Nehezen tudom elképzelni azt, hogy van olyan, akinek ez a könyv valami miatt esetleg ne tetszett volna, de biztos, hogy tévedek ezzel kapcsolatban, mert úgy gondolom ez a könyv azokra van nagy hatással, akik a sorok között is kiolvasnak valamit, vagy akik hasonló helyzetből jönnek. Engem egyszerűen ledöbbentet, lesokkolt és szavak nélkül hagyott, lélegzet visszatartva olvastam végig Mari-fiam történetét. Az, hogy ez a könyv nem egy leányregény, szerintem már a könyv címéből és zseniális borítójából is kiderül. Engem szó szerint arcul csapott az a fajta őszinteség, bátorság és kitárulkozás, ami ebben a könyvben megjelenik, és megállás nélkül olvastam végig ezt a páratlanul egyedi könyvet. Szentesi Éva ezzel a könyvvel, ami a hétéves Mari történetével kezdődik és a harmincas éveiben járó felnőtt Marival végződik, teljesen meggyőzött arról, hogy mennyire tehetséges író.
Nyilánszki Mari egy olyan közegben és családban nő fel, ahol szeretet és odafigyelés nélkül telnek napjai, mindaddig míg el nem menekül otthonról, abban reménykedve, hogy a házasság és egy gyerek meg fogják őt menteni. Önmagát, az igaz szerelmet és a boldogságot keresi szüntelenül, miközben azt a kérdést teszi fel magának, hogy vajon lehet-e boldog az, aki sosem tapasztalta meg a boldogságot?
Első ránézésre azt mondhatná az ember, hogy ez csak fikció, viszont ezek a kívülről boldognak tűnő családok, sajnos a valóságban is pont így néznek ki. Szerintem pont ezért ennyire hatásos ez a könyv, ugyanis mindannyiunk történetét meséli el, hiszen mind ismerünk olyan családokat, vagy esetleg egy ilyen családban nőttünk fel, ahol a látszat csal.
Szentesi Éva bravúrosan és finom érzékkel, ugyanakkor szókimondóan és bátran tárja az olvasó elé ezeket a kapcsolatokat és családi mintákat, amiktől úgy tűnik oly nehéz szabadulni. Ez a kőkemény történet ami elénk tárul, csak a kerete ennek a könyvnek, ugyanis belelátni Mari és a többi mellékszereplő lelki- és gondolatvilágába, az ami a legütősebb része ennek a könyvnek.
Ez messze nem egy egyszerű olvasmány, hatása a könyv elolvasása után is jó sokáig dolgozik az emberben, miközben a regény legégetőbb kérdése folyamatosan ott lebeg az olvasó előtt: Tud-e valaki szeretni, ha őt sosem szerették? Ez a szívet tépő kérdés határozza meg Mari összes cselekedetét ebben a regényben, miközben nem csak az ő életébe láthatunk bele, hanem olyan nők életébe is, akik egy alárendelt szerepben élnek. A női sors kapja a legnagyobb hangsúlyt ebben a regényben, de mellette szinte ugyanolyan fontos a különböző társadalmi rétegek közti éles kontraszt.
Számomra a rövid fejezetek és a frappáns mondatok pont elegendőek voltak ahhoz, hogy elérjék a kívánt hatást, ugyanakkor a vége egy picit túl nyitottra sikeredett számomra, de mivel az utolsó mondatok mondanivalója bőven kárpótolja ezt, ezért ezzel is ki tudtam békülni.
A nők helyzete és a társadalmi rétegek bemutatása persze sarkítva és felnagyítva kerül bemutatásra ebben a regényben, de nekem ez tetszett, mivel ez nem azt jelenti, hogy mindenki így él, de még mindig túl sokan élnek olyan családi helyzetekben, ahol a szeretetlenség és az odafigyelés nélkülözhető dolgoknak számítanak.
Szerintem ez a könyv sok fontos témát boncolgat, a gyermekkori traumák hatása a felnőttkorra, az örökölt családi minták, a nők társadalmi szerepe, az éles kontraszt a társadalmi rétegek között, és mind e közül talán a legfontosabb maga a nagybetűs élet, ami sosem fehér vagy fekete. Bár Szentesi Éva egyértelmű választ vagy megoldást ezekre az égető társadalmi és egyéni kérdésekre nem ad könyvében, mégis arra ösztönöz ez a könyv, hogy mélyebben is megvizsgáljuk kapcsolatainkat, tanuljunk hibáinkból és főleg nőként legyünk sorsunk saját kovácsa.
Nyersnek, talán túl rövidnek vagy épp túl szókimondónak tűnik ez a könyv, de szerintem akkor is nagyon jó, mert nincs benne mellébeszélés vagy cukormáz, csak a lényeg van benne, és mindaz ami már nem került bele ebbe a könyvbe, szerintem az már az olvasóra van bízva. A kimaradt részeken az olvasónak kell dolgozni, az ő feladata az, hogy tovább gondolja a történetet vagy épp a megfelelő következtetéseket vonja le.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Várunk mindig valamit, és amikor ott van, akkor nem tudunk vele mit kezdeni. Szentül hisszük, hogy akarjuk, de nem lesz jobb tőle az életünk. És közben végig a remény dolgozik bennünk a legerősebben. De a remény még soha nem tett jóvá semmit.
Pedig olyan szépen éltek
Libri Könyvkiadó Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
188
