igaz történet alapján

Anna Erelle: A dzsihád jegyese

Ritkán fordul elő velem, hogy egy könyv jobb legyen mint amire számítottam, ez legtöbbször fordítva szokott lenni. „A dzsihád jegyese” ennek tipikus példája, ugyanis úgy gondoltam, hogy már semmi újat nem tud leírni az iszlámról, hiszen ma már egyre több könyv foglalkozik ezzel a témával és már mindent kiaknáztak ezzel kapcsolatban. Ez a könyv azonban egyszerre volt sokkoló, megdöbbentő és elgondolkodtató. Még egy bizonyíték arra, hogy az Iszlám Állam mennyire ki tudja használni az emberek tudatlanságát, valamint a saját javára tudja fordítani a modern technológia kínálta lehetőségeket.

Ez a történet nem csak azért izgalmas, mert igaz történet alapján íródott meg, hanem azért is, mert egy olyan intim és személyes megvilágításból mutatja meg az iszlám szervezetek működését, amit eddig kevesen írtak így meg.

A könyv szerzője, Anna Erelle, aki álnév alatt írta meg könyvét, sok embert megdöbbentett és elrémisztett személyes történetével. Az álnéven publikáló fiatal francia újságírónő, több hónapos oknyomozó munkája során, feltárja olvasóinak azt, hogy hogyan is működnek ezek a terrorszervezetek, miként csábítanak magukhoz és manipulálnak egyre több európai nőt, valamint hogyan használják ki a közösségi felületeket, terrorcselekmények szervezéséhez. A könyv szerzője saját történetét, egyfajta krónikát ír le, melyben egy terroristavezér jegyeseként sikerül neki, az iszlám állam belső köreihez eljutni és hasznos információkat megszerezni. Kutató munkája során betekintést nyerünk az iszlám szervezetek működésébe, a virtuális tér veszélyeibe, valamint az iszlám szervezetek politikai és vallási meggyőződéseibe.

A könyv cselekménye és története nagyon izgalmas és eredeti, ezért jó sok gondolkodni valót adott nekem mint olvasó. Először is egyre jobban kezdtem megérteni azokat a nőket, fiatal lányokat, akiket ezek a szervezetek megszereznek maguknak, ugyanis nagyon ügyesen kihasználják a fiatal lányok, nők bizonytalanságát, tudatlanságát, céltalanságát és csalódottságát.

Ugyanakkor végig azon gondolkodtam, hogy hogyan tudott az írónő ennyire bátor lenni, hogy önkényesen belevetette magát egy ilyen szélsőséges és veszélyes helyzetbe. Ezért is tartom ezt jó könyvnek, ugyanis a szerzőnek egy olyan karaktert és személyiséget kellett magára öltenie, amit valahogy össze kellett egyeztetni a valódi személyiségével. Külön dicséret és plussz pont ezért.

Nehezen tudtam úgy elolvasni ezt a könyvet, hogy ne hagyjon bennem mély nyomokat. Ugyanis elképesztő az a bátorság és elszántság, ahogyan Anna nap mint nap kapcsolatban van egy hidegvérű gyilkossal, még akkor is ha mindez „csak” virtuálisan valósul meg.

Nem azért lett különleges ez a könyv, mert annyira eseménydús, hanem azért mert teljesen realista és őszinte. Őszinte vallomás az iszlám állam toborzási műveleteiről és megható történet, ugyanis nap mint nap egyre több kiszolgáltatott és sebezhető lány, nő kerül be ezekbe a szervezetekbe.

Mivel a könyv esemény vezetése nagyon lebilincselő, ezért könnyen és gyorsan lehet haladni vele. A könyv személyes jellege, valamint a kettős identitás megélése volt számomra a legérdekesebb az egész könyvben.

Az egyre aktuálisabbá vált kérdések a terrorizmussal kapcsolatban, mai napig égető témákat feszegetnek. A legelszomorítóbb az egészben, hogy mindaz ami leírásra került ebben a könyvben nem fikció, hanem brutális valóság. Ez a jelenünk amiben élünk. De akkor mi is a feladatunk nekünk, akik ebben a jelenben élünk? Hol a határ? Hogyan lehet ezt megakadályozni? Ki a felelős?

Nehéz és égető kérdések ezek, amelyek nyitva maradnak a könyv elolvasása után.

Kedvenc idézetem a könyvből:

(…) az ember általában nem egyedül hozza meg a döntést: mindig van valaki a környezetünkben, aki átformál és buzdít abban, hogy a tettek mezejére lépjünk.

