Trom Kata: Miért ott van a szék?

Trom Kata első könyvében olvastam először a tér-lélek-tan fogalmáról, ami elég hamar felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis számomra is nagyon fontos az a légkör, ahol mindennapjaim telnek, ami szerintem meghatározza azt, hogy milyenek napjaink, milyen a hangulatunk vagy a munkához való hozzáállásunk.

Nagy örömmel és kíváncsisággal vettem kezembe Trom Kata újabb könyvét, ami több mint elsőre az tűnik, ugyanis nem csak lakberendezésről szól, hanem olyan gyakorlatias és könnyen kivitelezhető praktikákról, amelyekkel családi otthonunkat és dolgozói környezetünket harmonikusabbá tehetjük.

Azt hiszem, hogy ennél aktuálisabb nem is lehetne ez a téma, ugyanis az elmúlt hónapok tapasztalata azt mutatta meg, hogy egyre többet tartózkodunk otthonunk falai között, ami miatt talán még inkább felerősödött bennünk az a vágy és indíttatás, hogy egy olyan légkört teremtsünk körülöttünk, ami ha kell nyugalmat, ha kell kreativitást, ha kell menedéket nyújt.

Az tény és való, hogy nem egy szokványos könyvről van itt szó, ugyanis több olyan történetből, szösszenetből és élettapasztalatból tevődik össze, ami egyfajta interaktív beszélgetésre és játékos olvasásra buzdít.

Olvasmányos, kalandos és szórakoztató stílusban olvashatunk arról, hogy egy-egy berendezési tárgy, otthonunk egy-egy hangulatos sarka milyen nagy hatással lehet közérzetünkre vagy olyan folyamatokra, amelyek valamilyen kreatív munkát igényelnek.

Ez a könyv egyfajta önismeretre is buzdít, megfigyelve nem csak önmagunkat, hanem azokat a tereket, amelyek körülvesznek minket és lelkiállapotunkra való hatásukat. Néha lehet, hogy tudatosan nem is figyelünk arra, hogy egy-egy szín, anyag, textúra vagy kiegészítő milyen sokat hozzáadhat egy tér hangulatához és látványosságához.

Izgalmas lehet kissé más szemszögből megnézni otthonaink azon tereit, amelyek nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is rólunk mesélnek. És mióta a mozgásterünk annyira korlátozottá vált, talán még fontosabbá vált az, hogy egy-egy bútordarab vagy kiegészítő a lakás melyik részére kerüljön, hogy az ne korlátozzon vagy akadályozzon minket, hanem még több teret adjon a kiteljesüléshez.

Trom Kata tér-lélek-tan szemléletével nézve a falak, a bútorok, a színek és a formák jóval többek mint berendezési tárgyak, sőt olyan személyes dolgok, amelyekhez emlékek, személyek vagy bizonyos energiák kötődnek.

Ez a könyv inspirál és motivál, és ötleteket, valamint konkrét gyakorlatokat ad kezünkbe, amivel olyan környezetet teremthetünk magunk köré, amiből a legtöbbet ki tudjuk hozni.

A könyv spirituális szemlélete mellett, lakberendezési praktikák és önismereti tanácsok is helyet kapnak ebben a könyvben, így mindenki azt veszi ki belőle, ami számára fontos vagy érdekes.

Én személy szerint nagyon sok ihletet, inspirációt és útmutatást merítettem ebből a könyvből. Túl a lakberendezési tanácsokon és ötleteken, egyfajta önfejlesztésként is éltem meg ezt a könyvet. Más megvilágításba helyeztem ezáltal saját otthonomat, a kiegészítőkhöz való viszonyomat és a terek hangulatának fontosságát.

Nem hiába van az a mondás, hogy egy otthon sokat elárul az ott lakókról. Én még ennél is tovább mennék és azt mondanám, ha valakit igazán meg akarunk ismerni, akkor menjünk el az otthonába és egyből, szavak nélkül is, sokat megtudhatunk az illetőről.

Ha ezt a könyvet végigolvassuk, akkor arra fogunk rájönni, hogy tereink tudatos megfigyelése lelki szinten nagy hatással van közérzetünkre. Trom Kata könyve által nem csak egy kifinomultabb érzékünk lesz a lakberendezés terén, hanem otthonunk új életre kel azáltal, hogy a tárgyak fontosabb jelentőséggel fognak bírni, mint előtte.

A könyvben leírtak olyan felfedezésekhez és aha-élményekhez vezetnek, amelyek által egy mélyebb összefüggést láthatunk egy adott tér adottságai és funkciója között.

Ez a könyv segít jól egyensúlyozni az elengedés és a befogadás között, megtalálva azt az otthoni békét és nyugalmat, ami segít olyan fizikai és lelki teret teremteni, amiben jól érezzük magunkat.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Bármilyen fizikai körülmények között élünk, és bárhol is tartunk az életünkben, tulajdonképpen egy nagy találkozásra készülünk valamennyien: találkozásra elsősorban önmagunkkal (…)

Miért ott van a szék? Book Cover Miért ott van a szék?
Trom Kata
Zazie Books Kft.
2020
Füles, Kartonált
219