Egy nagyon érzelemdús, megható, elgondolkodtató és sokrétegű családregény, ami négy nővér életén keresztül szeretetről, anyaságról, szülői szerepről, családi mintákról, veszteségről, halálról és újrakezdésről szól.
Bár a könyv nagy részében a négy nővér történetét kísérjük végig megannyi évtizeden keresztül, a könyv mégis William történetével indul, aki egy szeretetéhes és érzelmileg távol lévő otthonban nő fel. Szülei teljesen eltaszítják maguktól egyetlen fiúgyermeküket, miután William nővére alig három évesen hirtelen meghal.
William a kosárlabdába menekül, hamar megtanulja azt, hogy egyedül önmagára számíthat, ugyanis azok akik a leginkább kellene szeressék őt, elutasítják és eltaszítják. Egy magányos gyerekkor után, az egyetemi évek alatt megismeri a legidősebb Padavano nővért, Juliát.
Julia mellett biztonságban érzi magát, ugyanis ez a nő már mindent eltervezett a közös életükkel kapcsolatban. Házasság, lakás, munka, karrier és gyerekvállalás.
William boldogan mond igent erre a sokat ígérő jövőképre, de a házasság és lánya megszületése után, hamar rájön arra, hogy képtelen arra, hogy férjként és apaként helytálljon.
Mély depressziója és szorongása odáig vezeti el őt, hogy hasonlóan szüleihez, ő is eltaszítja magától feleségét és lányát, helyette önmarcangolásba á önpusztításba, önbüntetésbe kezd.
Nem csak Julia és William történetét ismerjük meg ebben a regényben, hanem a másik fontos nővér életét is, Sylvie Padavano életét.
Erős a párhuzam a két nagyobbik nővér között, mert miközben Julia céltudatosan és eltökélten küzd gyerekkori álmainak a megvalósításáért, Sylvie sokkal csendesebben és nyugodtabban keresi azt a fajta igaz szerelmet és boldogságot, ami minden egyéb űrt betölt.
És Sylviere rá is talál ez a fajta szerelem, ami megengedő, elfogadó és megnyugtató.
A másik két nővér élete inkább csak háttértörténet, de azért ők is fontos szerepet játszanak abban, hogy hogyan alakul a négy testvér élete és sorsa.
Lassú folyású, részletes, csendes cselekménye van az egész könyvnek, emiatt nagyon sok minden nem igazán történik benne, de ebben a lelassulásban nagyon sok érzelem, gondolat, álom, vágy és fájdalom kap helyet.
Egyszerre szomorú és felemelő történet, ami a családi köteléken és a szülői szerepen keresztül gyerekkori traumákról, örökölt családi mintákról és magáról az életről mesél, amiben ott a sok veszteség, rossz döntés, sérelem, de a gyönyörűség is.
Egy igencsak megrázó családtörténetet kapunk ezzel az olvasmánnyal, ami négy életúton keresztül különböző döntésekről, női sorsokról és a szeretet különböző megéléseiről mesél.
A szülő-gyermeke, a testvérek, a barátok közötti köteléken keresztül nem csak a veszteségről, gyászról és fájdalomról olvasunk, hanem a szeretetről, a megbocsátásról és az újrakezdésről.
Ez a könyv maga az élet. Színes borítója és tartalma pontosan azt adja vissza, amilyen az élet. Sokszínű, változatos, eklektikus, kaotikus, zűrzavaros és néha mégis olyan tiszta.
A négy nővér fejlődéstörténete pont ezt adja vissza. A ki nem mondott szavak, a nem megfelelő kommunikáció, a szeretet hiánya olyan félreértésekhez és néha és bonyodalmakhoz vezet, ami gyakran emberi sorsokat pecsétel meg.
Szükségünk van szavakra, testi érintésre, kapcsolódásra és kötelékre ahhoz, hogy emberként létezni tudjunk.
Ebben a regényben minden szereplőnek megadatik az esély arra, hogy saját szemszögéből mesélje el élete nagy döntéseit, változásait, érzéseit, traumáit, veszteségeit, sérelmeit és megbánásait.
Különleges hangulata, egyedi szerkezete és magával ragadó története miatt szerethető meg ez a családregény. Magasságokon és mélységeken keresztül a szeretet és a fájdalom különböző arcait ismerjük meg. Nincsenek egyszerű válaszok, könnyű megoldások, egyértelmű kijelentések vagy egysíkú döntések. Csak maga az élet van, megannyi oldalával, kihívásával és áldásával.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Ne gondolj folyton arra, ki voltál, amikor nem a neked megfelelő életet élted (…). Arra az életre születtél, amit most élsz.
Helló, gyönyörűm
General Press Kiadó
2024
Keménytábla, Védőborító
432
Gieler Gyöngyi