A dzsihád jegyese Book Cover A dzsihád jegyese
Anna Erelle
Libri Könyvkiadó Kft.
2016
Puhatáblás, Ragasztókötött
272

Emma Donoghue: Érzékek tánca

Emma Donoghue könyvei közül, az „Érzékek tánca” volt az a könyv, ami talán a legkevésbé tetszett. A regény alaptörténetét egy gyilkosság adja, melynek felderítése kudarcba fulladt. Az 1870-es évek San Franciscojában lelőnek egy fiatal nőt, de gyilkosát nem sikerül elfogni.

Eme gyilkossági esetnek két fiatal női főszereplője van. Blanche, a francia bártáncosnő, aki összebarátkozik az ugyancsak francia bevándorló fékezhetetlen és független Jennyvel. Blanchet megbabonázza Jenny szabadságvágya és kalandossága, ezért otthagyja szeretőjét. A két nő barátsága hamar véget ér, mikor is egyik este Jennyt az ablakon keresztül valaki lelövi. Hűséges barátnője elszántan próbálja a gyilkos ki voltát felderíteni, de nehézségekbe ütközik. Volt szeretője mindentől megfosztja, még a gyermekét is elrabolja tőle, így Blanche teljesen magára marad. Blanche kétségbeesetten küzd elrabolt gyermekéért, de közben egyre több fényt derít barátnője sötét múltjára.

Ebben a környezetben, San Francisco mámoros, betegségekkel és mocsokkal teli településén próbál Blanche, egy egyedülálló nő boldogulni és kiemelkedni a nyomorból.

Én kifejezetten nehéz és nyomasztó olvasmánynak tartottam a regényt. Egyáltalán nem volt könnyű végig követni Blanche és Jenny furcsa kapcsolatát. Sok benne a bűnözés, erőszak, nyomor és kiszolgáltatottság. Maga a regény alapötlete tetszett, de a sok leírás miatt nem sikerült lekötnie figyelmemet. Nagyon részletesen van ecsetelve az 1800-as évek kora, tele negatív képekkel és nyomorral.

Unalmasnak és érthetetlennek tartottam nagyon sok részt, végig szenvedtem vele. Csak azért olvastam végig mert Emma Donoghue írta, akinek a stílusa valamiért, előző könyveiben, megfogott. Ez a történet nekem túl komor volt, néhol kicsit kaotikus és egyáltalán nem volt egy izgalmas olvasmány.

Annak ellenére, hogy egy megtörtént eset lett feldolgozva, írói fantáziával és fikcióval, nekem mégis túl lassúnak és vontatottnak tűnt az egész könyv.

Történelmi krimiként megállja a helyét, de túl sok benne az erotikus és szexuális töltetű magatartás.

Az egyetlen dolog ami tetszett a regényben: a fejlődő és változó amerikai város erős kontrasztban álló képe, az emberi megrögzött szabályokkal. Hiába alakul át a világ, ha az emberek nem tudnak lépést tartani, a bűn, a nyomor és a mocsok csak egyre lejjebb húzza őket. Nagyon távol állt tőlem a kurtizánok és táncosnők világa, nyers és vulgáris ez a világ, amit a szerző könyvében ábrázol. Nem csak a bűnös és szennyezett városról fest egy élethű korképet, hanem betekintést nyújt a bevándorlók kiszolgáltatott életébe is.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Mindenkinek van egy másik énje, amit senki se lát.

Érzékek tánca Book Cover Érzékek tánca
Emma Donoghue
Alexandra Kiadó
2015
Keménytábla, Védőborító
400

Susan Spencer-Wendel: Mielőtt végleg elmegyek

A következő könyvnél, „Mielőtt végleg elmegyek”, a címe fogott meg legelőször, és ennek több oka is van. Először is egy nagyon ismert dalra emlékeztet, ami szép emlékeket idéz fel bennem. Másodszor, azért fogott meg a könyv, mert már a címéből következtettem arra, hogy egy ember halál előtti napjait mutatja be. A harmadik ok a könyv alcíme, „Egy boldog év”, ami kíváncsivá tett, így már minden okom meg volt arra, hogy elolvassam.

