm
Jaffa Kiadó Kft.
2020
Keménytábla, Védőborító
281
