kortárs

Csepelyi Adrienn: Belemenés

Életem első focis könyve amit olvastam, Csepelyi Adrienntől a „Belemenés”. Nőként elég nagy kételyekkel és bizonytalansággal kezdtem neki, főleg úgy, hogy nem is vagyok egy foci szakértő, de még rajongó se. Nagy falatnak éreztem ezt a könyvet, hiszen semmilyen viszonyítási alapom nincs hozzá, ezzel a könyvvel tényleg a sötétben tapogatóztam.

Eleinte nagy lendülettel vetettem bele magam és érdeklődéssel kezdtem el olvasni egy női szurkoló életét. Személyesen, egy női foci rajongót se ismerek, legalábbis nem ilyen fanatikusan szenvedélyeset mint maga a szerző.

Teljes nyitottsággal közelítettem meg ezt a könyvet, mert meg tudom érteni, mit jelenthet valakinek egy olyan szenvedély, ami az egész életére hatással van. Ezért is tetszett minden olyan rész, amiben a szerző a fociról már nem is úgy ír, mint egy eszköz vagy tárgy, hanem mint egy megtestesült élőlény. Számomra teljes mértékben érthető, sőt valahol szerintem minden ember életében szükséges lenne egy ilyen fajta rajongás, szenvedély valami iránt.

Miután átverekedtem magam nagy nehezen a sok focis információn, inkább arra koncentráltam, hogy megértsem és megfejtsem, hogy mi késztethette a szerzőt arra, hogy a fociról írjon egy könyvet.

Az első dolog amit kiemelnék az az önéletrajzi indíttatás. Szerintem a foci, egy fajta kapaszkodót és kiutat jelképez a szürke és monoton mindennapokból. A rajongás, a szurkolás, eleinte csak egy hobbi, ami idővel az ember mozgató erejévé válik. Nézni mások sikerét, együtt örülni a focisták eredményeinek, együtt szenvedni velük, talán elviselhetőbbé teszi a mindennapok nehézségeivel való szembenézést.

A másik fontos dolog, az az atipikus jellege a könyvek. Mintha egy provokáció lenne, egy szembemenés a társadalmi elvárásokkal és egyben a jól beidegződött előítéletek lerombolását is jelképezi. Csepelyi Adrienn úgy ír a fociról, hogy az ember, az ő könyvét olvasva sokszor megkérdőjelezi azt, hogy ez tényleg egy nő szájából hangzik el. Mert nem ezzel vagyunk megszokva, mert nem ezzel szocializálódtunk. Az ilyen jellegű sztereotípiák lerombolását nagyon is díjazom, ezért külön pont jár a könyvnek. Mert a szerző olyan tudással és szenvedéllyel rendelkezik, ami sok más férfi rajongót megszégyeníthet.

Az írónő kapcsolata és kötődése ehhez a sportághoz megint csak figyelemre méltó. Én sokszor éreztem azt, hogy a foci már-már megszemélyesül könyvében, mintha egy titkolt szerető helyét venné át. Ez a kapcsolat tele van szenvedéllyel, elkötelezettséggel, kitartással, hűséggel, vagyis mind olyan nemesi érzésekkel, melyek egy valódi kapcsolatban jelen vannak.

A könyv tele van érzelmi átélésekkel és mély lelki töltésekkel, melyek kicsit enyhítenek az információáradatokon. Az első fele szerintem érdekesebb és jobban ki van dolgozva, mert itt azért még meg van a katartikus élmény, következetesen végig kísérhetjük az írónő útját. Ez azonban valahogy megbomlik a könyv második felében, ott már kicsit kaotikusanak tűnik a sok szöveg és alig lehet valamit a szerző magánéletéről megtudni. Számomra zavaró volt ez a szakadék a könyv két része között.

A könyv azonban mindenképp egyedi, és nem csak azért mert női szerző ír a fociról, hanem azért is, mert a női focit és foci rajongást egészen más megvilágításba helyezi. Annak ellenére, hogy ez a könyv ízig-vérig foci, azért van benne néhány bölcs lélektani gondolat is. A rövid kis anekdotikus történetek, valamint a gyerekkori visszaemlékezések megtörték egy kicsit a foci vonalát, de ez csak még többet hozzáadott a könyvhöz.

Nem szeretem ha egy könyvnek van alcíme is, de ebben az esetben szerintem ez nagyon is helyénvaló. „Futball és egyéb társművészetek”, én ezt úgy értelmeztem, hogy van a foci és minden más mellette. Vagyis a foci mellett semmi más nem lehet már olyan fontos és szenvedéllyel teli. Csak a foci tudja megadni azt a mámort, katarzist, beteljesülést, amit semmi más.

Én ezt a könyvet így foglalnám össze: A kilátástalanságtól a beteljesülésig.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A győzelemmel egy nagy baj van csupán: mindent megváltoztat. Mert ha egyszer már elhitted, többé nem tudod nem elhinni, hogy lehetséges.

