Számos könyvet olvastam már Bauer Barbarától, de legújabb könyve valami egészen másat és újat nyújtott nekem, mint eddigi olvasmányaim tőle.
Egyszerre volt új, friss, üde, mégis pontosan olyan mély értelmű és magas színvonalú, amilyet már megszokhattunk az írónőtől.
Ebben a könyvben megint előjönnek azok a női sorsok, amikben sok a mélység, a magasság, a tanulság és az a csipetnyi életerő, amitől én olvasóként úgy érzem, hogy a könyv elolvasása után több vagyok, mint előtte voltam.
A könyvben négy különböző női sorsot ismerünk meg. Három barátnő, akikhez csatlakozik egy negyedik ismeretlen nő, akit hamar befogadnak maguk közé.
Teri, Roberta és Zsóka már évek óta jó barátnők. Együtt élték meg a várandósságaikat, együtt nevelték fel gyerekeiket, együtt küzdöttek meg az anyaság és a gyereknevelés akadályaival és nehézségeivel, valamint együtt beszélték meg párkapcsolati nehézségeiket.
Úgy gondolják, hogy mindent tudnak egymásról. Mindaddig míg egyik nap Zsóka eltűnik, helyette pedig megjelenik az új szomszédnő, a Békési Betti.
Betti megjelenésével teljesen felfordul a nők és édesanyák élete, ugyanis hamar kiderül az, hogy a smink és álarc mögött, bizony mindannyian rejtegetnek valamit.
Közösen megalapítják a Kék Macska Klubot, ahova olyan nőket várnak, akik egy velencei álarc mögé bújva, levetkőzhetik gátlásaikat, félelmeiket, szorongásaikat, szégyenüket és bűntudatukat.
Ebben a klubban találkozik egy megcsalt nő, egy eltűnt feleség, egy önbizalomhiánnyal küzdő anya és feleség, valamint egy titokzatos nő, aki próbálja felkutatni múltját és visszaszerezni elvesztett emlékeit.
Négy nő, négy sors, négy életút. Különböző traumák, nehézségek és megpróbáltatások. Egyvalami azonban mindegyik történetben közös: a vágyódás a szeretet és a biztonság után. Felnőtt, érett, ötvenes éveikben járó nőkről van itt szó, akik nem csak barátnőiknek, de még saját maguknak sem merik bevallani azt ami fáj, ami nehéz, ami hiányzik, amit megbántak, ami után vágyakoznak.
Erre ad lehetőséget a Kék Macska Klub. Egy álarc mögé bújva mindenki színre léphet és elmondhatja a saját igazságát, mások ítélkezése és bírálata nélkül.
A regény központi főszereplője Betti, aki azért menekül ebbe a faluba, hogy édesanyja halála után választ kapjon gyerekkori kérdéseire, felfedje rejtélyes gyerekkorának titkait és megértse ki is ő valójában.
Az identitáskeresés mind a négy nőre vonatkozik, mindez egy olyan életkorban, mikor már azt gondolná az ember, hogy ezek a nők már mindent láttak és hallottak. De mikor rájuk kerül a maszk és bekerülnek ebbe a biztonságos közegbe, csak akkor jönnek rá arra, hogy a felszín alatta mennyi mindentm nem lett még kimondva, hány könny nem lett még elsírva és hány vágy nem lett még megvalósítva.
Bauer Barbara könyvében minden női olvasóját arra hívja meg, hogy lépjen be ebbe a klubba, merjen megnyílni, ha nem is mások, de legalább önmaga előtt és merjen szembenézni azzal a tükörképpel, ami lehet, hogy nem mindig tetszik, de legalább a mienk és ettől egyedi.
A négy női sors olyan életutakat mutat be nekünk olvasóknak, amiben benne van az anyaság, a barátság, a házasság, a gyász, a család, a gyereknevelés és a párkapcsolat, mind olyan részei az életünknek, ami gyakran kimerítő és fárasztó tud lenni.
Ha sehol máshol nincs alkalmunk megtapasztalni és megélni legbensőbb érzéseinket és félelmeinket, akkor legalább a könyv lapjai között engedjük meg magunknak, hogy Terivel, Robertával, Zsókával és Bettivel együtt sírjunk, nevessünk, örüljünk, gyászoljunk, változzunk és fejlődjünk önmagunkért és a következő női generációért, aki talán könnyebben és hamarabb megtanul szeretni, megbocsátani, meggyógyulni és újrakezdeni.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– Kell egy hely, ahol őszintén elmondhatod a gondolataidat, és ahol meghallgatnak, és ha kell, akkor valóban csak hallgatnak. Ahol olyan emberek vesznek körül, akik hasonló cipőben járnak.
Jaffa Kiadó
2024
Puhatáblás
254
