J.D. Barker: Szíve helyén sötétség

Barker a 4MGY trilógiájával azt hiszem elég hamar belopta magát azok szívébe, akik szeretik az izgalmas és feszültséggel teli krimi történeteket. Egy ilyen grandiózus mű megírása után, sokunk számára kérdéses volt azt, hogy vajon a szerző következő műve is ilyen magas színvonalú lesz.

Az már elsőre kiderül, hogy tartalmilag nem egy rövid könyvecskéről van itt szó, ezért bár könnyen és hamar lehet vele haladni, azért jó néhány napot vesz igénybe, míg kiolvassa az ember.

De az tény és való, hogy függőséget okoz ez a könyv is, jó sok csavart és meglepetést okoz olvasójának és hozza a Barker-től megszokott stílusjegyeket.

Mielőtt bárki is nekikezdene ennek a könyvnek, semmiképp se úgy induljon neki, hogy elkezdi hasonlítani a szerző korábbi könyveihez, ugyanis szerintem ez azért sok mindenben eltér attól a hátborzongató világtól és hangulattól, amit megismertünk a 4MGY trilógiában.

A könyv főszereplője Jack, aki szüleit korán elveszíti egy autóbaleset során, így nagynénje gondozásába kerül. Kisgyerekként találkozik először Stellával, egy nyolc éves kislánnyal, akit minden évben csak egyszer lát, amikor kimegy a temetőbe szüleinek sírjához. A két gyerek között egy egészen különleges kapcsolat alakul ki, ami éveken keresztül meghatározza sorsuk alakulását.

Közben pedig elég fura módon minden évben, azon a napon mikor újratalálkoznak a temetőben, valaki egészen különleges módokon meghal.

Egy nyomozócsapat elkezdi felderíteni ezeknek a gyilkosságoknak a részleteit, miközben egy másik kisfiú is feltűnik, akit egy kísérleti laborban tartanak, és úgy tűnik valami veszélyes dolog bujkál benne.

Nagyon sok szálon futnak az események ebben a regényben, és csak a végén érnek össze ezek a szálak, de akkor minden a helyére kerül és a regény összes mozzanata egy teljes egészet alkot.

A regény cselekménye bár kissé bonyolult és sokoldalú, mégis izgalmas és lendületes. Barker tudatos lassúsággal és intelligens cselekményvezetéssel építi fel a regény feszültségét. Végig sötétben tapogatózik az olvasó, szinte lehetetlen megsejteni vagy megoldani a gyilkosságok rejtélyét.

Jack és Stella története hol romantikus, hol kalandos, hol pedig titokzatos. Az ő karakterük a legerősebb ebben a könyvben, hozzájuk kötődik a rejtély megoldása is. Mivel több évtizeden keresztül vezet végig ez a könyv, ezért egyfelől a múltbeli eseményekre is fény derül, valamint végigkövethetjük a két főszereplő személyiségfejlődését is.

Meglepő volt számomra az a fajta kedves és bájos könyvbefejezés, amit eddig nem ismertem Barker-től, olyan mintha kissé meglágyult volna. Egy szerelmi szál is jelen van ebben a regényben, és már csak emiatt is úgy gondolom, hogy ez a könyv messziről nem annyira hátborzongató és szívfacsaró, mint a trilógia.

A szerző utolsó mondatai pedig mintha arra utalnának, hogy lesz még ennek a regénynek folytatása, bár ez csak feltételezés.

Szerintem ez a könyv inkább thriller vagy sci-fi thriller, mint krimi, ugyanis sok benne a paranormális részlet, valamint fantasztikum. Szerelmes és fantasztikus történet, kevesebb sötét és ijesztő elemmel, de ugyanolyan izgalmas karakterekkel és feszültséggel teli történettel.

Számomra kissé szokatlan és váratlan volt ez a misztikus vonal amit Barker ebben a regényben megalkotott, mert az előző trilógiából kiindulva sötét krimire számítottam, de azért ez a történet is le tudta kötni a figyelmemet.

Tetszésemre volt ez a könyv, ami egy egészen új arcát mutatja meg ennek a zseniális szerzőnek. Tetszett az ahogyan apránként, részletesen és okosan építette fel a cselekmény alakulását. Olvasmányos, figyelemfelkeltő, új és mégis ismerős stílusjegyekkel. Valamivel kevesebb benne a meglepetésfaktor és a nagy katartikus élmény is kissé háttérbe szorul, ennek ellenére egy nagyon élvezetes olvasmány.

Ami pedig egészen különlegessé teszi ezt a történet az egy klasszikus irodalmi könyv, egy Dickens kötet, ami köré épül fel Barker misztikus-fantasztikus története.

Ez a szövevényes, izgalmas és dinamikus regény, túl a romantikán, a misztikumon, egy olyan kalandos utazást ígér olvasóinak, amibe tutira beleszédül mindenki mire a könyv végére ér, de ott megpihenve és fellégezve élvezheti azt a fajta befejezést, amit csakis Barker tud megálmodni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A kimondatlan szavak néha többet fejeznek ki egy egész beszélgetésnél.

Szíve helyén sötétség Book Cover Szíve helyén sötétség
J.D. Barker
Agave Könyvek Kiadó Kft.
2020
Ragasztókötött
720