Önéletrajzi könyv ez, igaz történet alapján, hiszen egy negyvenkét éves újságírónő írja meg élete utolsó egy évét, miután egy halálos betegséget fedeznek fel nála, mely az izomzatot támadja meg, míg a végén az ember teljesen leépül. Csupán egy éve marad Susannek, amit még viszonylag egészségesen eltölthet családjával és barátaival. És ő a legjobbat hozza ki ebből az egy évből. Feladja újságírói karrierjét, hogy egy felejthetetlen és boldog évet töltsön el szeretteivel. Egészen kalandos és izgalmas utazásokra indul el, hét hozzá legközelebb álló emberrel hét különböző helyre utazik. Utazásai során eljut Budapestre, Ciprusra, a Bahamákra és még megannyi szép helyre. Ezek a helyszínek mind szép emlékeket idéznek fel a múltjából, ugyanakkor új emlékeket teremtenek és hagynak hagyatékul szeretteinek. Mindeközben állapota egyre csak romloik, már járni és írni is alig tud, mégis kezének egyetlen működőképes hüvelykujjával megírja élete történetét.

Kétségkívül szomorú ez a történet, tele melankóliával, halál félelemmel, búcsúzással, de ugyanakkor nem ez a hangnem dominál a könyv lapjain. Susan, a feleség, édesanya, barátnő, nővér, szomszéd, munkatárs, egy felbecsülhetetlen ajándékot hagy szeretteire: életörömöt és életünneplést. Nem menekül az önsajnálatba, nem panaszkodik, nem kesereg, optimizmusának, életerejének és humorának köszönhetően, boldogan tölti el élete utolsó egy évét.

Égbekiáltó a könyv üzenete: minden napnak megvan a maga varázsa és csodája, az életet most kell élni, mert csak úgy érdemes igazán élni, ha szeretünk és boldogságban élünk.

Susan hozzállása, lelki ereje és kitartása magával sodor és reménységet ébreszt az olvasóban. Példaértékű, az az alázat és méltóság, ahogyan szembenéz a halállal és kész mindent elfogadni amit az élet még adni tud neki.

De jó is lenne, ha mindenkinek megadatna az a lehetőség, hogy úgy készüljön fel a végső útra, ahogyan Susan tette.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Hát, ha nem tudod megváltoztatni a helyzetet, változtasd meg a hozzáállásodat – mondtam neki. – A tudatodat te irányítod.

Mielőtt végleg elmegyek Book Cover Mielőtt végleg elmegyek
Susan Spencer-Wendel
Libri Könyvkiadó Kft.
2013
Puhatáblás
430

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Rég olvastam ennyire jó könyvet, mint a „Tengerbe veszett könnyek”. Annyira nagy hatással volt rám ez a könyv, hogy még most is azon elmélkedem, hogy vajon sikerült-e a könyv minden egyes oldalát magamba szívnom, hiszen annyira különleges.

Nagyon komor a könyv borítója, és ugyanolyan a benne levő történet is. Drámai, tragikus, kilátástalan, és végül mégiscsak reményteli és felemelő. Imádtam minden egyes oldalát, bárcsak még több lett volna belőle.

A 2. világháború végét mutatja be a regény, a történelem egyik legborzalmasabb időszakát, amikor több ezer ember menekül a szabadság felé. Hétköznapi emberek kelnek útra, egy jobb élet reményében, miközben magukkal cipelik a múlt titkait és megannyi szenvedést.

Három ember élete kereszteződik ezen az úton: Joana-é, a szépséges és segítőkész litván ápolónőé, Florian-é, a titokzatos porosz fiatalemberé, és végül Emilia-é, a várandós lengyel lányé; ők mindannyian a túlélésért küzdenek. Úti céljuk egy hajó, mely civileket és sebesülteket menekít ki. Sorsuk akarva-akaratlanul is egybefonódik, miközben szerelmet, barátságot, önfeláldozást és emberséget tapasztalnak meg, egy olyan korban, ahol a háború mindent tönkre tett. Úgy tűnik, hogy már nagyon közel járnak a szabadsághoz, azonban egy tragédia folytán életük veszélybe kerül, és csak néhány embernek adatik meg a lehetőség a túlélésre.

Briliáns az ahogyan Ruta Sepetys-nek sikerült a történelem egyik legdrámaibb korszakát ennyire alaposan és mélyre hatóan megírni. Nagyon hatásos és megrendítő a regénye, köszönhetően a rövid mondatoknak, a tömör fejezeteknek és a váltott szemszögnek.

A szerzőnek sikerült úgy megírnia egy igaz történetet, hogy közben folyamatosan fenntartja az olvasó figyelmét és a váltott szemszög dinamikussá teszi az eseményeket.

