Jenny Mollen: A lájkok városa

Ez egy olyan habos-babosnak tűnő könyv, ami az online világ, ezen belül is a közösségi média szemfényvesztő és illúziókat keltő világáról szól. Sarkítva és felnagyítva van bemutatva a híres és népszerű influenszerek világa, ahol hamar kiderül, hogy semmi sem az, aminek tűnik és a rózsaszín köd mögött, bizony rengeteg hamis és megjátszott dolog van.

De nem csak az influenszerek világáról szól ez a könyv, hanem ezen belül arról a társadalmi nyomásról is, amiben folyamatosan másoknak akarunk megfelelni, amiben sosem vagyunk elégedettek önmagunkkal.

Az anyaság témája is nagyon fontos szerepet kap ebben a történetben, ahol arról a magányosságról és válságos helyzetről lehet olvasni, amiben sok anya elveszettnek érzi magát gyereke születés után és nehezen talál vissza régi-új önmagához.

Ennek a történetnek két női főszereplője van. Az egyik Megan, aki tehetséges szövegíróként, második fia megszületése után munka nélküli mindennapjaiban eléggé elveszettnek érzi magát. Épp most van túl családjával egy költözésen, ahol az új helyen megismerkedik Daphne-val, egy tökéletes, stílusos és népszerű anyainfluenszerrel. Barátságuk hamar szorosra fűződik, miközben Megan egyre inkább eltávolodik családjától és csak arra vágyik, hogy ő is részese lehessen ennek a fényűző életnek, amiben minden a lájkokról és a megosztásokról szól.

Megan sodródik ebben az örvényben, ahol már minden csak a külsőségekről és a látszatról szól, mindaddig míg rá nem jön, hogy az a nő, anya, akit ő ismerni vélt, egyáltalán nem az, aminek mutatja magát.

Megan kemény tanulságok és felismerések árán jut el odáig, hogy megkülönböztesse a való világot attól az illúziótól, ami csak a képzeletben létezik. Ezen az önismereti úton szembenéz önmagával, az anyasággal járó új szerepkörökkel és azzal a nővel, aki mindezek után újra kell, hogy definiálja önmagát.

A közösségi média romboló hatásairól, az influenszerkedés toxikus oldalairól és egy olyan online világról lehet ebben a könyvben olvasni, amiben nehéz önazonosnak és hitelesnek maradni.

Mint egy drog úgy szippantja be Megant is ez a világ, nem csak Daphne-t, aki már évek óta ezzel foglalkozik.

A sztárvilág, a szponzorált tartalmak, az állandó online jelenlét nagyon sötét oldalai jönnek át ezen a könyvön, ahol lehetetlennek tűnik megtalálni az egészséges egyensúlyt magánélet és a kirakati élet között.

Nem szabad elfelejteni, hogy a könyv az amerikai influenszer világot mutatja be, ami szerintem jóval rosszabb és rombolóbb hatású, mint ami hazai pályán jelen van nálunk, ennek ellenére intő és tanító jellege ugyanolyan fontos.

Amennyire laza és könnyed olvasmány, pont annyira éles benne a társadalomkritika, amiben egy olyan tükörre lehet találni, ami sok mindent megkérdőjelez saját online jelenlétünkkel kapcsolatban.

Intő, tanító és edukáló jellege miatt is érdemes elolvasni ezt a szórakoztató könyvet, ami könnyednek tűnő stílusa ellenére nagyon komoly témákat vet fel, amivel a mai embernek sok dolga van, ha egy olyan világban szeretne élni, ahol nem a virtuális valóság határozza meg a jelent eseményeit.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Van különbség a kedves és a mesterkélt között.

A lájkok városa Book Cover A lájkok városa
Jenny Mollen
21. Század Kiadó
2023
Keménytábla, Védőborító
285