Edith Eva Eger: A balerina

Évekkel ezelőtt olvastam már Edith Eva Eger A döntés című könyvét, ami óriási hatással volt rám. Ez a könyv a híres pszichológus és író harmadik kötete, ami valójában A döntés című könyv ifjúsági változata. Mivel én a történetet már jól ismerem, ezért számomra ez egy újraolvasás volt, ennek ellenére úgy érzem, hogy ez a könyv még mindig tud nekem valami újat mutatni és adni.

A világ legkegyetlenebb korszakát eleveníti fel ez a könyv, a 2. világháború borzalmas éveit, amit egy fiatal kamasz lány szemein keresztül olvashatunk el.

Az, ahogyan az alig tizenhat éves Edith nővérével és édesanyjával, a koncentrációs tábor pokla közé kerül, egy olyan megrázó élmény, amiről nagyon nehéz olvasni.

Mielőtt azonban a könyvben eljutnánk ezeknek az embert próbáló éveknek a poklába, közelebbről is megismerjük Edith Eva Eger családját, nővéreit, szüleit és azt a helyet, ahol ő felnő és megtapasztalja élete első nagy szerelmét.

Én rendkívül jó ötletnek és kezdeményezésnek tartom azt, hogy ez a könyv ifjúsági változatban is megjelent. Ez egy sokkal tömörebb, rövidebb, lényegre törőbb változata az első könyvnek, ami kifejezetten fiataloknak szól. Nem csak azért, mert maga a szerző is fiatalként tapasztalta meg mindazt, amit könyvében le is ír, hanem azért is, mert szerintem egy ilyen könyv elolvasása sok inspirációt, motivációt és reményt tud adni azoknak a fiataloknak, akik valamilyen szinten elveszettnek érzik magukat és keresik a kiutat a saját poklukból.

Számomra ez az a könyv, aminek üzenete kortalan és ami bármelyik korosztályt meg tudja szólítani. Az, ahogyan Edith egyes szám első személyben elmeséli életét, bemutatja családját, megéli az első nagy szerelmet, utána pedig nap mint nap a halállal néz farkasszemet a koncentrációs táborokban, egyszerre szívszorító, megható és felemelő.

Még csak elképzelni sem lehet azokat a borzalmakat, amiket a könyv szerzője átélt és mindez le is írja könyvében. Ez a kamasz lány, azonban felnőttként úgy tud visszatekinteni életére, hogy a sok szenny, mocsok, értelmetlen veszteség és halál ellenére, meg tudja ragadni a szépet, a jót és az értékeset.

Mikor a legsebezhetőbb korban élete romokban hever, balerina álmai szertefoszlanak, szüleit elveszíti, szerelmétől elszakítják, Edith határtalan kitartásról, élni akarásról és hitről tesz bizonyságot. Mikor minden külső körülmény ellene szól, mikor könnyebb lenne feladni és meghátrálni, mikor egyszerűbb lenne megalkudni és belenyugodni a halálba, ő töretlen bizakodással, hittel és reménnyel küzd az életben maradásért.

Töretlen hite és kitartása független a külső körülményeitől. Éhezés, betegség, halál, gyász, veszteség, bármi jön, Edith önmagában, szíve és elméje rejtett bugyraiban megtalálja a túléléshez vezető utat.

Az ő története páratlan, példaértékű és inspiráló. Túlélésről, újrakezdésről és élni akarásról tanít, miközben felkínálja a döntés lehetőségét. A koncentrációs táborokban nem adatik meg neki az a lehetőség, hogy külső körülményeiről döntsön, ezt mások határozzák meg helyette. De azt, amit legbelül érez és gondol, azt egyedül ő irányítja.

Edith Auschwitz előtti élete a balettről, az órákig tartó edzésekről, a családi szeretetről és hagyományokról szólt. A 2. világháború és a nácik mindezt elvették tőle.

Mikor egyik éjjel a katonák elhurcolják őt és a családját, Edith élete egyik percről a másikra változik meg. Úgy lesz belőle felnőtt, hogy előtte még csak nem is igazán tapasztalta meg a kamaszkorral járó dolgokat. Még mielőtt felfedezné és megismerné saját nőiségét, megélné az első szerelmet, a fellángoló testi-lelki érzelmeket, a történelem mindent megváltoztatja számára.

A kamasz lányból felnőtt nő lesz alig tizenhat évesen, aki hátrahagyva csodálatos és egyben megannyi szorongást keltő kamaszéveit, elveszve néz szembe egy olyan jövővel, amire ő nem volt felkészülve.

Edith Eva Eger megmutatja a poklot, az embertelenség legalját, a kegyetlenséget, de a kiutat is. Megbocsátásra és újrakezdésre inspirál. Könyvének ereje ebben rejlik. Nem a gyűlöletkeltésben, nem a menekvésben, nem a feladásban, hanem a túlélésben és az újrakezdésben.

Minden bizonytalan ebben az életben. Azonban a tiszta szeretet, amit másoknak és önmagunknak adni tudunk, azt soha semmi és senki nem tudja elvenni tőlünk vagy eltörölni. Az örökre megmarad. Túléli a háborút, az emberi kegyetlenséget, a gyűlöletet, de még a halált is.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Most mondom, és aztán soha többé nem beszélek róla, de arra kérlek, könyörgök, hogy ha a dolgok rossz irányba fordulnak […] , válaszd az életet.

A balerina Book Cover A balerina
Edith Eva Eger
Open Books
2024
Keménytábla
228
Mesterházi Mónika