Nagyon komoly a könyv hangvétele, néhány fejezet kimondottan sokkoló és rémisztő, annyira, hogy beleég az ember elméjébe és szavak nélkül hagyja.

Én most olvastam és hallottam először a Wilhelm Gustloff hajó katasztrófáról, és örülök, hogy ezt ilyen formában olvashattam. Megdöbbentő, felkavaró, megrázó az a sok emberi tragédia ami a rövid fejezeteken keresztül átjön, szinte képtelenség felfogni, hogy a háború milyen szörnyűségeket tudott okozni és ez milyen hatással volt oly sok ember életére.

Nagyon sok a háborús könyv, de ez mind közül az egyik legjobb ebben a kategóriában. Aki ezt elolvassa, soha nem fogja megbánni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az anya biztonság. Az anya vigasz. Az anya az otthon. Az a lány, aki elveszti az édesanyját, hirtelen kis csónakban találja magát, viharos óceánon.

Tengerbe veszett könnyek Book Cover Tengerbe veszett könnyek
Ruta Sepetys
Maxim Könyvkiadó Kft.
2016
Füles, Kartonált
384

Margaret Atwood: Alias Grace

Margaret Atwood már ismerős volt számomra, miután már elolvastam tőle „A szolgálólány meséje” könyvet, mely kettős érzéseket hagyott maga után. Mégis megtetszett valami az írónő stílusában, ezért úgy gondoltam még egy könyvet elolvasok tőle. Hát nem mondhatom azt, hogy az írónő újabb könyve, könnyebb olvasmány lett volna mint az azelőtti. De legalább már tudtam mire számítsak.

A könyv története valós megtörtént eseményeken alapszik, és még tévésorozat is készült belőle.

Grace Markot, a könyv főszereplője, gyilkosság miatt van elítélve, ugyanis állítólag 1840-ben szeretőjével együtt, kegyetlenül végeztek munkaadójukkal és annak házvezetőnőjével. A Kanadába emigrált Grace úgy tűnik semmire nem emlékszik a történtekből. Védőügyvédje segítségével, aki Grace beteg elmeállapotára hivatkozik, sikerül elkerülnie a kötél általi halát, és megússza egy életfogytiglanra szóló ítélettel. A vélemények megosztódnak Grace esetével kapcsolatban: egyesek szerint egy őrült, elmebeteg nő, aki kegyetlen gyilkosságot követett el, mások szerint ő csak egy ártatlan lány, aki a körülmények áldozata lett. Grace felkelti egy fiatal orvos érdeklődését, aki elhatározza, hogy kideríti az igazságot a gyilkossággal kapcsolatban. Hetente leül beszélgetni a lánnyal, aki egyre több dolgot árul el magáról és a történtekről, de végig tagadja a gyilkosságra való emlékezését.

Nagyon érdekes a szerző írásstílusa. Először szembesít a már megtörtént tragikus cselekménnyel, és utána tárja fel az odavezető körülményeket, adott esetben Grace lelkivilágát. És az ő lelkivilágát végigkövetve, felmerül bennünk a folytonos kérdés: Vajon bűnös-e vagy sem? Ezt minden olvasó egyénileg döntheti el, hiszen csak arra tudunk alapozni amit Grace elmesél. De vajon a gondolatok csak ártatlan elmélkedések maradtak, vagy a gondolat eljutott-e a cselekedetig? Részletes lélektani vizsgálatot kellene elvégezzünk, ahhoz hogy megfejtsük Grace gondolatvilágát, emlékeit és cselekedeteinek valóságát. Sok mindenről lehet megrengeni Grace esete kapcsán: amnézia, személyiségzavar, színésznői képesség, emlékezetkiesés, erkölcs? Ezek mind súlyos fogalmak, melyeket a szerző helyenként sejtet, de a bűncselekmény megfejtését nagyban az olvasó képzeletére bízza.

Nekem személy szerint kicsit túl hosszúnak és részletgazdagnak tűnt a könyv, ezért úgy érzem egyelőre  eleget olvastam Margaret Atwood-tól. Nem vitatom, hogy különleges az írónő stílusa, sőt irodalmilag is egy remekmű, de számomra nem egy olyan olvasmány, amit többször elolvasnék.

Kedvenc idézetem a könyvből:

(…) Éva igazi átka az volt, hogy el kellett viselnie Ádám ostobaságát, mert amint baj volt, Ádám nyomban Évára kente az egészet.

