Andrea Mara: Senki nem látott semmit

Egy olyan krimi ez, ami az elejétől fogva izgalmas és csavaros, egyből felkelti az olvasó figyelmét és az utolsó lapokig tartogat valamilyen váratlan meglepetést. Rendkívül érdekes és izgalmas módokon épülnek fel az események, egyik kirakó illeszkedik a másikhoz. Egy rejtélyes bűncselekmény megoldásán van a hangsúly, de ez amolyan csavaros módokon történik meg, több cselekményszál is fut párhuzamosan, a múltbeli események összefonódnak a jelenbeli eseményekkel, közben pedig a történet minden egyes szereplője gyanússá válik.

A könyv címe ennél találóbb nem is lehetne, talán még egy alcímmel ki lehetne bővíteni ezt a könyvet, ami úgy hangzik, hogy: Mindenki hazudik.

Ez a vezérmondat kíséri végig az egész történetet, amiben egy kislány eltűnésének körülményeit vizsgáljuk meg, valamint a tettes felderítésén van a hangsúly, ugyanis az hamar kiderül a történetben, hogy ezt a kislányt valaki elrabolta.

A történet elején még két kislányról van szó, egy testvérpárról, akik egy zsúfolt londoni peronon anyukájuk nélkül szállnak fel a metróra. Az ajtók becsukódnak, az anyuka a peronon marad gyerekei nélkül. A következő megállónál az egyik gyerek kiszáll a szerelvényből, de a másik eltűnik.

A kétéves előkerült kistestvér nem sokat tud visszaidézni a történtekből, szemtanúk nincsenek, a nyomok pedig nagyon félrevezetőek.

Ezen a ponton indul be igazán a krimi izgalmas része, mikor a szülők nyomozásuk során olyan titkokra bukkannak, amelyek egyelőre úgy tűnik, hogy egyre távolabb viszik őket attól, hogy épen és életben kapják vissza eltűnt lányukat.

Mesélés közben nem csak ezt a jelenbeli nyomozást követhetjük végig, hanem visszaemlékezések során a múlt eseményei is felelevenednek, amelyeknek hatása a jelenben is érezhetővé válik.

Egy kalandosnak és szórakoztatónak induló hétvégéből egy rémálom lesz egy család számára, akik bekerülnek egy olyan baráti társaságba, ahol mindenki hazudik és mindenkinek van valami titkolnivalója.

A hosszadalmas keresés és nyomozás idegtépő és feszült hangulatú, ugyanakkor olvasás szempontjából nagyon izgalmas és érdekes, mert minden fejezetben változik a gyanúsított és csak a könyv végén derül ki igazán, hogy ki a tettes, milyen indok és motiváció áll tetteinek hátterében és hogyan folytatódik ennek a baráti körnek az élete.

Két olyan befejezése is van ennek a történetnek, ami önmagában is izgalmas, de ezek így együttesen csak még inkább élvezetessé teszik a krimi elolvasását.

A nyomozás során sok az utalás, a sorok közé bújtatott elhallgatás, a titok és a találgatás, de pont emiatt csak úgy visz magával a könyv, miközben az utolsó oldalakon nagyon felgyorsulnak az események és minden szál összeér. Az utolsó részben csak úgy kapkodja az olvasó a fejét, mert egyik csavaros fordulat a másik után következik, és ekkor nyer igazán értelmet minden egyes apró részlet, ami a történet során talán jelentéktelennek tűnt, de a végére minden értelmet nyer.

Szerintem ez egy nagyon jól felépített bűncselekmény, egy olyan krimi, amiben benne van az összes olyan elem, amitől élvezetessé válik az olvasás.

A krimi szál mellett fontos szerepet kapnak a baráti kapcsolatok, a szülői szerep és szeretet, valamint az, hogy ki mennyire őszinte önmagával és másokkal kapcsolatban.

Egy olyan történetben, amiben semmi sem az, aminek látszik, könnyű úgy elveszni, hogy a titkok felfedése fokozatosan történik meg, olvasás közben nincsenek unalmas üresjáratok és mondanivalója az emberi kapcsolat összetettségében keresendő.

Számomra ez egy letehetetlen krimi volt, végig lekötötte a figyelmemet és közben el is gondolkodtatott azon, hogy ki meddig képes vagy hajlandó elmenni, ha a tét a hírnév, az ego táplálása, a látszat fenntartása vagy a siker elérése.

Kedvenc idézetem a könyvből:

De ne feledd, az, hogy valaki jobban szenved, még nem jelenti azt, hogy te nem szenvedsz. Mindig van, aki rosszabbul jár, de ezzel a logikával megtagadod magadtól a jogot, hogy bármit is megpróbáltatásnak tarts.

Senki nem látott semmit Book Cover Senki nem látott semmit
Andrea Mara
Next21 Kiadó Kft.
2024
Puhatáblás, Ragasztókötött
414
Gy. Horváth László