Belemenés Book Cover Belemenés
Csepelyi Adrienn
Európa Könyvkiadó Kft.
2018
Kötve, Védővel
306

Frances Mayes: Napsütötte Toszkána

frances-mayes-napsutotte-toszkana

Úgy terveztem, hogy a „Napsütötte Toszkána” című könyvet egy napsütéses nyaraláson fogom elolvasni, de sajnos más könyvek megelőzték, ezért őszi bekuckózós délutánokon olvastam el, ami nem hogy elvett volna a könyv hangulatából, hanem még kellemesebbé tette az olvasmányt.

Kicsit meglepődtem az oldalak olvasása közben, mert nem erre számítottam. Imádom Olaszországot, az olasz ételeket, az olasz életstílust és az olasz tájakat, ezért is már jó előre tudtam, hogy kedvelni fogom a könyvet. Ez így is volt, de nekem kicsit hiányzott az igazi cselekmény a könyvből, mert ez végig „csak” egy élménybeszámoló volt.

Tetszett az, hogy a szerző saját élettapasztalatát és olasz életérzését adta vissza könyvében, de szerintem ez kicsit kaotikusra sikeredett, ugyanis nagyon éles a váltás a különböző témák között. Mivel konkrét cselekménye nincs a könyvnek, ezért akár szakácskönyv, útikönyv vagy dokumentumregény is lehetne.

Persze imádtam a hangulatát és teljesen bele tudtam magamat képzelni abba a környezetbe, de a kevesebb néha több elv szerint, itt is jobb lett volna egy kicsivel kevesebb élménybeszámoló, és valamivel több konkrét cselekmény.

Az amerikai írónő arról számol be könyvében, hogy megvásárol egy régi házat egy hozzátartozó olajfaligettel Toszkánában, ami életének egy új fejezetét szimbolizálja. Ezt az új életfejezetet meséli el a szerző nagyon részletesen és pontosan, sok érzelemmel, humorral és életkedvvel. A sok elbeszélés során betekintést nyerünk egy ház megvásárlásának a bonyodalmaiba, a felújítás nehézségeibe, a vidék múltjába, valamint a tipikus olasz dolce far nienté-be, vagyis az édes semmittevésbe. Több száz oldalon keresztül piaci bevásárlások, olasz receptek, baráti vacsorák és romantikus esték elevenednek fel a könyv lapjain.

Frances Mayes nagyon szépen és érzékien fogalmazza meg az olasz életstílust, úgy hogy közben magával ragadja az olvasó fantáziáját és hatással van az érzékszerveire is.

Én teljesen át tudtam magam adni ennek az érzésnek, éreztem a friss fűszernövények illatát, a gyümölcsök édes aromáját, az ételek ínycsiklandó ízét, valamint az olasz táj elbűvölő, hangulatos és csodaszép helyeit.

Én túl soknak találtam a részletes beszámolókat, ez helyenként nyomasztó és már-már unalmas is volt. Nagyon hullámzónak tartottam az egész könyvet, voltak olyan részek amelyekben teljesen el tudtam merülni, de olyan leírások is, amelyeket teljesen feleslegnek tartottam.

Talán önéletrajzi vagy gasztro regényként állja meg a legjobban a helyét ez a könyv. Én jobban örültem volna annak, ha többet megtudok az írónő magánéletéről, férjéről és gyerekéről, bármi ami kicsit személyesebb, és amitől, én mint olvasó, közelebb érzem magamhoz a könyvet.

Ami viszont nagyon is átjött ebből a könyvből az az életigenlés és a derűs jókedv. Minden egyes oldal áradozik erről az érzésről, amit legjobban az olaszok tudnak megélni, és amit nekünk is jó lenne megtanulni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Ahol vagy, az vagy. Minél közelebb áll a szívedhez egy hely, minél mélyebben van benned, annál jobban összefonódik vele az identitásod, az egész lényed. Az ember sohasem véletlenszerűen választ ki egy helyet – a hely, amelyet választ magának, elárulja, mi az, amire valóban vágyik.

Napsütötte Toszkána Book Cover Napsütötte Toszkána
Frances Mayes
Tericum Kiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
373

Jodi Picoult: Magányos farkas

Jodi Picoult kedvenc íróim közé tartozik, így számomra teljesen egyértelmű, hogy minden egyes könyve élvezet számomra, teljesen bele tudok merülni a történetekbe és imádom a tárgyalásos jeleneteket.

Főleg azért szeretem annyira az ő könyveit, mert mindig olyan megnyerő és érdekes a témaválasztása, tele sok fájdalommal, igazságtalansággal, némi humorral is, de főleg sok-sok hétköznapi eseménnyel és etikai kérdéssel. Az ő regényeiben soha semmi nem egyértelmű, hiszen könnyen megy a nézőpont váltás, attól függően, hogy épp kivel tud az olvasó jobban azonosulni. Nincs ez másképp a „Magányos farkas” című könyvében se, ahol az írónő egy nagyon komoly témát boncolgat, tele nyomasztó és feszültséget gerjesztő helyzetekkel.

