Asha Lemmie: Ötven ​szó az esőre

Az utóbbi idők egyik legszebb története került a kezembe, ami nem csak irodalmi szempontból egy igazi csemege, hanem olvasás szempontjából is, ugyanis annyira élvezetes, egzotikus és érzelmes a története, hogy az egész regény csak úgy sodor magával.

A könyv története az 1948-as években indul, Japán egyik kis városában, Tokió mellett. Noriko, a könyv főszereplője, akit alig nyolcévesen édesanyja, a Kamiza családnál hagy.

Norikot rideg és szigorú nagyanyja neveli fel, aki testileg-lelkileg bántalmazza ezt a kis gyereket, aki megtanul csendben maradni és mindent szó nélkül elfogadni.

Norit nehezen fogadja el családja, ugyanis ő egy félvér gyerek, akinek anyja egy japán nemesúri családból származik, apja viszont egy afroamerikai katona.

Noriko szörnyű testi fájdalmakat, lelki sérüléseket hordoz magában, mindaddig míg egy napon felbukkan néhány évvel idősebb féltestvére, Akira, aki Norinak egy új reményt jelent.

Nori egyedül Akira mellette érzi magát biztonságban, valamint bátyja társaságában mássága is egészen más értelmet nyer.

A két testvér közötti kötelék, rengeteg érzelemdús élményt és izgalmas kalandot szül. Noriko bátyjától tanul meg hegedűlni, valamint a zene iránti szenvedélyét is tőle tanulja.

A zene nyelvén keresztül Nori elkezdi másképp látni a világot, valamint elkezd bízni és hinni abban, hogy az ő életének is célja van.

Nori története több éven keresztül szorosan kapcsolódik édesanyja múltjához. A jelenben a fiatal lány történetét lehet végigolvasni, ami harmonikusan kapcsolódik a lány anyjának múltjához, akinek életét naplóbejegyzésekből lehet olvasni.

Egyszerre szívszorító és megható az, ahogyan Nori élete a sok kudarc, megpróbáltatás és nehézség ellenére alakul. Nori mássága a legtöbbször előítéleteket és megkülönböztetéseket idéz elő az emberekből, de ő pont ebből merít erőt és küzd saját boldogsága és jövője érdekében.

Az ő története szerelemről, veszteségről, reményről, családi kötelékről és újrakezdésről szól.

Olyan ez a könyv, mint egy lágy, üde, tavaszi záporeső, ami néha rosszul esik és a csontokig hatol, máskor pedig felfrissítően új reménnyel tölt el.

Nori küzdelme is pont olyan mint a tavaszi esőzápor, ami néha pusztítóan hat a szeretteire, néha pedig önfeláldozóan csakis másokra gondol.

Nori karaktere csodálatos módokon adja vissza egy fiatal lány lelki vívódásait, amiben benne van a másoknak való megfelelés és a saját boldogság keresése.

De nem csak Nori története izgalmas és kalandos ebben a regényben, hanem Akira története is, aki ugyancsak küzd és vívódik saját útkeresése során.

Akira a férfi érezelmekről és életútról mesél, ami sokkal több előnnyel indul, mint maga Noriko élete.

Nori és Akira kapcsolata tökéletes szimbiózisban van, ők szimbolizálják a biztonságot és a stabilitást, egy olyan világban, ahol minden percről percre változik.

Ez a magával ragadó és érzelemdús romantikus regény tökéletes kikapcsolódást tud nyújtani, története nagyon harmonikusan épül fel, szereplői pedig nagyon jól ki vannak dolgozni.

Ez a női sorsól szóló könyv a lehető legjobb választás egy szórakoztató és kikapcsoló olvasáshoz.

Érdemes elolvasni!

 

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az igaz lelkek házassága csak alig valamivel marad el az angyali mögött.

Ötven ​szó az esőre Book Cover Ötven ​szó az esőre
Asha Lemmie
Libri Könykiadó Kft.
2022
Füles, Kartonált
475