Nehéz értékelnem ezt a könyvet, nehéz szavakba önteni azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyeket ez a könyv kiváltott belőlem. Egyszerre érintett meg, sokkolt le és hagyott szavak nélkül ez a könyv, ami valójában tetszett, de mégis valamiért taszított is.
Egyszerre keveredik ebben a könyvben a szép, a tiszta és a csodálatos a mocsokkal, a szennyel és a rosszal.
Egy érzelem cunamit váltott ki belőlem ez a könyv. Hol könnyes szemekkel, hol pedig dühösen, máskor pedig újra meghatódva olvastam végig egy fiatal férfi vallomásait vagy visszaemlékezéseit, ahol számot vet édesanyjával való kapcsolatáról, első szerelméről és elszenvedett sérelmeiről.
Maga az egész könyv egy olyan memoár, amiben csapongó, néha kaotikusnak tűnő, nehezen követhető gondolatfoszlányok sorakoznak fel egymás mellett. De ezek a gondolatok vagy benyomások egy olyan hangulatot alkotnak a könyvben, ami magával ragad.
Ahhoz, hogy ez a könyv ki tudja fejteni hatását, időt és teret kell adni neki, hogy a kesz-kuszának tűnő gondolatok és benyomások helyére kerüljenek.
Ez nem egy könnyű olvasmány, ugyanis nem csak a témája megterhelő, hanem maga a könyv hangulata és mondatainak szerkezete, ami eléggé melankolikus és lehangoló.
Ez a szomorú könyv depresszióról, lelki és testi bántalmazásról, diszkriminációról, szeretetlenségről, otthontalanságról, bonyolult családi kapcsolatokról és fájdalmas szerelmi történetekről szól.
A rövid kis történetfoszlányok az örökölt családi mintákon keresztül útkeresésről, identitás megtalálásáról és magáról a nagybetűs életről mesélnek.
Ez a lírai és megható könyv, csodálatos megfogalmazások és szószerkezetek által egy tökéletlen és minden hibával teli életet és emberi sorsokat mutat be, amiben rengeteg fájdalom, veszteség, hiány és bántalmazás van.
Roppant nehéz ezt a könyvet olvasni, mert mélyen hat az ember érzelmeire az, ahogyan az elmesélő kapcsolatait elemzi és próbálja belőle a megfelelő tanulságokat levonni.
Olvasás közben megjelenik egy szép lírai megfogalmazás, amit aztán nagyon hirtelen és éles váltással nagyon durva és néha obszcén jelenetek váltanak fel. Ezt nem könnyű megemészteni ebben a könyvben, miközben olvasóként hatnak ezek a szavak, csak nagyon sok ellentétes érzelmet váltanak ki.
Talán ez okozza a legnagyobb kihívást ennél a könyvnél, hogy nagyon élesek a váltások a történetmesélésben és az érzelmek kifejtésében.
Egy vietnámi fiatal bevándorló fiú történetén keresztül a vietnámi gyökerekről, a felnőtté válásról és az útkeresés során levont tanulságokról lehet olvasni ebben a regényben.
Az tény és való, hogy ez a könyv más, mindenben más, mint azt elsőre gondolná olvasója. Kiskutyának nevezett fiú szavain keresztül fájdalomról, örömről , másságról, elfogadásról és az élet túléléséről olvashatunk.
Ezek az elbeszélések az emberi lélek legmélyére hatolnak, gyakran nyomasztó módokon a valóság kegyetlen oldalairól közelítik meg a szülő-gyermek kapcsolatát, a szerelmet és az önmagunk elfogadását.
Ezekben az önkifejező és szinte már vallomásnak tűnő mondatokban olyan mély érzelmek és felismerések kapnak helyet, amelyek a midennapok során ritkán kerülnek előtérbe.
Ennek köszönhető a könyv hatása. Nem csak a mély értelmű gondolatoknak és magasztos életigazságoknak, hanem azoknak a lelki vívódásoknak és érzelmi válságoknak, amelyek egy ember útkeresése során akarva-akaratlanul előjönnek.
Egy érzelmi utazással ér fel ez a könyv, ami a múlt fájdalmain keresztül, a jelen kilátástalannak tűnő mély szomorúságát adja át. Ez a levélregény, egy fiú monológján keresztül az emberi lélek legsötétebb és legféltettebb titkaiba ad betekintést.
Háború, erőszak, trauma, gyász és olyan életutak fonódnak össze ebben a regényben, amelyek mindenképp hatást gyakorolnak az olvasóra.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Azt mondják, semmi sem tart örökké, de valójában csak attól félnek, hogy tovább fog tartani az a dolog, mint ameddig szeretni tudják majd.
Röpke pillanat csak földi ragyogásunk
Európa Könyvkiadó Kft.
2021
Keménytábla, Védőborító
360