Jodi Picoult nem riad vissza attól, hogy olyan témákat feszegessen, amelyek talán sok esetben még tabunak számítanak, neki sikerül ezeket a korlátokat ledönteni, alapos és precíz részletességgel körüljárni egy témát, úgy, hogy az olvasó teljesen bele tudja magát képzelni ebbe a helyzetbe. Ettől válnak az ő történetei olyan elevenné, miközben az olvasó akarva-akaratlanul is felveszi a bírálói szerepet. Ez egyfajta lelki utazás, ahol jobban elmélyülünk a szereplők lelki világában, ugyanakkor saját értékrendünket is megkérdőjelezzük.

Jodi Picoult egy egészen súlyos kérdést tesz fel ebben a regényben: Ki dönt élet és halál fölött? Mi nevezhető életnek? Ki mit tenne hasonló helyzetben?

Nehéz ezekre a kérdésekre választ adni, hiszen mindannyian szubjektíven közelítjük meg a halál kérdését.

Maga a könyv két fontos részből áll. Az egyik részben megismerjük az édesapa életét és a farkasok világát. Jodi Picoult most is nagyon empatikusan és érzelemdúsan világít rá az állatok világára, sok információval halmoz el és egy csodás képet fest le, ember és állat közötti kapcsolatáról.

A könyv másik része, a főszereplő tragédiájával foglalkozik, mikor is a farkasszakértő édesapa egy autóbaleset folytán kómába esik, és arra kényszerül, hogy családja döntsön sorsa felől. Lánya, még csak tizenhét éves, kiskorúságánál fogva, jogilag nem beszámítható az ő döntése. Másfelől azért mégiscsak apja egyik legközelebbi hozzátartozója. Fia, már nagykorú, ő azonban az utóbbi években alig tartotta a kapcsolatot apjával, mégis úgy tűnik ráhárul most ez a felelősség. Volt felesége sem mentesül a felelősség és döntéshozatal alól, annak ellenére, hogy neki már új családja van. Ők hármak kell, hogy meghozzák a döntést az apa, volt férj élete vagy halála felett.

De hogyan lehet dönteni valaki élete fölött, akihez személyes élmények, sérelmek, fájdalmak és örömteli pillanatok is fűződnek?

Három teljesen különböző karakter, az elhanyagolt feleség, az elmenekülő fiú és a bizonytalan kamaszlány sorsfordító döntés előtt állnak, mely súlyos etikai kérdéseket von maga után.

Egyáltalán nem egyértelmű a válasz az eutanázia kérdésére, főleg akkor nem, ha több szemszögből is megvizsgáljuk. Jogilag, orvosilag, emberileg egészen más és más vélemények születnek.

Számomra mégis a legfontosabb üzenete ennek a könyvnek az, hogy az élet sérülékeny és semmit sem lehet készpénznek venni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tudod, mi a különbség az álom és a cél között?, kérdezte mindig. A terv.

Magányos farkas Book Cover Magányos farkas
Jodi Picoult
Athenaeum Kiadó Kft.
2017
Füles, Kartonált
384

Szöllősi Mátyás: Simon Péter

Nagyon nehezen kezdtem neki könyvrecenziót írni, Szöllősi Mátyás „Simon Péter” című szépirodalmi művéről, hiszen egyfelől még mindig a könyv hatása alatt vagyok, másfelől pedig még mindig nem tudom, hogyan fogalmazzam meg azt amit én „megértettem” a könyvből és ami számomra fontos vagy értékes volt benne.

Bevallom, nagyon tetszett a könyv és hamar kiolvastam, csakhogy miután elolvastam az utolsó oldalát is, valahogy úgy éreztem, hogy itt még nem érhet véget a „történet”. Hiányérzetem volt, hiszen végig azt reméltem, hogy a regény végére össze fognak állni a különböző történetek és egy kerek egészet fognak alkotni. Hát ez nem így történt.

Azonban mielőtt egyáltalán neki kezdtem volna az olvasásnak, sokáig nézegettem a könyv borítóját és címét. Én a címe alapján egyből a bibliai Simon Péterre gondoltam, akit Jézus elhívott tanítványának, aki őt a kereszthalál előtt háromszor is megtagadta, Jézus azonban feltámadása után neki jelent meg és bízta rá a pásztori tisztet. Nehezen tudtam elvonatkoztatni ettől az asszociációtól, végig kerestem a párhuzat a bibliai Simon Péter és a regényi Simon Péter között. De sajnos alig találtam párhuzamot köztük. Mégis, a legfontosabb párhuzam, amit én kettőjük között találtam, az a csüggedés, a gyermeki kíváncsiság és a szeretetreméltó emberi esendőség.

