Vannak könyvek, amelyek olyan hatást tudnak az emberre gyakorolni, aminek jelenléte jóval a könyv elolvasása után is megmarad bennünk. Az írónő előbbi kötete engem teljesen rabul ejtett, merni se gondoltam volna, hogy ez a könyve, még az előbbit is felül fogja múlni. És pontosan ez történt. Annak ellenére, hogy ez egy rendkívül terjedelmes könyv, története annyira lendületes, dinamikus, mozgalmas, vibráló, hogy olvasás közben csak úgy fogynak a lapok és mire az ember a történet végére ér, már könnyekkel küszködve próbálja felfogni és megérteni azt, amire nincsenek szavak.
A könyv története egyből egy tragikus cselekménnyel indul, ahol megismerjük az alig huszonhat éves fiatal férfit, Émile-t, aki fiatalkori Alzheimer-kórban szenved. Orvosai alig két évet jósolnak neki, miközben egy olyan kísérleti terápiára buzdítják, ami nem sokat adna Émile életéhez, sokkal inkább még keservesebbé tenné a hátramaradt idejét.
Hátrahagyva családját, barátait, ismerőseit, Émile elindul egy lakóautóval egy utolsó nagy utazásra és kalandra. Egy hirdetésnek köszönhetően nem egyedül indul el erre az útra, hanem egy titokzatos és ismeretlen nővel, akiről semmit sem tud.
Közös utazásuk eleinte nehezen indul el, de a közösen átélt kalandok, kihívások és élmények mindkettejük életét örökre megváltoztatják.
Több hónapon keresztül kísérjük végig ennek a két fiatalnak az utazását, ami nem csak egy fizikai utazás lesz, hanem egy belső utazás is, ahol váltott szemszögön keresztül megismerjük Émile és Joanne múltját.
Minden egyes állomás egy újabb mérföldkő lesz számukra ezen az utazáson, egy olyan élmény, amiből sokat tanulnak önmagukról, az emberekről, a világról és azokról a dolgokról, amelyek sosem múlnak el.
A természet csodálatos módokon alkalmazkodik és besimul ennek a két kalandornak a világába, megmutatva azt, hogy az igaz szeretetet még a halál sem tudja legyőzni.
Megannyi találkozáson, élményen, emléken, levélíráson keresztül két olyan fiatalt ismerünk meg, akik magukban hordozzák a múlt sebeit, traumáit, megbánásait, de mégsem adják fel, hanem minden erejükkel küzdenek az életben maradásért.
Hitük egymásban, hitük egy jobb világban, hitük az igaz szeretetben a legjobb példája annak, hogy földi életünk csupán egy állomás az igazi cél felé.
Émile és Joanne kalandja több lesz, mint egy földrajzi felfedezés, több mint egy emlékalbum, egy életre szóló lecke lesz. Egymástól tanulnak, egymásba kapaszkodnak, egymást gyógyítják meg és közben rátalálnak önmagukra.
Egy csodálatos írás a veszteségről, a gyászról, a halálról és az újrakezdésről. Bármennyire is szomorú és melankolikus ez a történet, mégis pozitív és életigenlő a mondanivalója.
Ebben a könyvben nem a halálé és nem a veszteségé az utolsó szó, hanem a szereteté. Ez egy életigenlő történet, ami a gyógyulás útján keresztül megtanít hinni, remélni és szeretni.
Egy csodálatos fejlődéstörténet, egy megható lélektani regény és egy léleksimogató olvasmány arról, hogy a szeretet minden sebet képes begyógyítani és még a halált is túléli.
Kedvenc idézetem a könyvből:
– Szerintem, ha megtanulnál mindig a jelen pillanatban élni, kevesebbet szenvednél. Ha elhatároznád, hogy csak az adott pillanatban létezel, és elengednéd a múltadat, kevésbé fájna.
Az ég minden kékje
Európa Könyvkiadó
2024
Füles, Kartonált
654
Kaló Krisztina
