Őszintén szólva ez a könyv számomra elég félrevezető volt. A fülszövege, a címe és a borítója alapján egy könyvekről, olvasásról, irodalomról és egy különleges könyvgyűjtemény megmentéséről szóló történetre számítottam, de olvasás közben azt éreztem, hogy a könyvek inkább csak háttérelemek maradtak. Nem kaptam meg azt a mélységet, hangulatot és könyves varázst, amit vártam tőle.
Renée története önmagában érdekes és ígéretes alaphelyzetből indul. Egy magányos, sikeres egyetemi tanárnő életébe váratlanul visszatér a múlt, amikor hírt kap régi nagy szerelme, Gene haláláról. Ez az esemény nemcsak fizikailag viszi vissza őt Cambridge-be, hanem lelkileg is egy olyan időszakba, amelyet talán soha nem tudott teljesen maga mögött hagyni.
A régi ház, a közös emlékek, a több ezer könyv és Gene alakja mind megteremthették volna azt a nosztalgikus, mélyen érzelmes hangulatot, amelyben a múlt és a jelen szépen egymásba fonódik. Ehhez társul Alienor, Gene titokzatos lánya, akiről Renée korábban semmit sem tudott, és aki újabb kérdéseket, feszültségeket és feldolgozatlan érzéseket hoz a történetbe.
Ebben az alaphelyzetben nagyon sok lehetőség rejlett: egy régi szerelem újraértelmezése, a gyász feldolgozása, a kimondatlan titkok feltárása, valamint annak bemutatása, hogyan kapcsolódhatnak a könyvek az ember életének legfontosabb döntéseihez. Számomra azonban ezek a szálak nem bontakoztak ki igazán erősen. A történet inkább könnyed és helyenként szétszórt maradt, miközben én sokkal több érzelmi mélységet, csendes nosztalgiát és valódi könyves hangulatot vártam volna tőle.
A női szolidaritás, a múlt feldolgozása és a különleges könyvgyűjtemény megmentése jó témák lettek volna, de a történet nekem sokszor szétesőnek és felszínesnek tűnt. A karakterekhez sem tudtam igazán kapcsolódni, és a cselekmény sem vitt magával úgy, ahogy szerettem volna.
A legnagyobb csalódásom az volt, hogy miközben a könyv azt ígéri, hogy megmutatja, hogyan változtathatják meg a könyvek az életünket, én ezt az érzést alig kaptam meg belőle. Arra számítottam, hogy a történet középpontjában valóban a könyvek, az olvasás szeretete, az irodalom gyógyító és sorsformáló ereje áll majd, ehhez képest számomra a könyvek inkább csak díszletként jelentek meg a háttérben.
Sokkal inkább egy nőcsábász férfi régi szerelmeinek története bontakozott ki előttem, amelyben a múltbeli kapcsolatok, sérelmek és különös női szövetségek kaptak nagyobb hangsúlyt. Ez önmagában akár érdekes is lehetett volna, de számomra nem ezt ígérte a fülszöveg, ezért olvasás közben végig volt bennem egyfajta csalódottság.
A könyvgyűjtemény megmentése izgalmas alapötletnek tűnt, mégsem éreztem azt a mélységet vagy meghitt könyves hangulatot, amit vártam. Sokkal inkább egy könnyed, kissé kaotikus történet lett belőle, mint egy igazán emlékezetes, könyvekről szóló regény.
Ezt a könyvet azoknak ajánlanám, akik egy könnyedebb, kissé bohókás történetre vágynak női kapcsolatokról, régi szerelmekről, családi titkokról és egy különc könyvgyűjtemény körüli bonyodalmakról. Viszont ha valaki igazán mély, könyves hangulatú, irodalomközpontú regényre számít, annak könnyen csalódást okozhat.
Kedvenc idézetem a könyvből:
[…] a könyvek a gondolkodást védelmező fegyverek; de ugyanakkor ölelések is, amelyek simogatják és táplálják a lelket.
A könyvek tudják
Athenaeum Kiadó
2026
Kartonált
367
Todero Anna