A bibliai Simon Péter csak Jézus elhívása után válik „kősziklává” (Péter nevének jelentése), előtte folyamatosan kételkedik, tagad, fellelkesedik utána elcsügged, míg végül felismeri igazi küldetését és Jézus nyomdokai lép.

A regényben szereplő Simon Péter végig egy válságon megy keresztül, ami által ő mindent megkérdőjelez, amiben eddig hitt és amit eddig a világról gondolt. Válságának oka mindvégig megfejthetetlennek tűnik, és az eseményekkel való sodródás csak még jobban a mélybe rántja, amúgy is zaklatott elméjét.

Annak ellenére, hogy nehezen fejtettem meg a regény „mondanivalóját”, rengeteg érdekes és figyelemre méltó gondolatra találtam benne.

A könyv több egymástól teljesen független kis történetből és eseményből áll, amelyek a regény végére sem állnak össze, ezért is olyan érdekes és feszültséggel teli minden egyes mozzanat és esemény, aminek Simon Péter tanúja.

A könyvben nem is azon van a hangsúly, hogy a különböző történeteknek mi a cselekménye, vagy kik a szereplői, inkább az a fontos, hogy milyen világnézetek, hitbéli kérdések, emberi eszmék és értékek ütköznek egymással. A sok különböző szösszenet, olyan elementáris és központi kérdéseket vet fel, ami elgondolkodtatja nem csak Simon Pétert, hanem az olvasót is: Mit jelent hinni? Mennyire kell nyitottnak és együtt érzőknek lennünk másokkal? Mennyit vagyunk hajlandóak mások terhéből magunkra vállalni? Mi a helyes emberi cselekedet? Mi határozza meg cselekedeteinket?

A könyv lapjait olvasva egyre csak nő a feszültség és a homály, hiszen minden esemény, párbeszéd vagy szereplő, csak egyre több és több kérdést vet fel. És így valójában soha nem ér véget a regény, ezért is volt nekem olyan hiányérzetem a végén, de rájöttem, hogy az emberi lét nagy kérdéseire sosem tudunk a végére járni.

Szöllősi Mátyás regénye ezt remekül ábrázolja. Az emberi lét megfejthetetlen, ember és Isten közötti kapcsolat tele van rejtélyekkel, az emberi cselekvés pedig mindig megkérdőjelezhető, hiszen szubjektív.

Egyedi és bravúros műnek tartom, hiszen a könyv mindenkinek mást ás mást üzen, attól függően, hogy ki és milyen életkörülmények között olvassa.

Sok ideig sokkolt ez a regény, dühös voltam mert nem értettem az eseményeket és nem tudtam megfejteni a sorok mögött rejtőző üzeneteket. A könyvben alig történik valami, én mégse tudtam letenni, mert folyton hajtott a vágy, hogy megtaláljam azt a mozzanatot, ami mindent megmagyaráz. Nem találtam meg, de szerintem ez nem véletlen. Arra viszont rájöttem, hogy ahogyan Simon Péter keresi a válaszokat, az önigazolást, az elfogadást és magyarázatot tetteire, úgy én is mint olvasó, minden egyes történetből tanultam valamit, ami hozzátett emberi mivoltomhoz.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az ember mindig éppen olyan, amilyen. A többi csupán feltételezés.

Simon Péter Book Cover Simon Péter
Szöllősi Mátyás
Európa Könyvkiadó Kft.
2018
Keménytábla, Védőborító
256

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása

A könyv borítójából és címéből, arra következtettem, hogy egy vicces, humoros regényt fogok olvasni. Bár a könyv stílusa könnyed és szórakoztató, azért a sorok között elég komoly életbölcsesség és élettapasztalat olvasható ki belőle, csak sajnos nem igazán sikerült ezt izgalmasan átadni az olvasónak.

„Harold Fry valószínűtlen utazása” egyszerre kaland- és lélektani regény.

Harold Fry, a regény főhőse, egy egyszerű idős, magányos nyugdíjas, akinek napjai egyhangúan telnek, mindaddig míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, aki halálos ágyán van. Harold Fry egy rögtönzött levélben válaszol 20 éve nem látott barátnőjének, Queenienek, és elhatározza, hogy gyalog teszi meg a hozzá vezető több száz kilométert. Azzal a hittel és reménnyel indul el, hogy ameddig ő úton van, addig Queenie barátnője nem hal meg. Kalandokkal, emlékekkel, reménnyel és küzdelmekkel teli útja, végül elhozza Harold Frynak a megbékélést múltjával és veszteségeivel.

