Vályi-Nagy Erika: Törtarany

Egy őszinte, hiteles és elgondolkodtató olvasmány arról, hogy a látszat gyakran csal és nem minden arany, ami fénylik. Az egyéni döntések és választások fontossága és súlya központi téma ebben a könyvben, ahol két női sorson keresztül magáról az életről, az elmulasztott lehetőségekről, a megbánásról, a megbocsátásról és a testvéri kapcsolatról lehet olvasni.

Amira és Rebeka a két főszereplője ennek a regénynek, két olyan nővér, akiknek élete nem is lehetne különbözőbb, ennek ellenére egymás legjobb barátnői és támogatói.

Amira, a fiatal harmincas évei elején járó független, önálló, munkájában sikeres és férfiak által bálványozott nő, akinek szépsége szinte egyenes úton vezet el az anyagi gondtalansághoz és a fényűző élethez.

Vidéki nővére, Rebeka közel a negyvenhez, húga teljes ellentéte, aki kozmetikusként, családanyaként és férjes asszonyként, belesimul a hétköznapi mókuskerék monoton, de számára komfortos teendők spiráljába.

Váltott szemszögön keresztül, hol Amira, hol pedig Rebeka életútját kísérjük végig ebben a lélektani könyvben, akik egy olyan önismereti utat járnak be, ahol identitáskeresésük megválaszolatlan kérdései új kihívások és feladatok elé állítja őket.

Bár nagyon különböző életet élnek, mégis mindketten magukban hordozzák valamilyen szinten a transzgenerációs mintákat, valamin azt az örökölt sorsot, amitől elrugaszkodni oly nehéz.

Miközben mindketten végiggondolják, kik is ők valójában és merre tartanak, szembesülnek szüleik hibáival és mulasztásaival, testvéri kapcsolatuk nehézségeivel, valamint választásaik és döntéseik következményeivel.

Mindkét női életút azt mutatja meg, hogy mennyire sokszínűek vagyunk mi emberek, ugyanakkor mindannyiunkban közös a boldogság és a beteljesülés iránti vágy. Bármennyire különbözik is a két nővér életszemlélete és értékrendje, a két testvér mégsem ítélkezik egymás felett, hanem beszélgetéseik során eljutnak oda, hogy megismerjék és megértsék a másik fél nézőpontját is.

A siker, a boldogság és a beteljesülés egészen új értelmet nyer ebben a két női sorsban, megmutatva azt, hogy nem minden fekete-fehér az életben, hanem gyakran ezeknek az árnyalatai átfedik egymást.

Ebben a könyvben pont ezért nincs helye az ítélkezésnek, a bírálásnak és az egyértelmű kijelentéseknek, mert megismerve a két testvér életútját, mindkettőben találhatunk hibákat, de tanulságokat is.

A könyv végére sikerül mindkét életutat megérteni és meglátni bennük azokat a fontos, sorok közé bújtatott mondanivalókat, amelyek hasznosak lehetnek a mindennapok során.

Az empatikus, a nyitott és megértő hozzáállás segít megérteni a választásaink fontosságát és a benne rejlő lehetőségek sokszínűségét.

A látszat és a valóság ellentmondásán keresztül, az olvasó akarva-akaratlanul elkezd az idősebb nővérrel, Rebekával sokkal inkább szimpatizálni, annak ellenére, hogy olvasás közben úgy tűnik, mintha Amira fényűzős és luxus élete több figyelmet kapnak a regényben, mint Rebeka egyszerű, de boldognak és beteljesültnek tűnő vidéki élete.

Mindketten irigyelnek valamit és vágynak valamire a másik életéből, ezért tudnak egymás támaszai lenni. Addig míg az egyik nővér a felszínesség, a magány, a kiszolgáltatottság miatt szenved, a másik nővér a gyermekvállalás, a család, az anyai szerep súlyától szenved.

Reális, aktuális és minden nőt érintő problémákkal és nehézségekkel küzdenek mindketten, de a könyv végére mindketten levonják a megfelelő tanulságot kettejük kapcsolatából és úgy tűnik készen állnak arra, hogy új döntéseket hozzanak meg.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Odáig jutottam, hogy a leghétköznapibb pillanat is ünnep lehet, ha van társad.

Törtarany Book Cover Törtarany
Vályi-Nagy Erika
Scolar Kiadó Kft.
2023
Füles, Kartonált
286