Finy Petra: Madárasszony

Ez már a negyedik Finy Petra olvasmányom, és minél több könyvet olvasok tőle, annál inkább érzem magaménak azt a hangulatot és lírai megfogalmazást, amit én könyveiben felfedezni vélek.

Számomra az összes Finy Petra könyv egy rendkívül igényes, érett és sokatmondó olvasmány, aminek megértése és átélése szerintem csakis úgy lehetséges, ha valaki rendelkezik azzal a fajta élettapasztalattal, ami szükséges eme könyvek megértéséhez.

Számomra egészen különleges élményt volt ezt a prózát olvasni, amiben az élőlényvilág annyira harmonikusan összeolvad az emberi érzelmekkel. Megannyi csodálatos természeti leíráson keresztül olyan emberi sorsokról lehet olvasni ebben a könyvben, amelyek rendkívül jól passzolnak egy-egy szereplő belső világához.

Ez a lélektani regény egy olyan női sorsot mutat be, amiben a transzgenerációs minták, az örökölt sors és az egyén szabad akarata és felelőssége erős kontrasztban van egymással.

Annyira árnyaltak ezek a szereplők a történetben, hogy mindegyiknek van egy jellegzetessége, egy olyan tipikus karakter- vagy személyiségjegye, ami által önmagunkra vagy valamelyik ismerősünkre vagy családtagunkra ismerhetünk.

Jók és rosszak harca, igaz és hamis, szép és rút történetek, amelyek úgy ölelik körbe ezt a szépirodalmi művet, hogy olvasás közben szemtanúi lehetünk a szereplők fejlődésének és lelki világuk kivetítésének.

Ebben a köteteben Linger Lea történetét lehet megismerni, aki anyja halála után családtagjai visszaemlékezései és elbeszélései során próbálja megismerni azt az anyát, aki egy megszállott madarász, súlyos depressziós és távolságtartó anya volt.

Édesanyja öngyilkossága után Lea olyan információkat, történeteket és visszaemlékezéseket gyűjt be rokonaitól, amelyek egészen más megvilágításba állítják anyjáról alkotott képét. Miközben felgöngyölíti a múlt traumáit és sebeit és újraértelmezi az örökölt mintákat, szembenéz saját magával és a jövőről alkotott terveivel is.

Miközben a hazai növény- és állatvilág csodálatos képei elevenednek meg ebben a könyvben, olyan emberi sorsokról olvashatunk, amelyekben számos tragédia és megrázó élmény van.

De bármennyire is nehéz ez az olvasmány, mert tele van szívet tépő érzelmekkel és történetekkel, a természet nyelvén elmesélt családi történet sokat enyhít ezeken a nyomasztó érzéseken.

Ez valóban egy különleges atmoszférájú regény, amire rá kell hangolódni, ami metaforákon keresztül megrázó családi történeteket mesél el.

Egy fiatal nő útkeresésén keresztül olyan családi titkok és transzgenerációs örökségek kerülnek felszínre, amelyek segítenek abban, hogy női főszereplőnk szembenézzen ezekkel a családi örökségekkel, az anyátlanság érzésével és önmagával.

A múlt fájdalmas eseményein keresztül, azok feldolgozása által kap esélyt Lea az újrakezdésre és arra, hogy saját anyaságát másképp definiálja és élje meg.

Mély lélektani elemzéseken keresztül az emberi érzelmek széles skáláját lehet végigjárni ebben a könyvben.

A könyv végén Leának sikerül újraépítenie önmagát, visszaemlékezések, emléktöredékek és megélések által.

Számos szimbolikus képen és lírai megfogalmazáson keresztül egy olyan családtörténetet kapunk, aminek szívszaggató és fájdalmas drámája a múlt feldolgozásán keresztül reményt ad egy olyan jövőre, amiben benne van az útkeresés, a fejlődés és a változás.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Szerintem az, hogy mit jelent számodra egy másik ember, csak akkor derül ki, amikor az illető halálos veszélybe kerül. Ha végig kell pörgetned magad előtt a filmet, amelyben nélküle boldogulsz.

Madárasszony Book Cover Madárasszony
Finy Petra
Athenaeum Kiadó
2019
Keménytábla, Védőborító
304