Ami engem nagyon megfogott ebben a könyvben az maga az út volt. Nevezhetnénk ezt zarándok útnak, elszámolásnak a halál előtt, vezeklésnek, vagy akár egy egyszerű kalandnak. Számomra nem azon volt a hangsúly, hogy mi mindenre emlékszik vissza Harold Fry ezen az utazáson, milyen események történnek vele, mire jön rá, mit tanul meg, hanem az, hogy milyen körülmények között történik mindez. Ugyanis egy igazán szélsőséges, kicsit sem könnyű és veszélytelen helyzetben, az ember hajlamos újragondolni és átértékelni dolgokat. Harold Fry kivonul a zajos, ingerrekkel teli világából, és elindul egy olyan útra, ami teljesen ismeretlen számára, tele van veszélyekkel és nem kevés kockázattal jár. Annyira hirtelen és gyorsan hozza meg ezt a döntést, hogy úgy tűnik, mintha menekülne valami elől, hiszen még feleségét is hátra hagyja. De amint egyre inkább magába fordul és kizárja a külső világot, sikerül neki elmerengeni az út szépségein és számot vetni múltjával.

A zarándok út mellett, ez egyfajta meditációval is felér, hiszen Harold Fry az élet nagy kérdésein kezd el merengeni és reflektálni. Ha csak a felszínt nézzük, akkor ez az egész nem szól másról, csak egy öreg ember szeszélyes kalandjáról, de ha jobban belevetjük magunkat, akkor hamar világossá válik, hogy egy idős ember csüggedéséről, magányáról, megbánásairól és elmulasztásairól szól az egész. Abban hisz és azt reméli, hogy egy ilyen út talán még jóvá teheti a múlt hibáit, talán még van lehetőség a feloldásra és megbékélésre.

Tetszett a sok leírás a könyvben, de mivel kevés cselekmény volt benne, ezért gyakran elkalandozott a figyelmem és nehezen tudtam beleélni magam. A szépen megfogalmazott gondolatok megmaradtak, de ezenkívül nem volt semmi kiemelkedő a könyvben.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az élet egészen más, ha keresztülsétál rajta az ember.

Harold Fry valószínűtlen utazása Book Cover Harold Fry valószínűtlen utazása
Rachel Joyce
Maxim Könyvkiadó Kft.
2013
Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
320

Jodi Picoult: Találj rám

Mindig nagyon szívesen olvasok Jodi Picoult regényt, hiszen annyira olvasmányosak és érdekesek könyvei, hogy mindig sikerül valami újat találni bennük.

A „Találj rám” talán kicsit másabb mint a többi könyve, tele van misztikummal és rejtéllyel, de nagyon szórakoztató, leköti az olvasó figyelmét és magával ragad a történet. Az már nem titok Jodi Picoult regényeiről, hogy a szerző mindig valami újat alkot, mindig van benne egy nem várt csavar vagy fordulat és nehéz, súlyos témákat feszeget könyvében. Eleinte nekem kicsit nehezen illett be a történetbe a misztikum és a természetfeletti, de utána sikerült eligazodni benne és már minden a helyére került. Minden könyve meglepően és nem várt fordulattal végződik, de ennek a könyvnek a „feloldozása” mindent visz. Tényleg nem erre számítottam.

Ebben a könyvben négy ember élete kereszteződik. Az a közös bennük, hogy mindannyian ott voltak azon a bizonyos helyen, de különböző időben. Mindannyiuk életét befolyásolta az a történés ami ott történt.

A történet egyik szereplője, Jenna, a tizenhárom éves kislány, aki anyukáját keresi, Alice-t. Anyukája utáni nyomozásában, másik két szereplő segít be neki, Virgil és Serenity. Virgil, a nyomozó, még mindig nem tud kibékülni a tíz éve történt baleset körülményeivel. Serenity, a médium pedig véletlenül csöppen bele ebbe az egész történetbe, de neki is fontos szerepe lesz az elefántrezervátumban történt baleset megfejtésében.

Nagyon sok érdekes eleme volt a könyvnek, ami nekem kimondottan tetszett.

Az egyik ilyen elem az elefántok világa és személyisége. Nagyon tetszett az a sok új információ amit megtudtam ezekről az állatokról, tetszett az a kutatás az elefántok gyászáról, amit Alice végzett, ami egy párhuzam volt az emberi gyásszal. Az elefántok már szinte emberi szintre lettek emelve ebben a könyvben, ami nagyon sokat hozzátett a könyv hangulatához. Ez enyhített egy kicsit a téma komorságán.

Ebből a könyvből most kivételesen hiányzott a bírósági tárgyalás és az ott elhangzott vádak és ítéletek. Jodi Picoult itt ebben a regényben, inkább az emberi kapcsolatok nehézségeire teszi a hangsúlyt, ami minden bírósági ítélkezés nélkül is, elég súlyos. Most kívételesen nem hiányoltam a jogi megközelítést, hiszen volt elég családi zűrzavar, ami elvette erről a figyelmemet.

Ebben a könyvben ott van a súlyos téma, a kíméletlen őszinteség és a társadalomkritika.

A történet több szemszögből kerül elmesélésre, párhuzamosan futnak a cselekményszálak, miközben egyre több információt tudunk meg az elefántok világáról.

