Fiala Borcsa: Drill

Azt hiszem, ha teljesen őszinte akarok lenni, első látásra nem gondoltam volna, hogy ez a könyv rám ilyen hatást fog gyakorolni. Csak a könyv címéből és borítójából kiindulva, nem igazán tudtam hova tenni ezt a könyvet.

Teljesen vakon tapogatózva vágtam neki ennek a könyvnek, a színes borító és az első olvasásra számomra értelmezhetetlen könyvcím, nem igazán keltették fel a figyelmemet.

De most a könyv fülszövege elég érdekesnek tűnt ahhoz hogy belemerüljek egy olyan történetbe, ami számomra egyszerre volt izgalmas, elgondolkodtató és valamilyen szinten tragikomikus.

A könyv címét szerencsére már az első oldalakon sikerült megfejteni, ami által csak még izgalmasabbá vált számomra az a történet, ami egy olyan házasságot ölel fel, amiben hárman vannak: a férj, a feleség és a szerető.

Nagyon tetszett ennek a könyvnek a felépítése, tetszett a három nézőpont, ami által az egyes szám első személyben elmesélt történet sokkal személyesebbnek és meghittebbnek tűnik.

András, a negyvenes évei elején járó férfi, sikeresnek számít, akinek felesége és két gyereke, úgy tűnik teljesen betöltik életét.

Judit, András felesége, családcentrikus, aki minden energiáját és idejét a családnak szenteli.

Mindketten érzik, hogy kapcsolatuk kissé ellaposodott már, de abba a gondolatba menekülnek, hogy a házasság már csak ilyen.

De a harmadik fél fellépése mindent felborít ebben a házasságban, a szerepek összemosódnak és borul a család stabilitása. Réka, a fiatal és céltudatos nő beleszeret Andrásba, és úgy érzi ő élete párja, annak ellenére, hogy tudja András házas.

Ez a különleges, bonyolult, izgalmas és kalandos szerelmi háromszög egészen egyedi módon világít rá a szerelmi kapcsolatok sokszínűségére és törékenységére. Mivel mindhárom főszereplő saját szemszögéből meséli el történetét, ezért olvasóként olyan szerencsés esetben vagyunk, hogy olyan mintha egy könyvben három szerelmi történetet olvasnánk. Ezáltal lehetőségünk van arra, hogy álláspontot foglaljunk, esetleg saját következtetéseket és tanulságokat vonjuk le a három főszereplő életéből.

De ezek a történetek bár önmagukban is izgalmasak, valójában csak együtt alkotnak egy kerek egészet, ugyanis a három nézőpont, három különböző gondolat- és érzelmi világot mutat meg, de ezek szoros hatást gyakorolnak egymásra.

A három sors meghatározza ezeknek az embereknek az életét, a szereplők döntései következményekkel járnak mindannyiuk számára.

András, a férj, pszichológushoz jár, Judit, a feleség belső gondolatvilágát meséli el, Réka, a szerető pedig interneten, ismeretleneknek osztja meg levelek formájában gondolatait.

Nagyon érdekes ilyen szemszögből megvilágítani és olvasni egy házasság történetét, aminek megvoltak a maga különleges, egyedi és boldog pillanatai, de az apró kis hibák és mulasztások egy idő után olyan repedéseket okoznak a szilárdnak tűnő házasságban, amelyek lehet, hogy egy idő után már nem menthetőek.

Mint egy labirintus szerteágazó útvonalai, olyan szerteágazóak a szereplők érzelmei. Azt kicsit hiányoltam, hogy többet olvassak Réka történetéből, mert szerintem a férj és a feleség szempontja sokkal hangsúlyosabb ebben a történetben, mint a harmadik fél szemszöge.

Számomra eléggé felkavaró és érzelemdús volt olvasni ezt a nyers, őszinte és szókimondó történetet. Helyenként a humoros részek kissé enyhítették azokat a fejezeteket, amelyek szerintem elég mély érzelmekről tanúskodtak.

Tetszett ez a szórakoztató olvasmány, aminek témája a család és a házasság. Szerintem ebben a könyvben sok mélység, gondolatébresztő mondat és érzelem bújik meg a sorok között.

A sok ki nem mondott szó, az elszalasztott lehetőségek, a sérelmek egy idő után már egy olyan lavinát indítanak el, ahol mindenki sérül valamilyen szinten.

Végigkövetve ennek a szerelmi háromszögnek a különböző szakaszait, megkezdve a tagadástól el egészen az elengedésig és az elfogadásig, saját emberi gyarlóságunkkal és sebezhetőségünkkel szembesülünk.

Ez a könyv szerintem nem is a dinamikus cselekménye miatt szerethető, hanem azért mert, pontosan és érzelemdúsan meséli el egy házasság és válás folyamatát.

Számomra élvezetes, tanulságos, szórakoztató és gondolatébresztő volt ez az olvasmány, ami sokszínűségében és mélységében mutatja meg emberi kapcsolataink nehézségeit, kíhívásait és korlátozottságait.

Kedvenc idézetem a könyvből:

…lesz majd holnap, meg holnapután, amikor a fájdalom már nem sajog annyira, amikor el lehet feledkezni a személyes tragédiádról, és amikor végre átveheted az irányítást a saját életed felett.

Drill Book Cover Drill
Fiala Borcsa
Libri Könyvkiadó Kft.
2020
Keménytábla, Védőborító
196