Nagyon sok holokauszt történetet olvastam már, ez a könyv azonban most rendkívül közel nőtt a szívemhez. Mindez azért, mert itt nem csak a 2. világháború és a koncentrációs táborok borzalmáról olvashattam, hanem a történetmesélés megtartó, erőt adó, reményt keltő és gyógyító erejéről.
Etty Weil, a zsidó írónő több nőtársával együtt próbálja túlélni a koncentrációs táborok poklát. Élelem, víz, biztonság, melegség és a holnap reménye nélkül több nőnek is egyedül Etty történetei adnak erőt ahhoz, hogy minden nap felkeljenek, órákig egy helyben álljanak a névsorolvasásnál és helytálljanak a kemény és embert próbáló fizikai munka során.
Auschwitz hideg, rideg és mocskos kapui között egyedül Etty történetei hoznak némi fényt, világosságot és melegséget az ott élő nőknek. A különböző elmesélt történetek összekovácsolják az itt élő nőket, még akkor is, ha a mindennapos halálfélelem és testi-lelki fenyítés időről időre megtöri őket. De Etty nem csak történeteivel, hanem cselekedeteivel is példát mutat ezeknek a nőknek. A szeretetet a halál völgye sem tudja kiirtani, sőt egyedül a tiszta szeretet ad ezeknek a nőknek elég erőt ahhoz, hogy minden nap új erőre találjanak önmagukban.
De nem csak Etty története annyira megható ebben a regényben, hanem a többi nőtársa élete is, akik mind arról tesznek bizonyságot, hogy a legmélyebb pontokon is új életcélra és életerőre találhatunk, ha van bennünk emberség, tiszta szeretet és empátia.
A történet gördülékenysége miatt könnyen és gyorsan lehet haladni a könyv olvasásával, részletesen olvashatunk a koncentrációs tábor mindennapjairól, az ott élő nők előéletéről, valamint a német katonák kegyetlenségeiről.
Brutális kínzások, szörnyű tettek, embertelen bánásmódok és olyan emberi sorsok, amelyek mellett lehetetlenség úgy elmenni, hogy ne szoruljon össze az ember szíve.
Mikor minden elveszettnek tűnik és folyamatosan a halál és az erőszak vesz körül, nehéz hinni a holnapban, nehéz kapaszkodót és új reményt találni.
Témájában ez egy nagyon jó írás, tele rengeteg érzelemdús és megható élettörténettel, valamint több olyan inspiráló és motiváló női sorssal, amiből sokat lehet tanulni kitartásról, lelki erőről, áldozatkészségről, empátiáról és szeretetről.
A mérhetetlen gyűlölet, az emberi erőszak és agresszió, a rasszizmus sok ártatlan emberi életet kioltott a 2. világháború idején. Kevesen maradtak, akik még elmesélhetik történetüket.
De azok, akik ezt megteszik, nem csak emléket állítanak mindazoknak, akik odavesztek, hanem egy életre szóló tanítást is továbbadnak a jövő generációjának.
Elveszett álmok között, kilátástalan élethelyzetben, reményvesztetten és teljesen kiszolgáltatottan Etty és nőtársai minden borzalom és szörnyűség ellenére, reményt és hitet adnak az embereknek, megmutatva azt, hogy az ember testét meggyötörhetik, de a lelkébe sosem tudnak bejutni. A történetek, a mesék által bárki, bárhova eljuthat, saját képzelőerőnk által egy teljesen új valóságot teremthetünk magunknak, még akkor is ha a körülményeink kibírhatatlanok.
Ha keressük, akkor a sötétségben is rátalálunk a fényre. Ez a szívet tépő, ugyanakkor szívet melengető történet pontosan erről szól. Arról a hatalomról, amit senki és semmi nem tud elvenni tőlünk. Üthetnek, verhetnek, megtörhetnek, kínozhatnak, de sosem tudnak bejutni az emberi lélek mélységébe, ahol mindenki eldöntheti milyen ember szeretne lenni, hogyan szeretne élni és hogyan szeretne másokhoz viszonyulni.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– A szeretetet nem órával mérik […], hanem szívvel. Ezt sose felejtsd el!
Az auschwitzi mesélő
Kossuth Kiadó
2024
Puhatáblás
382
Mester Yvonne