Nagyon részletesen és jól vannak kidolgozva a történet szereplői, minden információmorzsának nagy jelentősége van, hiszen ezek a végén egy teljes képet alkotnak.

Kiváló ahogyan a természet találkozik a természetfelettivel Jodi Picoult könyvében, a tárgyilagosság helyét átveszi a misztikum, a valóság egybeolvad a mesével.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A gyűlölködőkkel foglalkozni olyan, mint mosogatni a Titanicon. Mi értelme?

Találj rám Book Cover Találj rám
Jodi Picoult
Athenaeum Kiadó Kft.
2014
Puhatáblás, Ragasztókötött
456

Diney Costeloe: Eldobott gyerekek

Egy újabb remekmű, egy zseniálisan jól megírt regény, imádtam minden egyes lapját. Az „Eldobott gyerekek” a 2. világháború utáni időt dolgozza fel, szívszorítóan őszintén és érzelemdúsan.

Témája nagyon emlékeztet egy másik könyvre, az “Elrabolt életek“-re, de ezt a könyvet még annál is jobban élveztem. Nem teljesen helyénvaló az, ha azt mondom, hogy élveztem ezt az olvasmányt, figyelembe véve a könyv nagyon komor és komoly témáját és hangulatát, de irodalmi szempontból szerintem ez tényleg nagyon jó könyv.

Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek több száz oldalon mesélnek el egy történet, főleg ha ez a történet szórakoztatón, ízlésesen és különlegesen van előadva. Ennél a könyvnél észre se vettem a sok száz oldalt, mivel annyira olvastatta magát és annyira feszegette a határokat, hogy nehéz volt abba hagyni, mivel nem is annyira a történet, mint inkább a sok érzelem volt az ami magával ragadott.

Diney Costeloe lépésről lépésre építi fel a regény izgalmas cselekményét, de már az elején egyből belevág a történet fájdalmas részébe, amivel felkelti az olvasó érdeklődését.

A történet a 2. világháború után, az 1948-as Angliájában indul. Egy olyan országban, ahol a háborúnak még mindig lehet érezni keserű nyomait. Utcák és házak tűntek el a bombázások alatt, családok szakadtak szét, gyerekek maradtak árván, feleségek pedig özvegyen.

Rita és Rosie, alig kilenc és ötévesek, mikor özvegy édesanyjuk újra férjhez megy egy erőszakos és durva férfihoz. Ezáltal a két kislány élete örökre megváltozik. Eleinte nagyanyjukhoz kerülnek, aki gondozásába veszi a két kis unokát, de egy váratlan esemény, újból elszakítja a két testvért családjától.

Édesanyjuk új férje, ravaszságával és gonoszságával ráveszi a lányok anyját, hogy adja be őket egy intézménybe. Rita és Rosie így egy árvaházba kerülnek, ami életük legszörnyűbb élményévé válik.

Ez a szörnyű élmény egy másik színhelyen folytatódik, amikor az árvaház vezetősége, egy csapat árvát áttelepít Angliából Ausztráliába. Rita és Rosie, egy hajón utazik, a többi másik eldobott árvával, egy olyan országba ami örökre megpecsételi sorsukat.

Erős gyomor kell a könyv elolvasásához, hiszen borzalmas dolgok kerülnek elmesélésre. Szörnyülködéssel olvastam az árvaházi körülményeket, azt a brutalitást és embertelen bánásmódot, amit ott átéltek ezek az eldobott gyerekek. Teljesen kilátástalan és reménytelen a helyzetük, senkire sem számíthattak, csak önmagukra.

Számomra nagyon sok témát feszegetett ez a könyv.

Az egyik ilyen téma a háború borzalmas következményei, amelyek életeket, családokat és közösségeket romboltak le. Családok kerültek teljesen kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe, szinte semmilyen eséllyel az újrakezdéssel.

A másik téma az özvegy nők, édesanyák kilátástalan és korlátozott esélye a háború utáni élethez. Munka, férfi nélkül, szinte lehetetlen volt a mindennapi megélhetésük megteremtése.

Rita és Rosie édesanyja összeroskadt ennek terhe alatt, ezért lemondott gyerekeiről, bár ő úgy gondolta, ez csak egy átmeneti megoldás.

Ez pedig a könyv legégetőbb kérdéséhez vezet: Hogyan mondhat le egy anya a gyerekéről? Végig olvastam a könyvet, forgattam a kérdést jobbról balról, mégsem találtam rá magyarázatot. Mert szerintem erre nincs magyarázat, kifogás vagy elfogadható érv.

Anya és gyereke örökre összetartoznak. Ezt senki és semmi, soha nem kellene, hogy elválassza.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Nem az a legfontosabb, mit olvas az ember, hanem hogy mindig olvasson. Az olvasás lényege, hogy élvezzük, úgyhogy ha tetszik egy könyv, mélyedj csak el benne bátran.

