Dobray Sarolta: Üvegfal

Egy beteges, nárcisztikus és manipulatív párkapcsolat dinamikáját mutatja be ez a zseniálisan felépített könyv, amiben néha az áldozat és a tettes szerepe annyira összemosódik, hogy gyakran magával a tettessel is elkezdünk olvasóként együtt érezni, mert valahol mélyen ő is egy áldozat, tele sebekkel és sérelmekkel.

Egy ilyen borzalmas házasságot ábrázol ez a könyv, amiben a férfi a tettes és a nő az áldozat, ahol a nárcizmus már annyira messze megy, hogy maga az áldozat is megkérdőjelezi józanságát és ítélőképességét.

Tűpontosan, érzékenyen és világosan mutatja be a könyv szerzője az ok-okozati viszonyokat ebben a diszfunkcionális párkapcsolatban, ahol a jelenből a múltba visszatekintve értjük meg ennek a két főszereplőnek a múltját, a körülményeket, a miérteket és a súlyos következményeket.

Váltott szemszögön keresztül, hol Péter, hol pedig Léna hangja szólal meg, akik kapcsolatuknak két teljesen különböző változatát mesélik el. Péter a tettes, Léna pedig az áldozat, ugyanakkor ez a történet során gyakran fordul egy éleset és Léna a tettes és Péter az áldozat…legalábbis ők ezt így élik meg. De kívülről nézve és szemlélve, a kapcsolatuk egészen másnak tűnik a családnak és a barátoknak. Ami kívül őrültségnek, betegesnek és ésszerűtlennek tűnik, az belülről egészen másképp néz ki.

Kívülről marad az ítélkezés, a bírálat, a tanácsadás, de belül küzdelem, harc, függőség, hit, remény, bántás és védekezés van, na meg egyfajta szeretet.

De milyen ez a szeretet? Lehet rosszul szeretni? Lehetséges az, hogy néha a szeretet többet elvesz, mint amennyit ad? Lehet egyszerre szeretni és bántani is valakit?

Vékony határvonal húzódik meg ebben a kötetben a vádlott és a vádló, a tettes és az áldozat, a bántalmazó és a bántalmazott között. Akárcsak egy üvegfal, amin keresztül azt hisszük, hogy mindent látunk és tudunk arról, hogy hogyan működik egy ilyen bántalmazó kapcsolat, de valójában csak azok tudják, hogy mi a valóság, akik az üvegfalon túl vannak. Az üvegfalon belül rengeteg érzelem, múltbéli sérelem, örökölt családminta és elszenvedett trauma húzódik meg, ami arra kényszeríti a könyv két főszereplőjét, hogy egy fojtogató kapcsolatban, hol menekülni akarjanak, hol pedig szorosan egymásba kapaszkodjanak.

A nárcizmus eme szintje már annyira beteges és taszító, hogy olvasás közben szó szerint összeszorul az ember gyomra, mert annyira nyomasztó és fuldokló erről az érzelmi hullámvasútról és a beteg pszichés állapotról olvasni.

Fáj, széthasít, felemészt ez a könyv és a végén szavak nélkül hagy.

Sosem olvastam még ennyire mélyrehatóan, szemléletesen és élesen a nárcisztikus személyiségzavarról. Ez a könyv annyira közel engedi magához olvasóit, hogy olyan érzés mintha testközelből látnánk azt, mennyire betegesen működik egy ilyen párkapcsolat, mennyi fájdalommal és mennyi lemondással jár egy ilyen élet.

A könyv szerzője könyörtelen és félelmetes módokon tárja elénk Péter és Léna kapcsolatát, amiben a bántalmazás beteges sémáiról, dinamikájáról és annak súlyos következményeiről lehet olvasni.

Ez egy remekmű, egy letehetetlen olvasmány, ami alaposságával, hitelességével és kőkemény őszinteségével azonnal rabul ejt.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Megkötött kézzel nem lehet szabadnak lenni?

– Egy ideig lehet. Aztán elfárad az ember.

Üvegfal Book Cover Üvegfal
Dobray Sarolta
Scolar Kiadó Kft.
2021
Keménytábla, Védőborító
316