Egy olyan könyv került a kezembe, ami mentes minden olyan dologtól ami hamis, mű vagy élettelen lenne. Ez a könyv hatást gyakorol az olvasóra, sallang mentes, őszinte, fájdalmas és életszagú, ezért nehéz úgy olvasni, hogy az ember szó szerint ne merüljön el a történetmesélés líraiságában.
Ez a könyv úgy ahogy van, lüktet, vibrál és él, miközben gyönyörűen mesél a barátságról, a szerelemről, a családról és az életről. Szerintem ez megint csak egy olyan könyv, ami a nagy betűs ÉLET-ről szól, ami bizony sosem fekete-fehér színekben mutatkozik, hanem tele van megannyi csalódással, örömmel, bánattal és mindez attól függ, hogy az ember, élete egy adott pillanatában hogyan dönt.
Bár a könyv elején még nagyon úgy éreztem, hogy a sötétben tapogatózom, főleg Ellis történeténél valahogy nehezen állt össze számomra a teljes kép, de az utána következő rész, ami Michael történetét írja le, az teljesen elvarázsolt. Szerintem amúgy ez a legszebb része a könyvnek, annyira erős és hatásos, akárcsak egy festmény, ahol a színek és a formák életre kelnek.
A kerettörténet két fiatal fiúról szól, akiknek barátságuk egy életre meghatározza sorsuk alakulását. Nem sok cselekménye van a könyvnek, ugyanis az egész olyan mintha ez a két fiú egy levél formájában elmesélné az ő szemszögéből mindazt, ami velük történt. A könyv nem csak róluk szól, hanem egy harmadik személyről is, Annie-ről is, aki Ellis felesége lesz.
A könyv különlegessége abban áll, hogy a mindennapok szürkeségét megtöri egyfajta varázslat, amit egy Van Gogh napraforgós festmény utánzat idéz elő a könyvben. Innentől kezdve egy búskomor és mélabús hangulat jellemzi a könyvet, ami egyáltalán nem nyomasztó, mivel a lírai megfogalmazások és a csodaszép keserédes történetek teljesen elkápráztatnak.
A sárga borító, a cím választása, a napraforgós festmény a könyvben csodásan illenek ehhez a történethez. Gyakran érthetetlennek tűnik egy-egy momentuma vagy részlete a könyvnek, de összességében nagyon hatásos és magával ragadó az egész könyv. Főleg az idősíkok eltolódásánál okoz némi problémát a cselekmény követése, de a végén a különböző szálak nagyon szépen egybeforrnak.
Annak ellenére, hogy nem mindig tiszta vagy egyértelmű a történet cselekménye, ez valójában nem is annyira fontos a könyvben, ugyanis a hangsúly az érzelmeken, a gondolatokon, a benyomásokon és az élményeken van. Ez főleg a könyv második részében éleződik ki, ahol az első kicsit monoton és egyhangú történetet, felváltja egy érzelemdús és dinamikus hangulat. Ez a rész nagyon élvezetes, főleg szépirodalmi szempontból.
A könyv elolvasása után nehéz bármilyen formában is értékelni ezt a könyvet, mert az igazi hatása jóval az olvasása után alakul ki. Mivel ebben a könyvben nincs helye a mellébeszélésnek vagy a túlzásnak, ezért egyedi és különleges. Az egész regény egy nyitott könyv, ami rengeteg teret ad a saját elképzelésnek és véleménynek.
A nagybetűkkel írott, rövidke kis történet valójában sokkal többet mesél, mint ami az oldalakra szavak formájában felkerült. Könnyedén és gyorsan ki lehet olvasni, ezt a kis könyvet, de egyetlen kis rövid történet, rengeteg üzenetet hordoz magában. A gyönyörű lírai nyelvezete nagyon élvezetessé teszi olvasását, ami lehetőséget nyújt arra, hogy az olvasó igazán el tudjon merülni ebben a keserédes történetben.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Soha nem éreztem jobban önmagamnak magamat. Vagy jobban összhangban azzal, ami vagyok, és amire képes vagyok. Egy pillanatnyi valódiság, amikor a sors és a terv egybeesik, és nem csak lehetséges minden, hanem karnyújtásnyira is kerül.
Bádogember
21. Század Kiadó
2018
Keménytábla
270
