Egy új szerző, egy díjnyertes könyv, egy rendkívül fájdalmas téma és egy egészen különleges írásmód, ami egy olyan történetet eredményez, amiben anya-lánya bonyolult, összetett és sokoldalú kötődéséről és kapcsolatáról lehet olvasni.
Ez nem egy könnyed olvasmány, lassú és melankolikus, gyakran túl erős, néha pedig túl vontatottnak tűnik, de talán pont ebben rejlik az egyedisége.
Anya és lánya, Tárá és Antárá, mindketten a múlt emlékeivel és démonaival küzdenek, csak különböző módokon. Az édesanya időskori betegsége kész tények elé állítja őket, mindketten szembenéznek múltjuk fájdalmas pillanataival, de addig míg az egyik kiszínezve és szép emlékekre emlékszik vissza, a másik keserű haraggal és sértettséggel idézi fel a gyermekkori traumákat.
Tárá, az édesanya demenciával küzd, ezért lányának még nehezebb megbeszélni vele a múlt történéseit, miközben az édesanya szinte elmenekül a múlt emlékei elől és nem igazán hajlandó őszintén megnyílni lánya előtt.
Antárá azonban semmi másra nem vágyik jobban, mint arra, hogy egyszer és mindenkorra letegye a múlt nehéz súlyait és megszabaduljon attól a tehertől, amit anyja akarva-akaratlanul rátett.
Az örökölt családi mintákon, a sérült kötődési sémákon és a toxikus anya-lánya kapcsolatán keresztül a szülői lét, az anyaság és a felnőttkor nehézségeiről lehet olvasni ebben a könyvben.
Nagyon összetett, sokoldalú és bonyolult az a kapcsolat, amiben az önzetlen és feltétel nélküli anyai szeretet helyett, sokkal inkább féltékenység, önzőség, megszállottság és árulás van jelen.
Antárá felnőttként jut el odáig, hogy az önvizsgálat során megkérdőjelezze emlékeit és újradefiniálja magát. Eme önvizsgálat és önreflexió során fájdalmas sebeket és sérelmeket tár fel, de az út végén talán sikerül önmagát és a hozzá közelállókat is másképp látni, megismerni és megérteni.
Ezen az identitáskeresési úton a lázadás, a harag, a düh, a tehetetlenség, a bosszúvágy, a beletörődés és az elengedés folyamatosan egymással küzd. Enyhe szarkazmussal és öniróniával tárja elénk a könyv szerzője ezt a rosszul működő anya-lánya kapcsolatot, amiben a szeretet és a gondoskodás megannyi árnyalatát ismerjük meg. Ezek közül nem mindegyik egészséges, sőt a legtöbb fájdalmas és káros.
A könyv keserédes hangulatát ez a folytonos feszültség okozza, ami a bűntudat és a kötelesség, a szeretet és a gyűlölet, a kötődés és a szakítás között van. Antárá csak akkor jut el a megbékéléshez és a megnyugváshoz, mikor elfogadja múltja megváltozhatatlan eseményeit és ebből okulva a jövőjét másképp alakítja.
De ezzel együtt felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogy egy sérült gyermekkor, egy traumás múlt és egy örökölt családi sors után, lehet-e az embernek egy boldog, beteljesült és békés felnőtt élete?
Vajon mennyire köszönnek majd vissza a múlt emlékei a mindennapokban, vajon mennyire égett belénk a rossz kötődési séma? Vajon az egykori lányból jobb anya lesz, ha majd felnő?
Két párhuzamos történet, a múlt és a jelen eseményei, amelyek olyan érzést hagynak az olvasóban, mint az égett cukor. Van ebben a történetben valami édes, ismerős és megnyugtató érzés is, de az égett cukor után főleg a keserű íz marad meg a szájban.
Ilyen megvilágításban nézve hiábavaló a múlt feloldozása, az emlékek átírása és az érzések minimalizálása, mert az úgyis beleég a traumatizált ember lelkébe.
Nincs egyértelmű igazság, ítélet vagy megoldás ebben a könyvben, csak egy olyan anya-lánya kapcsolat, amiben mindketten sérülnek és magukban hordozzák a rossz kötődési mintákat.
Női generációkon átívelő gyógyíthatatlan sebek és fájdalmas örökségek, amelyek a generáció összes női tagjában olyan sérelmeket és sebeket hagynak hátra, aminek keserű íze talán egy életen át végigkíséri őket…vagy mégsem, talán mégiscsak van kiút ebből az ördögi körből?
Erre a húsba vágóan fájdalmas kérdésre keresi a választ ez a lélektani könyv.
Kedvenc idézetem a könyvből:
(…) nem kell mindig azzal törődnöd, hogy mások mit mondanak. Nem mindent a világ kedvéért csinálunk. Olykor azért csinálunk valamit, mert mi azt akarjuk csinálni.
Park Könyvkiadó Kft.
2023
Füles, Kartonált
325