Könyvmolyként könnyen és hamar beleszeretek egy-egy könyv borítójába, főleg ha az annyira igényes és szép, mint ennek a könyvnek a borítója. Hiszem és vallom azt, hogy egy könyv akkor teljes, ha annak minden egyes eleme mesél, néha talán olyan dolgokról is, amelyek nem kerültek bele a könyvbe, de egy szép kép vagy illusztráció, bizony néha a szavaknál is többet elárul. Én ennél a könyvnél éreztem azt, hogy ez úgy ahogy van tökéletes, mestermunka és varázslat.
Valamiért ahogy fellapoztam ezt a könyvet és elkezdtem olvasni az első oldalakat, egyből egy klasszikus remekmű jutott eszembe, Márquez könyve, a Száz év magány. Mivel ez életem könyve és a legcsodálatosabb remekmű amit valaha olvastam, ezért úgy gondolom, hogy Rubin Eszter könyve méltó ahhoz, hogy együtt említsem meg egy klasszikussal, ugyanis ez a könyv hangulatában, történetében és stílusában engem a Száz év magányra emlékeztet.
Rubin Eszter könyvében a Stark család életét követhetjük nyomon harminc éven keresztül, különböző életszakaszokban ismerhetjük meg a szülők, gyerekeik majd pedig az unoka életét. Mint egy ciklikus körforgás olyan ez a regény, ahol úgy tűnik mindig minden ugyanolyan és semmi sem változik, közben pedig az évek múltával lassan darabjaira hullik mindaz, amit a Stark család végig egésznek és teljesnek gondolt. Gyuri és Lia kapcsolata idillikusan és romantikus indul egy fiatalkori levelezéssel, ami házassághoz és gyerekvállaláshoz vezet. Ez a kívülről tökéletesnek tűnő házasság és család azonban egy napon meginog és repedezni kezd, akárcsak a Stark család háza, és akkor döbben rá a család minden egyes tagja, hogy az ami ezt a családot összetartotta, csupa hazugság, játszma és titok.
Számomra ez az egész könyv olyan volt mintha egy színdarabot néztem volna meg, ahol mindenki eljátssza a szerepét, de valójában mindez csak egy maszk, ami mögött megbújik az igazi ember. A Stark család összes tagjára ez volt jellemző ebben a regényben, eljátszották, elhitették magukkal és másokkal is azt, hogy ők egy boldog és beteljesült kapcsolatban élnek. Mint egy kirakó darabjai úgy illettek egymáshoz a család tagjai, miközben kölcsönösen megmérgezték egymást hazugságaikkal és titkaikkal. A harminc évig tartó házasság és idillikus családi élet valójában egy börtön, ahova Gyuri és Lia önkéntesen zárták be magukat, boldognak tűnve, de valójában teljesen magányosan élve.
Ahogyan haladtam a könyvvel egyre jobban az volt az érzésem, hogy valami miatt teljesen lenyűgöz, elvarázsol és magával ragad az a világ, amiben a könyv szereplői élnek. Minden hibájukkal, csapongásukkal és esendőségükkel együtt, úgy éreztem ez a könyv sokkal jobban szól az egyén magányáról és kilátástalanságáról, mint arról, hogy mennyire mérgező is tud lenni egy családi környezet. Persze ezt is nagyon fontosnak tartom a regényben, de engem az egyén szerteágazó, csapongó és elveszettnek tűnő élete fogott meg a legjobban. Ebben a családban öten élnek, mégis a nagy zaj ellenére, magányosak és boldogtalanok.
Az a tökéletesség ami ezt a családot jellemzi, már szinte baljóslatú és hihetetlen, minden újabb fejezet előre sejteti azt, hogyan hullik darabjaira a jól felépített családi idill.
Rubin Eszter csodálatosan megalkotta ezt a remekművet, finom érzékkel és hozzáértéssel kreált meg mindent ebben a regényben. Izgalmasan építi fel a történetet, megeleveníti a szereplőket, csodásan fogalmazza meg a mondatait, kerüli a kliséket és a giccset, a végére pedig a legnagyobb meglepetést és nem várt fordulatot tartogatja. Sosem gondoltam volna egy ilyen befejezést ennek a könyvnek, de pont ezért tetszett, mert nem elég az, hogy ez a történet végig fent tudta tartani a figyelmemet, de a könyv szerzője briliánsan megoldva, még ezt is tudta tetőzni egy olyan befejezéssel, ami nálam mindent visz. Na ezt nevezem én tehetségnek és remekműnek!!!
Hihetetlenül és csodálkozva állok a könyv és a történet előtt, újra és újra elolvasom a végét és arra a következtetésre jutok, hogy ez a fájdalmasan realista korkép akár a mai 21. századi családokról és kapcsolatokról is szólhat, ahol kölcsönösen ok nélkül bántjuk és mérgezzük egymást.
Egy kalandutazással ért fel ez az egész regény, ahol a végére kicsit megszédültem és beleborzongtam a történet olvasásába, de a sok idősíkban ugráló kis történet között mégis sikerült egy egész képet kapni arról, mennyire törékeny is lehet egy kapcsolat, amit gyakran csak egy vékony szál fonal tart össze.
Úgy gondolom, hogy egy roppant okos, egyedi és páratlanul különleges könyvet olvastam, ami fájdalmasan realista és mélyen elgondolkodtat arról, hogy mennyire is vagyunk kiszolgáltatva a sorsnak vagy életünk alakulása teljes mértékben tőlünk függ. Ez a könyv az élet összetettségéről, az egyén magányáról, a boldogság lehetőségéről és a döntések sorsfordító következményeiről szól…és még mennyi mindenről.
Érdemes elolvasni!!!
Kedvenc idézetem a könyvből:
Mi van akkor, ha az idő nem lineárisan folyik, ha visszafordulhat a medrében, vagy éppen az utólagos történésektől, visszamenőleg változnak meg a dolgok? (…)
Ha léteznek párhuzamos idősíkok, melyek kölcsönhatásban vannak egymással.
Ha döntéseinknek nagyobb szerepük van, mint gondolnánk, akár sorsfordító jelentőségük.
Árnyékkert
Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
341
