Alan Titchmarsh: Szellemjárás

Sajnos ez a könyv nem pont az volt, mint amire én számítottam a fülszöveg alapján. Könnyed olvasmány, de kicsit talán túl egyszerű, kidolgozatlan és száraz is.

A regény cselekménye két szálon fut. A múltbéli események során egy fiatal cselédlányt ismerünk meg, aki Londonba szökik egy jobb élet reményében, ott azonban a sors közbe szól és élete váratlan fordulatot vesz. Több mint kétszáz évvel a múltbéli események után, Harry Flint költözik be, Anne, a cselédlány egykori otthonába. Harry épp egy válást próbál kiheverni és az újrakezdés lehetőségét keresi új otthonában. Családfájának kutatása során olyan titkokat fedez fel, amelyek valamilyen szinten összekötik őt a múlttal, ugyanakkor lehetőséget adnak neki egy újabb szerelem kezdetének.

A két szálon futó történet izgalmasa, de sajnos Anne története valahogy háttérbe szorul, több hangsúly van a jelenbeli Harry történetén. A szerelemi, romantikus szál erősen végigvezeti a regény esemény fonalát, de kevés benne a címben említett szellemjárás. Ezért is szerintem kicsit megtévesztő és nem helyénvaló a könyv címe, ugyanis a szellemjárás csak egyik mellékszála a cselekménynek, de semmiképp nem ez a legmeghatározóbb a könyvben.

A két történet összekapcsolódik és a múlt hatással van a jelenkori eseményekre is. A krimi és a romantika áll egymással szemben, de sajnos mindez eléggé középszerűen van leírva és kidolgozva. Szerintem Anne története több figyelmet is elbírt volna, ezt a részt valahogy túl rövidnek és hiányosnak tartottam.

Mivel én szeretem a rövid fejezeteket, ezért számomra egyáltalán nem volt zavaró a gyors és éles váltás a két különböző idősík között.

Ami tetszett a könyvben és ezt mindenképp szeretném kiemelni, azok a rövid kis idézetek, amelyek minden fejezet elején olvashatók voltak. Számomra ezek megnyerőek és tetszésemre voltak.

A könyv borítója is szép, ezért és a könyv címéért vettem meg, de mint kiderült a cím elég csalóka. Tehát ha valakit pont a szellemek világa érdekel, akkor az csalódni fog, mert ez a könyv nem arról szól. Ez inkább egy szerelmi történet, némi krimi elemekkel vegyítve.

Nem mondhatom, hogy ez a könyv színvonalas irodalmi olvasmány, de egyszeri olvasásnak megfelel. Unalmas, borongós estéken megfelel mint kikapcsolódási lehetőség. De nem az a könyv, ami mély nyomokat hagy az olvasóban vagy elgondolkodtat.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tudod, milyenek a nők. Ha gyűlölnek valakit, a végén beleszeretnek.

Szellemjárás Book Cover Szellemjárás
Alan Titchmarsh
General Press Kiadó
2013
Keménytábla
374