Liz Lawler: Ne ébrejd fel!

A krimi vagy a bűnügyi regények kedvenceim közé tartoznak. Minden megvan bennük, ami szükséges egy szórakoztató olvasmányhoz. Ott van a rejtélyes bűntény, a titokzatos bűnös, a bűntény felderítése, a nyomozás folyamata és ami a legfontosabb egy igazán jól kidolgozott kriminél, a lélektani indítóok.

Liz Lawler krimije attól olyan jó, hogy nincsenek benne horrorisztikus véres jelentek, csupán rejtélyes és titokzatos bűncselekmények, amelyek kellően fordulatosak és csavarosak.

Ez a krimi-thriller már a könyv elején egy csattanóval indul, ami egyből felkelti az olvasó érdeklődését, leköti a figyelmet és kíváncsivá tesz a cselekményre. Ebben a krimiben nem a durva erőszaktevésen van a hangsúly, sokkal inkább az emberi elme kiszámíthatatlanságával játszadozik. Magáról a bűnözőről kevés szó esik a könyvben, a végén is alig kap szerepet az ő szemszöge és indítóoka, sokkal inkább az áldozaton van a hangsúly.

Ebben a könyvben, az áldozat egy orvosnő, aki nehezen tud különbséget tenni az elszenvedett trauma és a valóság között. Mivel az ő jellemábrázolásán van a hangsúly, ezért magába szippant és az olvasó is részévé válik a bűncselekmény kiderítésében.

A sikeres orvosnőn végrehajtott erőszak nem tűnik reálisnak, épp ezért barátai és ismerősei sem hisznek neki. Ezzel beindul egy olyan lélektani folyamat, ami az ábránd, hallucináció, fantázia és a valóság között lebeg valahol. A nyomozás során felderült szereplők nem sok hangsúlyt kapnak, az igazi felderítés az orvosnő agyában zajlik, aki próbálja a múlt történéseit a jelennel egyeztetni.

A képzelés és a valóság közötti határvonal nagyon vékony és a szerző pont ezt a vonalat követi, kihasználva az olvasó kíváncsiságát és saját fantáziáját. Innentől kezdve válik ez a thriller igazán érdekessé és feszültséggel telivé, ugyanis megint csak előtérbe kerül az emberi elme bámulatos összetettsége, valamint az emberi előítéletek és hibák tragikus következménye.

A könyv szerzője végig fenntartja a bizonytalanság és homály látszatát, keverve mindezt a vészhelyzetbe került főhősnő kilátástalan helyzetével. És ettől olyan izgalmas a regény, hogy egy átlag emberrel, milyen nem átlagos dolgok történhetnek meg. Maga a bűntény elkövetője se egy hivatásos bűnöző, csupán egy lelkileg sérült ember, akit érzelmei egy bűncselekményhez vezetnek. És ez az átlagos főszereplő a hétköznapi bűnözővel egy mindennapi közegbe kerül be.

Az izgalom és a nyomozás benne vannak a regényben, a végkifejlet azonban kicsit alulmaradt. Túl hamar és hirtelen oldódik meg benne a bűncselekmény és kevés magyarázatot kap maga a bűntett, és ehhez társul még a nagyon banális indítóok, ami kiváltotta a bűncselekményt.

Mivel nagyon izgalmasan indul be a történet, ezért a befejezés is egy kellő csattanót kívánt volna meg, de szerintem ez elmaradt. Miközben folyamatosan vannak adagolva a csavaros fordulatok és a feszültséggel teli események, a megoldás azonban túl laposnak bizonyult nekem.

Mindenképp ajánlanám krimi vagy pszichothriller kedvelőknek, mivel maga a történet tényleg lebilincselő és izgalmas. De a karakterek ábrázolása, valamint a vége nem igazán kiemelkedő. Egyedül a történet vége váltott ki belőlem némi csalódást, talán azért is mert saját fantáziám, egészen más bűnözőt gondolt ki az előzmények után.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az ember agya nagyon érzékeny jószág. Könnyedén megtéveszt bennünket, pedig nem is feltételezünk róla ilyesmit. Aztán meg csúnyán megbüntet minket, ha nem törődünk vele.

Ne ébrejd fel! Book Cover Ne ébrejd fel!
Liz Lawler
Lettero Kiadó
2019
Ragasztott
392