 

Alias Grace Book Cover Alias Grace
Margaret Atwood
Jelenkor Kiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
767

Emma Donoghue: A szoba

Szeretek olyan filmeket nézni, melyek könyvek alapján készültek. De sosem esem abba a tévedésbe, hogy először a filmet nézem meg, és utána olvasom el a könyvet. Mindig a könyv olvasásával kezdem először, és ez mindig jó döntésnek bizonyul Mert a könyv sokkal részletesebb és fantáziadúsabb, több teret ad az elmélkedésnek és az elcsodálkozásnak.

„A szoba” erre tökéletes példa. Ez a gyermeki hangnemben íródott mű engem teljesen elvarázsolt, lelkileg teljesen megrendített és nagy hatással volt rám.

Jack, az ötéves kisfiú számára a Szoba jelenti az egész világot. Ebben a Szobában él Anyával együtt. A Szobán kívül mást nem ismer a külvilágból, hiszen itt született. A Szoba az otthont és az egész világot jelenti Jacknek, itt alszik, itt eszik, itt játszik, itt tanul és itt álmodozik.

Amíg a Szoba Jack számára az otthont és a biztonságot jelenti, addig Anyának ez börtönt jelent, hiszen tizenkilenc éves kora óta, már hét éve, rabul ejtette egy Patásnak nevezett ember. Fia iránti szeretetből egy képzelt világot teremt neki, csak azért, hogy megvédje őt a fájdalmas igazságtól, egy olyan rémisztő igazságtól, melynek Anya mindennapi elszenvedője. Kilátástalannak látszik a helyzetük, hiszen az alig tizenkét négyzetméteres szoba kezd egyre szűkebb lenni kettejüknek, ezért Anya kigondol egy tervet, melyet Jacknek kell véghez vinnie. Ha sikerül, ez az egyetlen esélyük a menekülésre.

De vajon a Kint könnyebb lesz? Hogyan fog boldogulni a kinti világban egy olyan gyerek, aki ötéves koráig teljes tudatlanságban élt, elszigetelve a világtól, egy „biztonságos” burokban? Milyen élet vár anyára és fiára, annyi év fogság után? Vissza tudja-e adni a kinti élet mindazt, amit a Szoba elvett tőlük?

A történet szívfacsaró, megrázó és magával ragadó. Azért mégiscsak elviselhető a borzalmas történet olvasása, mert egy kisfiú szájából hangzik el, akinek szemén keresztül varázslatosnak tűnik a Szoba. Számára a kinti világ csak a tévében létezik. Az Anya érzelmeit és gondolatait nem igazán ismerjük meg, csak a gyermeki elmeséléseken keresztül sejthetünk meg mindebből valamit.

Egyfelől ott van a könyvben a gyermeki naivitás, könnyedség, vidámság és játékosság, másfelől pedig a kőkemény valóság és egy édesanya önfeláldozó, legyőzhetetlen és önzetlen szeretete.

Ezt a könyvet nem lehet elfelejteni, az ember évek múlva is fog emlékezni rá.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– A szabadság azt jelenti, hogy mindent lehet?

– Nem, nem. Inkább azt… hogy senki sem mondja meg, hogy mit csinálj.

A szoba Book Cover A szoba
Emma Donoghue
Alexandra Kiadó
2016
Keménytábla, Védőborító
387

Sue Klebold: Napsugaram

Kedvenceim közé tartozik az igaz történet alapján megírt könyvek olvasása. Véletlenszerűen találtam rá a „Napsugaram” könyvre, annak ellenére, hogy a columbine-i történet igenis ismerős volt számomra.

1999 előtt Sue Klebold egy átlagos amerikai édesanya volt, ki férjével és két gyerekével élt Columbine kertvárosában. 1999. április 20-án azonban örökre megváltozott az élete: 17 éves fia, Dylan, nem csak hogy öngyilkos lett egy másik iskolatársával együtt, hanem ők lettek az első iskolai mészárlás elkövetői. Két tinédzser fiú tizenkét iskolatársának és egy tanárának oltotta ki életét a Columbine Gimnázium iskolatermeiben.

Sue Klebold, az édesanya, a tragédia bekövetkezte óta csak annak szentelte életét, hogy megértse mi vezethetett oda ehhez a szörnyű tragédiához, és neki, mint szülőnek milyen felelőssége volt mindebben.

