A könyv címe és borítója alapján még csak gondolni se mertem volna azt, hogy mennyire nagyon fog tetszeni ez a könyv. Olyan érzésem volt olvasás közben mintha nem is egy könyvet, hanem egy színdarabot néznék, ahol a szereplők élete, szó szerint a szemeim előtt játszódik le.
Ez a nagyon különleges és egyedi könyv egyszerre szól a gyászról, az anyaságról, a szülői szerepről, valamint a nagybetűs élet kiszámíthatatlanságáról.
Eleinte nehéznek tűnhet megszokni a könyv stílusát és ráhangolódni erre a könyvre, amiben egyáltalán nincsenek párbeszédek, nagyon kevés benne a szereplő, sőt az egész könyv valójában egy női főszereplő köré épül. Kicsit olyan mintha egy memoárt olvasna az ember, mintha egy átlagos nő és anya mesélné el mindennapjait, ami elsőre hétköznapinak tűnik, az azonban hogy alig pár hónapos gyerekével magára marad, miután elveszíti gyereke édesapját, már kicsit sem hétköznapi. Azt nehezen tudtam eldönteni a könyv alapján, hogy ez egy igaz történet, amit a szerző élete ihletett vagy csupán egy fikció, de ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy én ezt a könyvet főleg líraisága és melankolikus, lassan folydogáló stílusa miatt szerettem meg.
Valójában a gyász és a gyászfolyamat a központi témája ennek a könyvnek, de én személy szerint az anyaság témáját is ugyanolyan fontosnak tartottam ebben a könyvben. Mivel ebben a könyvben a pszichológiai és az irodalmi elemek keverednek, ezért gyakran olyan érzése van az embernek, mintha egy belsőleges és meghitt terápia részese lenne, persze csak mint harmadik, kívülálló személy.
Én nem igazán találtam olyan dolgot a könyvben, ami ne tetszett volna. Nekem nagyon tetszett az ahogyan Carolina, a nő, az édesanya és a társ górcső alá veszi nem csak élete külsőségeit, hanem úgy igazán megvizsgálja önmagát és érzelmeit. Ezt a folyamatot a gyász, párja elvesztése indítja be nála, ezért egyértelmű, hogy ez nem egy vidám könyv, sőt nagyon fájdalmas és szívszorító részeket tartalmaz.
A cselekmény szempontjából nem tudom azt mondani, hogy izgalmas vagy lendületes lenne ez a könyv, de én ennél a könyvnél nem is hiányoltam ezt, ugyanis engem főleg a hangulata, a líraisága és az érzelemdús jellege fogott meg. Egyszerű a története, nincs benne semmi titok vagy rejtély, még csak nagy drámai fordulatok sem jellemzik, mégis úgy érzem, hogy hatása ennél sokkal nagyobb, mint az bárki elsőre gondolná. Még most sem tudom úgy igazán megfogalmazni azt, hogy mitől kerültem ennyire a hatása alá ennek a könyvnek, de az ahogyan Carolina egyes szám első személyben végigmeséli élete történetét, egyszerre hátborzongató és csodálatra méltó. A könyvben csakis az ő gondolatait, érzéseit és látásmódját lehet olvasni. Ez az édesanya annyira erősen tudja szemléltetni és gyakran húsba vágóan körülírni a dolgokat, mindazt amit gondol és érez nőként és anyaként, hogy olvasóként gyakran úgy éreztem, mintha mindez velem történne meg. És pont emiatt tartom ezt a könyvet annyira nagyon jónak, ugyanis olyan erős érzelmeket és gondolatokat tudott kiváltani belőlem, amiket csak egy jól megírt könyv tud.
Ez a könyv egyszerre bátor, őszinte, provokatív és érzelemdús, ugyanis szerintem egészen egyedi módokon ír a veszteségről, a gyászról, a halálról, a fájdalomról és a küzdelemről. Olyan ez a könyv mintha egy tükröt tartana az ember elé, amiben saját veszteségeit, kudarcait, küzdelmeit és örömeit veheti górcső alá.
Rám elképesztően nagy hatással volt ez a könyv, és úgy gondolom néha jól esik az embernek egy ilyen olvasmány is, ahol nem a nagy drámai hatásokon és a csavaros fordulatokon van a hangsúly, hanem a csendes és mély értelmű gondolatokon.
Azoknak akik maguk is átéltek bármilyen veszteséget, vagy talán pont a gyásszal próbálnak megküzdeni, úgy gondolom nagy segítségükre lehet ez a terápiás jellegű könyv. Édesanyáknak, vagy szülőknek pedig ugyanúgy nagy segítség lehet, mert ez a könyv egyszerre felkavar, ugyanakkor helyére is tesz bizonyos dolgokat ez emberben.
Ez a nyomasztó, megindító, ugyanakkor kíméletlenül őszinte könyv a bűntudat szemüvegén keresztül vizsgálja meg a gyász és az anyaság bonyolult és gyakran megválaszolatlan kérdéseit. Érdemes elolvasni!
Kedvenc idézetem a könyvből:
Nem számít mennyire igyekszem visszafogni magam. A végén úgyis mindig győz a nyugtalanságom, a változásra és fejlődésre irányuló kényszeres vágyam valamennyi értelmes érv felett, hogy pihenni kéne, várni, a jelenben élni, hogy egy picit le kéne nyugodni.
Reméljük a legjobbakat
Park Könyvkiadó Kft.
2019
Füles, Kartonált
441
