Katerina Diamond: A tanár

Bár szeretek krimiket olvasni, ez a könyv valahogy nem igazán fogott meg. Nekem kicsit túl részletgazdag volt, ami a véres részeket illette, és a történet sem igazán kötötte le a figyelmemet. Túl sok volt benne az erőszak, a bosszú és a kegyetlenség.

A történet egy fiúiskolában indul, ahol az iskola igazgatóját holtan találják. Úgy tűnik, hogy saját maga vetett véget az életének, miután egy titokzatos csomag a kezébe került, ami már nem hagyott neki menekülő utat. Két rendőr kezd el nyomozni a felakasztott tanár esete után, miközben további furcsa gyilkosságok sorozata kerül napvilágra. Korrupció, erőszak és megannyi hazugság kerül a felszínre nyomozásuk során, miközben egyre közelebb kerülnek a rejtély megfejtéséhez, mely évtizedek óta titkolva van a közösség legbefolyásosabb emberei által.

Borzalmas és rémisztő részletek derülnek ki a múlt eseményeiből, közben pedig egymást követik a kegyetlenebbnél kegyetlenebb gyilkosságok. Nekem most kivételesen zavaró volt a több szálon futó esemény, még akkor is ha a végén ezek valamilyen szinten kapcsolódnak egymáshoz. A gyilkos felfedése kissé összezavart, bár kegyetlen módszerekkel gyilkolta meg áldozatait, azért indítékai néha szinte akár még megmagyarázhatóak is voltak. Ezért is volt olyan nehéz elhatárolni a jót és a rosszat a könyvben. Néha már nem is igazán tudtam ki a negatív és ki a pozitív szereplő a történetben.

A szereplők, hol szimpatikusak, hol idegesítőek voltak, mindegyikük titkolt valamit a múltból, és úgy tűnt ezért bűnhődniük is kell. A két nyomozó karaktere sem került közel hozzám, túl sok terhet cipeltek ők is a múltból, és ezért nyomozásuk nekem nem tűnt annyira dinamikusnak, inkább kissé vontatott volt az egész.

A könyv címe és borítója csalogató volt számomra, ezért vettem meg és kezdtem el olvasni, de nem olyan krimi volt amire számítottam. Nehezen értettem meg a könyv mondanivalóját és nem hiszem, hogy folytatni fogom az Imogen Grey sorozatot.

Kedvenc idézetem a könyvből:

(…) az emberek nem mindig akarják hallani az igazságot: néha jobb, ha az ember megtartja magának az azzal járó terhet.

A tanár Book Cover A tanár
Katerina Diamond
General Press Kiadó
2016
Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
307