Eldobott gyerekek Book Cover Eldobott gyerekek
Diney Costeloe
Alexandra Könyvesház Kft.
2018
Kartonált
576

Kristen Harnisch: A borász lánya

Ha egy kedves kis történetre vágyik az ember, amit egy bekuckózó délutánon olvashat, akár egy jó pohár bor mellett, akkor „A borász lánya” mindenképp egy jó választás.

Sara Thibault, szüleivel él együtt egy szőlőbirtokon, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ő veszi át apjától ezt az örökséget, és tovább viszi a családi hagyományt. A szőlőbirtokot azonban egy tragikus esemény folytán, anyja eladásra kínálja egy rivális családnak, A Lemieux családnak, akinek fia feleségül veszi Sara nővérét, Lydiát. Sara alig tudja feldolgozni apja halálát, máris ott van az újabb csapás, a szőlőbirtok elvesztése, ami számára az egész világot jelenti.

Lydia házassága az idősebb Lemieux fiúval, azonban egy újabb tragikus eseményt hoz magával, aminek következtében a Thibault lányok Amerikába menekülnek. Sarat itt újra össze hozza a sors a rivális család fiatalabb fiával, és ekkor dönti el, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy visszaszerezze apja franciaországi szőlőbirtokát, ezzel váltva valóra régi álmát, hogy a gazdaságot felvirágoztatja és kiváló borásszá válik.

Sara és Philippe találkozása sorszerű, hiszen mindketten meg akarják bosszulni a múlt sérelmeit. Philippe elégtételt szeretne venni bátyja halála miatt, Sara pedig az elveszített szőlőbirtokért.

Kristen Harnisch romantikus regénye a 19. század végét eleveníti fel történetében, ahol a szerelem, a bosszúvágy és az árulás ötvözik egymást. Két család történetén keresztül közelebbről is megismerjük a borászat világát, a szőlőtermesztés kihívásait, valamint a borkészítés csodás szakaszait.

A regény legfontosabb karaktere, Sara, aki bátorságának és kitartásának köszönhetően, elindul az önmagára való találás saját útján.

A regény első fele kicsit nehézkesen indul, a cselekmény kissé vontatott és unalmas, aztán a második felénél már sokkal izgalmasabb, ugyanis ez a rész Sara életútvonalát és küzdelmét mutatja be, amikor megérkezik a Napa völgybe és ott próbál szerencsét.

Két fiatal története ez, egy fiatal lány és egy fiatal fiú elindulnak az Újvilágba, hogy szerencsét próbáljanak. Még él bennük az Óvilág hagyománya és emléke, de egy múltbéli gyilkosság úgy tűnik örökre szétválasztja őket. A borászat iránti nagy szenvedélyük az, ami közelebb hozza őket egymáshoz, és elindít egy szerelmi szálat köztük.

Kellemes, könnyed kis történet, érzelemdús, de ugyanakkor semmi extrával.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Sarának eszébe jutott, hogy ő maga olyan, mint a gyertya fényéhez vonzódó molylepke. Naiv és ösztönös, magával ragadta a hely szépsége és a kecsegtető lehetőség, hogy végre elérje célját. Lehet, hogy egy ostoba, nyughatatlan lány, de hogy eltökélt, az biztos.

A borász lánya Book Cover A borász lánya
Kristen Harnisch
Lazi Könyvkiadó Kft.
2014
Puhatáblás, Ragasztókötött
304

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Kedvenc szerzőim közé tartozik Jodi Picoult. Történetei mindig izgalmasabb, legváratlanabb csattanókkal és fordulatokkal, és egészen élethűen megábrázolt emberi karakterekkel, akikkel könnyedén azonosul az olvasó.

Azért olyan különleges a szerző stílusa, mert egy hétköznapi esemény feldolgozása mindig több szemszögből van megvilágítva és a végén mindig nyitva marad a történet, ezzel is rábízva az olvasóra a történet tovább gondolását, leszűrvén ki-ki a neki szánt mondanivalót.

A regény két tipikus, hétköznapi amerikai családot mutat be, akik tizennyolc éven át harmonikus családi barátságban és szomszédi kapcsolatban álltak egymással. Gyerekeik, Chris és Emily, együtt nőttek fel, az évek folyamán a gyermeki barátságból szerelem lett. Egy szörnyű tragédia azonban örökre szétválasztja ezt a két családot. Emily öngyilkos lesz, és úgy tűnik, hogy ehhez Chrisnek is valami köze van, hiszen a végzetes lövés Chris apjának fegyveréből származik. A fegyverben azonban maradt még egy golyó, amit úgy tűnik a két kamasz Chrisnek szánt, ugyanis valami fura egyezség alakult ki köztük, amit mindenki elől eltitkoltak. Christ el kezdik szerelme meggyilkolásának gyanújával megvádolni, miközben Emily tragikus halála ennél sokkal bonyolultabb.

