Egy lélektani regény, ami egy felejthetetlen szerelem történetét bontja ki, miközben a barátságról, vágyról, elmúlásról, első szerelemről és önismeretről szól.
Ez a regény azok közé a történetek közé tartozik, amelyek egyszerűnek tűnnek, mégis mélyen megérintik az olvasót. Egyetemi évek, barátság, humor, intellektuális párbeszédek, s középen ott egy fiatal nő, „Jordan”, aki csak sodródik az eseményekkel, mindaddig míg végül a szíve dönt helyette. Ami kezdetben játékos, inspiráló kapcsolódásnak tűnik, az lassan feszültséggel, kimondatlan érzelmekkel és vággyal telítődik.
A szerző remekül ábrázolja, hogyan alakulnak ki a mély emberi kötelékek, és hogyan válik a szeretet idővel bonyolult, fájdalmas, mégis szép emlékké. A regény egyik legnagyobb ereje, hogy nem idealizálja a szerelmet, sokkal inkább megmutatja annak árnyalatait: az illúziókat, a félelmeket, a döntéseket, amelyek végül meghatározzák egy élet alakulását.
Jordan egyetemi évei egy szerelmi háromszög középpontjában telnek, ahol a barátság, a vonzalom és a határok folyamatosan összemosódnak. A két fiú – egymás ellentétei, mégis tökéletes kiegészítői – magával ragadják őt: egyikükben az érzelmi biztonságot, a másikban a szabadság izgalmát találja meg. A közöttük feszülő dinamika egyszerre felszabadító és pusztító, mint egy láthatatlan erőtér, amelyben Jordan egyre mélyebbre sodródik.
Az egyetemi napok tele vannak beszélgetésekkel, nevetéssel, kávéval és titkos pillantásokkal, de a felszín alatt már ott zsong a feszültség. A barátság határai lassan elmosódnak, és Jordan rájön, hogy a szerelem sosem fekete-fehér, inkább egy színes, mégis fájdalmas átmenet a vágy és a félelem, a kötődés és a szabadság között.
Ahogy közeledik a diplomaosztó, a hármuk története elkerülhetetlenül fordulóponthoz érkezik. Mindegyiküknek döntenie kell: mernek-e szembenézni az érzéseikkel, vagy inkább a biztonságot választják a bizonytalanság helyett. A búcsú nemcsak egymástól való elszakadást jelent, hanem az ifjúság végét is, annak a gondtalan, mégis mindent elsöprő időszaknak, amikor az ember azt hiszi, az érzések örökké tartanak.
Évtizedekkel később, amikor „Jordan” már felnőtt, látszólag kiegyensúlyozott életet él, a múlt hirtelen bekopogtat. Egy váratlan látogatás és egy régi hír mindent felkavar. Évek múltán újra találkozik a két férfival, így kénytelen szembenézni azzal, hogy amit fiatalon szerelemnek hitt, talán valami egészen más volt, de a hatása még mindig benne él.
A szerző itt új szintre emeli a történetet: a fiatalkori érzelmekből önreflexió lesz, a romantikából önvizsgálat. Az olvasó vele együtt ismeri fel, hogy az első szerelem soha nem múlik el igazán, legfeljebb átalakul, és más formában él tovább bennünk.
A könyv nyelvezete közvetlen, mégis lírai, minden mondatban ott rejlik az élet hétköznapi egyszerűsége és a kimondatlan érzelmek finom súlya. A szerző nem díszíti túl a szöveget, mégis képes olyan atmoszférát teremteni, amelyben az olvasó szinte belefeledkezik az időbe. A párbeszédek természetesek, gördülékenyek, mintha valóban hallanánk a szereplőket beszélgetni, fiatalos lendület, ironikus megjegyzések és apró hallgatások váltják egymást. Ezek a csendek legalább annyira beszédesek, mint a kimondott szavak.
A szerző mesterien bánik a nosztalgiával: nem idealizál, hanem emlékezik. Úgy vezeti vissza az olvasót a fiatalság éveibe, hogy közben nem a romantika illúzióját kelti, hanem annak valóságát – a bizonytalanságot, a tétovaságot, a mindent elsöprő, mégis múlandó érzéseket.
A hangulat mélyen emberi. Olyan, mint egy régi fénykép: kissé megsárgult, mégis tele van élettel. A regény egyszerre idézi meg a fiatalság gondtalanságát és a felnőttkor szelíd bölcsességét. A szöveg ritmusa lassú és áradó, teret hagy az olvasónak, hogy belesimuljon a történetbe, és saját emlékeit is felfedezze benne.
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki valaha is hitt abban, hogy az első szerelem örökké tart, és azoknak is, akik már tudják, hogy csak az emléke marad, de az néha éppoly erős, mint maga az érzés volt.
Ez a könyv a felnőtté válásról, az elengedésről és a múltba való visszatekintésről szól, arról, hogy vannak szerelmek, amelyek sosem múlnak el, csak velünk nőnek, változnak és újraértelmeződnek az idő múlásával.
Egy regény, amely csendben, mégis mélyen szól a szívhez.
Kedvenc idézetem a könyvből:
[…] nem az egyetlen jótett a fontos, hanem a szokássá vált jóság.
Szívkirály
21. Század Kiadó
2025
Keménytábla, Védőborító
255
Dudik Annamária Éva
