Fájdalmas, szívszorító és megható történet, amit főleg szülőként nagyon nehéz elolvasni, mert minden szülő legnagyobb félelmét vetíti ki, azt, mikor elveszíti gyermekét.
Egy anya és egy apa kálváriáját követjük végig ebben a könyvben, ami egyszerre egy gyászfolyamat, egy elengedés és egy újrakezdés.
Főleg az anyai szempont hangsúlyos ebben a történetben, bár röviden, azért az apai szemszög is megvilágításba kerül. Az anya sebzettsége, lelki viadala, testi meggyötörtsége és pokoli napjai azok, amik egy olyan küzdelmet mutatnak meg, amibe a lélek beleroskad.
Izia és Étienne a boldog fiatal szülők, akik mindennél jobban szeretik nyolcéves lányukat. Terveket, álmokat szőnek, miközben élvezik a családi együttléteket és azt a biztonságos kötődést, ami megvan közöttük.
De egy napon, egy szerencsétlen baleset miatt, gyermekük Zoé, egy szörnyű autóbaleset áldozata lesz, aminek következtében a helyszínen meg is hal.
Szülei épp nincsenek vele, mikor mindez megtörténik, ezért mikor értesülnek a hírről, teljesen összeomlanak.
Innentől kezdve férj és feleség küzd egymással, egymás ellen és saját maguk ellen. Házasságuk nem bírja ki ezt a próbát, ezért külön utakon próbálják feldolgozni a feldolgozhatatlant.
Étienne, a férj egy eldugott helyre menekül, azt remélve, hogyha teret és időt ad feleségének a gyásza feldolgozására, akkor egy idő után újra egymásra tudnak találni.
Izia, a feleség magára marad a közös lakásban, egyedül bánatával, kétségbeesésével és vádló gondolataival. A gyász összes fázisán keresztül megy, tagad, hárít, reménykedik, bűnöst keres, válaszok után kutat és közben belehal ebbe a szörnyű ürességbe és hiányba, amit lányának elvesztése hagyott maga után.
Gyászfolyamatának részeként egy olyan vállalkozásba kezd, ahol egy fiatal segítő segítségével, olyan elhunyt embereknek a lakását ürítik ki és teszik rendbe, akiknek szerettei az elhunyt elvesztése után nem tudnak vagy nem szeretnének ezzel a feladattal foglalkozni.
Munkája során még közelebb kerül a halálhoz, minden lakás, elhunyt története egy olyan bánatról és mélységes fájdalomról szól, amit ő jól ismer, közben pont ez a megterhelő munka lesz az ő gyógyulásának az elengedhetetlen része.
Közben folyamatos kapcsolatban áll volt férjével, de nem tud neki sem segíteni, sem támaszt és vigaszt kérni tőle.
Ezért munkájának köszönhetően egy idő után, Izia elkezd fokozatosan visszatérni az életbe. Nem nyomja el fájdalmát, magához öleli, elfogadja mint élete részét, de közben megengedi magának azt, hogy időről időre felnézzen a kék égre, ami azért néha kiderül.
Amennyire megterhelő, nyomasztó és szívszaggató az ő gyásztörténete, pont annyira reményteli és érzelemdús. Ebben a gyászfolyamatban helye van a bánatnak, a fájdalomnak, a veszteségnek, a kétségbeesésnek, de ugyanúgy a reménynek, a megbocsátásnak, az elengedésnek, a feloldozásnak és az újrakezdésnek. Valójában Izia számára, lánya halála után nem az újrakezdés jön el, hanem a továbbélés, a továbbfolytatás.
Továbbélni, folytatni az utat, felkelni és menni, még akkor is ha fáj az elveszett hiánya, a legnagyobb dolog, amit egy gyászoló megtehet.
Izia és Étienne ezt teszik meg. Külön-külön megvívják a saját harcaikat, szembenéznek saját démonaikkal és legsötétebb gondolataikkal, mindaddig míg rá nem jönnek, hogy a halál ugyanúgy az élet része.
Zoét már semmi és senki nem hozza vissza a halálból, de ők minden lélegzetükkel az utolsó pillanatig érte fognak élni, szeretni és továbbmenni.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Hogyan segíthetnénk a szeretett másikon, ha mi magunk is a túlélésért kapálózunk?
Néha kiderül az ég
General Press Kiadó
2025
Keménytábla, Védőborító
277
Marczisovszky Anna