A szörnyű halálos tragédia nagyon sok titkok felszínre hoz, de a legnagyobb kérdés mégis az, hogy mit titkolt el ez a két fiatal kamasz és miben egyeztek meg. Egyedül Chris tudja a teljes igazságot, ő azonban hallgat.

Jodi Picoult megint nagy bravúrral teszi fel az életbevágóan fontos kérdéseket: Mi az igazán fontos egy barátságban? Mennyire ismeri a szülő a gyerekét? Meddig vagyunk képesek elmenni a szerelem nevében?

Szerintem ez megint csak egy remek olvasmány. Nem könnyű megemészteni a regény cselekményét, sokszor elgondolkodtat és szavak nélkül hagyja az olvasót, de Jodi Picoult minden regényének ez a célja, hogy megdöbbentse olvasóját, hiszen így maradandó hatást gyakorol a könyv az olvasóra.

A sok változatos karakter, a váltott szemszögből megismert események emelik a cselekmény feszültségét és drámáját, a végén pedig ott a feloldozás, de ez mégsem könnyít a regény hangulatán, hiszen már semmi sem lesz olyan mint régen. Ezért is olyan nyomasztóak Jodi Picoult regényei, mert a regény elolvasása után még sokáig ott dolgozik az olvasóban a könyv mondanivalója.

Jodi Picoult-hoz hűen, van benne nyomozás, tárgyalásos jelenet és romantikus szál.

A „Sorsfordítók” fantasztikusan jó könyv, megrendítő, elgondolkodtató és tanulságos. Ez a könyv egyszerre krimi, családregény és romantikus könyv.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Egy gyermek halála nem veszteség, hanem katasztrófa, pusztulás, pokol.

Sorsfordítók Book Cover Sorsfordítók
Jodi Picoult
Athenaeum Kiadó Kft.
2014
Kartonált, Ragasztókötés, Visszahajló Füllel
560

Anne Tyler: Egy spulni kék cérna

A következő könyvet csupán a címe és a fülszövege miatt, nem hinném, hogy megvettem volna. Azonban a könyv hátoldalán lévő szöveg, azonnal felhívta rá a figyelmemet, ugyanis ez áll rajta: „Száz év magány a XX. Század Amerikájában”. Mivel a „Száz év magány” Gabriel García Márquez-től a kedvenc regényeim közé tartozik, így már mindenképp el akartam olvasni.

Sosem bánom meg azt, ha elolvasok egy könyvet, de ez a könyv nagyon nem tetszett nekem és egyáltalán nem állja meg a helyét a fent említett összehasonlítás.

Nagyon nehéz megfogalmazni azt, hogy miről is szólt ez a könyv, mert tényleg borzalmasan unalmas és semmitmondó. A könyv egy négy generációból álló amerikai család szürke hétköznapjait mutatja be, teljesen monoton és unalmas stílusban. Abby és Red a könyv központi szereplői, nekik születik négy gyerekük, majd ezeknek a gyerekeknek is gyerekeik lesznek. Visszatekintve pedig egy korábbi generációt is megismerünk, Red szüleit. Az élet körforgásával gyerekek születnek meg, életek tragikusan végződnek, újabb családok alakulnak ki, miközben úgy tűnik minden a régi, de közben folyamatos a változás.

A családi ház, amiben laknak szintén együtt „fejlődik” a családdal, hat a sorsukra, közben pedig csak úgy van jelen az életükben, mint egy élettelen tárgy, mint egy kék spulni.

Számomra ez egy átlagon aluli könyv, semmi érdekeset vagy izgalmasat nem véltem felfedezni benne. Végig untatott és egyáltalán nem tudta lekötni a figyelmemet. Abszolúte semmi köze a világirodalmi műhöz, a „Száz év magány”-hoz, én ezt egyenesen sértőnek tartom, hogy egy ilyen könyvet egy világirodalmi remekműhöz hasonlítanak egyesek.

Én nagyon szeretem a családregényeket, de ezzel nagyon nehezen haladtam. Végigolvastam megannyi száz oldalt, és úgy érzem, hogy a könyv semmiről nem szólt. Teljesen értelmetlen a történet, semmi mondanivalója nincs, és hiányzik belőle szinte minden ami szükséges egy jó könyvhöz. Unalmasak és jellemtelenek a szereplők, kidolgozatlan a történet és túl sok benne a felesleges információ.

Nekem nagyon nagy csalódás volt ez a könyv, el sem tudom képzelni, hogy Amerikában ez hogy lehetett sikerlistás.

Kedvenc idézetem a könyvből:

A problémás gyerekek szülei egyvalamit sosem mondanak ki. Méghozzá azt, hogy mekkora megkönnyebbülés, amikor a gyerekük élete végül rendeződik. De vajon mit kezdjenek azzal a haraggal, amely az évek során felgyülemlett bennük?

Egy spulni kék cérna Book Cover Egy spulni kék cérna
Anne Tyler
Tericum Kiadó Kft.
2015
Keménytábla, Védőborító
388