Csepelyi Adrienn: Belemenés

Életem első focis könyve amit olvastam, Csepelyi Adrienntől a „Belemenés”. Nőként elég nagy kételyekkel és bizonytalansággal kezdtem neki, főleg úgy, hogy nem is vagyok egy foci szakértő, de még rajongó se. Nagy falatnak éreztem ezt a könyvet, hiszen semmilyen viszonyítási alapom nincs hozzá, ezzel a könyvvel tényleg a sötétben tapogatóztam.

Eleinte nagy lendülettel vetettem bele magam és érdeklődéssel kezdtem el olvasni egy női szurkoló életét. Személyesen, egy női foci rajongót se ismerek, legalábbis nem ilyen fanatikusan szenvedélyeset mint maga a szerző.

Teljes nyitottsággal közelítettem meg ezt a könyvet, mert meg tudom érteni, mit jelenthet valakinek egy olyan szenvedély, ami az egész életére hatással van. Ezért is tetszett minden olyan rész, amiben a szerző a fociról már nem is úgy ír, mint egy eszköz vagy tárgy, hanem mint egy megtestesült élőlény. Számomra teljes mértékben érthető, sőt valahol szerintem minden ember életében szükséges lenne egy ilyen fajta rajongás, szenvedély valami iránt.

Miután átverekedtem magam nagy nehezen a sok focis információn, inkább arra koncentráltam, hogy megértsem és megfejtsem, hogy mi késztethette a szerzőt arra, hogy a fociról írjon egy könyvet.

Az első dolog amit kiemelnék az az önéletrajzi indíttatás. Szerintem a foci, egy fajta kapaszkodót és kiutat jelképez a szürke és monoton mindennapokból. A rajongás, a szurkolás, eleinte csak egy hobbi, ami idővel az ember mozgató erejévé válik. Nézni mások sikerét, együtt örülni a focisták eredményeinek, együtt szenvedni velük, talán elviselhetőbbé teszi a mindennapok nehézségeivel való szembenézést.

A másik fontos dolog, az az atipikus jellege a könyvek. Mintha egy provokáció lenne, egy szembemenés a társadalmi elvárásokkal és egyben a jól beidegződött előítéletek lerombolását is jelképezi. Csepelyi Adrienn úgy ír a fociról, hogy az ember, az ő könyvét olvasva sokszor megkérdőjelezi azt, hogy ez tényleg egy nő szájából hangzik el. Mert nem ezzel vagyunk megszokva, mert nem ezzel szocializálódtunk. Az ilyen jellegű sztereotípiák lerombolását nagyon is díjazom, ezért külön pont jár a könyvnek. Mert a szerző olyan tudással és szenvedéllyel rendelkezik, ami sok más férfi rajongót megszégyeníthet.

Az írónő kapcsolata és kötődése ehhez a sportághoz megint csak figyelemre méltó. Én sokszor éreztem azt, hogy a foci már-már megszemélyesül könyvében, mintha egy titkolt szerető helyét venné át. Ez a kapcsolat tele van szenvedéllyel, elkötelezettséggel, kitartással, hűséggel, vagyis mind olyan nemesi érzésekkel, melyek egy valódi kapcsolatban jelen vannak.

A könyv tele van érzelmi átélésekkel és mély lelki töltésekkel, melyek kicsit enyhítenek az információáradatokon. Az első fele szerintem érdekesebb és jobban ki van dolgozva, mert itt azért még meg van a katartikus élmény, következetesen végig kísérhetjük az írónő útját. Ez azonban valahogy megbomlik a könyv második felében, ott már kicsit kaotikusanak tűnik a sok szöveg és alig lehet valamit a szerző magánéletéről megtudni. Számomra zavaró volt ez a szakadék a könyv két része között.

A könyv azonban mindenképp egyedi, és nem csak azért mert női szerző ír a fociról, hanem azért is, mert a női focit és foci rajongást egészen más megvilágításba helyezi. Annak ellenére, hogy ez a könyv ízig-vérig foci, azért van benne néhány bölcs lélektani gondolat is. A rövid kis anekdotikus történetek, valamint a gyerekkori visszaemlékezések megtörték egy kicsit a foci vonalát, de ez csak még többet hozzáadott a könyvhöz.

Nem szeretem ha egy könyvnek van alcíme is, de ebben az esetben szerintem ez nagyon is helyénvaló. „Futball és egyéb társművészetek”, én ezt úgy értelmeztem, hogy van a foci és minden más mellette. Vagyis a foci mellett semmi más nem lehet már olyan fontos és szenvedéllyel teli. Csak a foci tudja megadni azt a mámort, katarzist, beteljesülést, amit semmi más.

Én ezt a könyvet így foglalnám össze: A kilátástalanságtól a beteljesülésig.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A győzelemmel egy nagy baj van csupán: mindent megváltoztat. Mert ha egyszer már elhitted, többé nem tudod nem elhinni, hogy lehetséges.

Belemenés Book Cover Belemenés
Csepelyi Adrienn
Európa Könyvkiadó Kft.
2018
Kötve, Védővel
306