Lukasz Orbitowski: Egy másik lélek

Lukasz Orbitowski regénye az elmúlt idők egyik legnehezebb olvasmányának bizonyult számomra. Könyvével egy olyan esetet dolgoz fel, ami megtörtént eseményeken alapszik, és bizony van a könyvben sok horror jelenet és drámai hangulat. A valódi bűntény eddig nem volt ismerős számomra, de az amit a szerző leír könyvében az elég durvának, gyomorforgatónak és hátborzongatónak tűnik. Bevallom nagyon nehezen és lassan tudtam haladni ezzel a horrorral, csak részekre bontva sikerült az elolvasása, mert annyira tömény és brutálisan realisztikus, hogy időt és teret követel meg az olvasottak feldolgozása.

A könyvnek valójában nem is igazán van cselekménye, olyan mintha egy hosszú történet mesélés lenne az egész könyv, tele rövid kijelentő mondatokkal, amelyek azonban nagyon hatásosak. Ezért is szeretném kiemelni ennek a könyvnek a fordítását, ami szerintem ebben az esetben brutálisan jó lett, mert olyan mintha mérnöki pontossággal lenne kiszámítva minden egyes szó, hangulat vagy bekezdés.

Én ebben láttam ennek a könyvnek az erősségét és különlegességét. Nagyon hatásosak a benne leírt szavak, szó szerint életre kelnek és nagyon erős érzelmeket tudnak kiváltani az olvasóból.

A történet „egyszerű”, adott egy lepukkant lengyel kis város, ahol egy fiatal fiú éli mindennapjait az 1990-es évek elején. Az amúgy is komor és drámai környezet már szinte előre sejteti a tragédiát, ami be is fog következni. Egy átlagosnak tűnő fiatal egyik nap gyilkosságot követ el, ami azért érdekes mert semmi előzménye nincs ennek a tettnek. Sőt, a bűncselekmény után úgy folytatódik a könyv „cselekménye” mintha semmi sem történt volna. Az eddig megszokott krimiktől eltérően, itt nincs sok dráma a bűncselekmény körül, nincsenek okok, indítékok vagy vágyak. Az egész gyilkosság olyan mintha csak egy pillanatnyi ábránd lenne, mintha maga a tettes sem lenne tisztában azzal, hogy ez most meg történt vagy sem. Na és pont ez a legrémisztőbb része ennek a könyvnek.

Jedrek, aki a gyilkosságo(ka)t elköveti, valójában úgy követi el ezt a bűncselekményt, mintha nem is ő lenne abban a helyzetben, mintha egy másik erő irányítaná a tetteit és ő csak fizikálisan hajtaná végre. Olyan az egész mintha a teste külön válna a lelkétől.

Jedrek, Orbitowski könyvbeli gyilkosa, egy olyan fiatal fiút ábrázol, akire külsőleg vagy akár belsőleg se illik a tipikus gyilkos karaktere, ezért is a hangsúly a könyvben inkább a körülményeken mint a tetten van. Jedrek egy nyomasztó, kilátástalan helyen él, ahol családi és társadalmi körülményei nem valami reménykeltőek, ezért sem olyan meglepő tette. Sokat nem tudunk meg az ő személyiségéről a könyvben, sokkal inkább nagyobb a hangsúly a körülmények, a családi háttér és a földrajzi környezet ábrázolásán.

Az elbeszélés több éven át történik, mindig jelen időben és kevés párbeszéddel. Monotonnak és egyhangúnak tűnik minden egyes mondat a könyvben, ezért is olyan nyomasztó az olvasása. Nem sok benne az izgalom vagy a feszültség, ugyanis a tettes és az áldozat már az elején ismertek, ezért nincs benne nyomozati szál vagy gyanúsítgatás. A mentális háttérkép az ami releváns ebben a könyvben, és az ahogyan egy környezet, társadalom és a családi minták hatni tudnak egy fiatal fiúra.

Néha nehéz eligazodni a sok monoton leírás és elbeszélés között a könyvben. Összemosódnak a szereplők, a történetek, az elbeszélések, és nagyon hiányoznak belőle a párbeszédek.

Nagyon távol áll tőlem ez a stílus és ez a könyv, azt azonban elismerem, hogy a horror kedvelőinek sokat tud adni.

Engem főleg a könyv fő vonala és motívuma fogott meg, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen esélyekkel is indul el egy fiatal fiú a felnőtté válás útjára a kapitalizmus éveiben. Egész élete olyan mintha önjósló vagy önbeteljesülő prófécia lenne, mintha esélye se lenne egy másik életre. Mintha előre el lenne rendelve az, hogy belőle egy gyilkos lesz.

Az tény, hogy a regény alapja nem fikcióra épül, de azért érezni lehet benne a fikció elemeit is. Főleg a családi és környezeti háttérleírásokban, amelyek mintha magyarázat vagy mentségként szolgálnának Jedrek tettéért.

Nehéz eligazodni ezen a regényen, ugyanis a gyilkosság mint tett nagyon visszataszító a regényben, a családi viszonyok és kapcsolatok megértése azonban szinte olyan már mintha enyhítésként szolgálna az elkövetett tettért. Sokat nem látunk bele Jedrek érzelmi világába, ezért csak a tettek és a körülmények alapján tudunk levonni következtetéseket. A gyilkos határozottan és élesen elkülönül ebben a könyvben a gyilkosságtól. Ezért is annyira jó a könyv címe, mivel tömören és lényegre törően ad magyarázatot mindenre. Egy másik lélek a tettes, nem Jedrek, nem az a fiú akit szülei cukrásznak nevelnek, és aki apja elismeréséért és anyja szeretetéért sóvárog.

A könyv elolvasása után szinte lehetetlennek tartom azt, hogy álláspontot foglaljak, mert még most sem tudom eldönteni azt, hogy Jedrek a körülmények áldozata vagy egy beteg ember, aki elfogadás és szeretet hiány miatt követi el tetteit.

Az tény, hogy ez nem egy átlagos könyv, nagyon nehéz olvasmány, de mivel eltér a megszokottól ezért tud újat mutatni az olvasónak.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Mindennek megvan a következménye. A részletek adnak értelmet az egésznek.

Egy másik lélek Book Cover Egy másik lélek
Lukasz Orbitowski
Typotex Kiadó Kft.
2017
Ragasztott
399