Sue Klebold egy hős, aki nem törik meg a gyász és a bűntudat terhe alatt, hanem elszánt aktivistává válik, hogy másoknak is segíteni tudjon. Könyvében nem feloldozást vagy mentséget keres fia kegyetlen tettére, még csak nem is vonja ki magát a felelősség terhe alól, sokkal inkább segíteni próbál szülőknek, tanároknak, szakembereknek, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat.

Annyira őszinte, fájdalmas és szívszorongató ez a vallomás, hogy belőlem csakis együttérzést és tiszteletet tudott kiváltani. Ez az anya a poklok poklát járta meg a mészárlás utáni években: küzdött depresszióval, rák betegséggel, öngyilkossági gondolatokkal, önváddal, szégyennel és bűntudattal.

Nagy bátorság kellett ehhez a vallomáshoz, és úgy gondolom, hogy Sue, az édesanya, számára a könyv megírása, egyfajta vezeklés és terápia is egyben.

Szerintem ez egy felejthetetlen olvasmány, fantasztikusan megírt könyv. Messze az egyik legkiválóbb könyv, amit olvastam az utóbbi időben, tele őszinte vallomásokkal, szívszorongató történetekkel és megannyi magasztos emberi érzéssel.

Letehetetlen és megrázó ez az olvasmány, mert annyira aktuális témákat feszeget mint a mentális betegség veszélyei, öngyilkosság, depresszió, agresszió. Minden szülőnek csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Egy szülő számára nincs kegyetlenebb igazság annál, amit nálam jobban nem tanult meg senki: szeretni kevés.

Napsugaram Book Cover Napsugaram
Sue Klebold
Libri Könyvkiadó Kft.
2016
Puhatáblás, Ragasztókötött
456

Heather Morris: Az auschwitzi tetováló

A holokausztról sokan és sokféleképpen írtak már könyvet. De Heather Morris könyve mégis más, hiszen Lale Sokolov, az auschwitzi tetováló története sok-sok évtized hallgatás után kerül napfényre.

Az auschwitzi halálgyárról már sok borzalmas történetet hallottunk és olvastunk, de ez a történet egy “túlélésre kiválasztott” ember sorsa, akit arra ítéltek, hogy sorsokat és emberi életeket bélyegezzen meg, egy karra tetovált sorszámmal. És pont ez a borzalmas feladat volt az, ami megmentette életét, és ezáltal ő is sokak életét mentette meg.

Lale Sokolov nem egy magas rangú kápó, csak egy egyszerű zsidó, akinek munkája olyan kiváltságokkal jár, melyek betekintést nyújtanak az auschwitzi tábor borzalmas mindennapjaiba. Különleges képességeinek és feltűnő személyiségének köszönhetően, viszonylag szabadon mozoghatott a táborban, ezért sok olyan élményről számol be, ami a többi fogoly előtt titok volt.

Hat nyelven beszélt, jó kapcsolatot ápolt a feletteseivel és mindenben segítette fogolytársait. A legmélyebb poklokat járta be, látta a gázkamrákat, szemtanúja volt az erőszaknak és az emberi megsemmisítésnek. De mégsem ezek a borzalmak győznek élete felett, hanem a reménység a szabadság és a jobb élet iránt. Abban a pokolban a szerelem az ami számára kiutat mutat és értelmet ad a holnapnak. A túlélésért folytatott harcban, csak a szerelem és az élni akarás vágya az, ami ezt a szörnyű helyet elviselhetővé teszi. Lale egy túlélő, aki bátorságának, akaraterejének és elhatározottságának köszönhetően, megpróbál nem a mindennapi halálfenyegetésre koncentrálni, hanem a jövőre. Egy olyan jövőre, melyikben szerelmével boldogan és szabadon élhet.

Ez egy megrázó, igaz történet a 2. világháború borzalmas haláltáborairól, valamint az élet győzelme a halál és a gyűlölet felett.

Ez a történelmi regény, egy memoár, az élet ünneplése. Nem a halálról és a reményvesztettségről szól, hanem két ember szerelméről. Ez Lale és Gita szerelmi története, akik túlélték az auschwitzi haláltábort és utána új életet kezdtek. Az élet győzött a halál felett.

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Lelkileg is olyan erős vagy, mint testileg?

Lale belenézett Pepan szemébe.

– Túlélő vagyok.

Az auschwitzi tetováló Book Cover Az auschwitzi tetováló
Heather Morris
Animus Kiadó kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
303