Egy újabb remekmű, egy zseniálisan jól megírt regény, imádtam minden egyes lapját. Az „Eldobott gyerekek” a 2. világháború utáni időt dolgozza fel, szívszorítóan őszintén és érzelemdúsan.
Témája nagyon emlékeztet egy másik könyvre, az „Elrabolt életek„-re, de ezt a könyvet még annál is jobban élveztem. Nem teljesen helyénvaló az, ha azt mondom, hogy élveztem ezt az olvasmányt, figyelembe véve a könyv nagyon komor és komoly témáját és hangulatát, de irodalmi szempontból szerintem ez tényleg nagyon jó könyv.
Szeretek olyan könyveket olvasni, amelyek több száz oldalon mesélnek el egy történet, főleg ha ez a történet szórakoztatón, ízlésesen és különlegesen van előadva. Ennél a könyvnél észre se vettem a sok száz oldalt, mivel annyira olvastatta magát és annyira feszegette a határokat, hogy nehéz volt abba hagyni, mivel nem is annyira a történet, mint inkább a sok érzelem volt az ami magával ragadott.
Diney Costeloe lépésről lépésre építi fel a regény izgalmas cselekményét, de már az elején egyből belevág a történet fájdalmas részébe, amivel felkelti az olvasó érdeklődését.
A történet a 2. világháború után, az 1948-as Angliájában indul. Egy olyan országban, ahol a háborúnak még mindig lehet érezni keserű nyomait. Utcák és házak tűntek el a bombázások alatt, családok szakadtak szét, gyerekek maradtak árván, feleségek pedig özvegyen.
Rita és Rosie, alig kilenc és ötévesek, mikor özvegy édesanyjuk újra férjhez megy egy erőszakos és durva férfihoz. Ezáltal a két kislány élete örökre megváltozik. Eleinte nagyanyjukhoz kerülnek, aki gondozásába veszi a két kis unokát, de egy váratlan esemény, újból elszakítja a két testvért családjától.
Édesanyjuk új férje, ravaszságával és gonoszságával ráveszi a lányok anyját, hogy adja be őket egy intézménybe. Rita és Rosie így egy árvaházba kerülnek, ami életük legszörnyűbb élményévé válik.
Ez a szörnyű élmény egy másik színhelyen folytatódik, amikor az árvaház vezetősége, egy csapat árvát áttelepít Angliából Ausztráliába. Rita és Rosie, egy hajón utazik, a többi másik eldobott árvával, egy olyan országba ami örökre megpecsételi sorsukat.
Erős gyomor kell a könyv elolvasásához, hiszen borzalmas dolgok kerülnek elmesélésre. Szörnyülködéssel olvastam az árvaházi körülményeket, azt a brutalitást és embertelen bánásmódot, amit ott átéltek ezek az eldobott gyerekek. Teljesen kilátástalan és reménytelen a helyzetük, senkire sem számíthattak, csak önmagukra.
Számomra nagyon sok témát feszegetett ez a könyv.
Az egyik ilyen téma a háború borzalmas következményei, amelyek életeket, családokat és közösségeket romboltak le. Családok kerültek teljesen kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe, szinte semmilyen eséllyel az újrakezdéssel.
A másik téma az özvegy nők, édesanyák kilátástalan és korlátozott esélye a háború utáni élethez. Munka, férfi nélkül, szinte lehetetlen volt a mindennapi megélhetésük megteremtése.
Rita és Rosie édesanyja összeroskadt ennek terhe alatt, ezért lemondott gyerekeiről, bár ő úgy gondolta, ez csak egy átmeneti megoldás.
Ez pedig a könyv legégetőbb kérdéséhez vezet: Hogyan mondhat le egy anya a gyerekéről? Végig olvastam a könyvet, forgattam a kérdést jobbról balról, mégsem találtam rá magyarázatot. Mert szerintem erre nincs magyarázat, kifogás vagy elfogadható érv.
Anya és gyereke örökre összetartoznak. Ezt senki és semmi, soha nem kellene, hogy elválassza.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Nem az a legfontosabb, mit olvas az ember, hanem hogy mindig olvasson. Az olvasás lényege, hogy élvezzük, úgyhogy ha tetszik egy könyv, mélyedj csak el benne bátran.
Eldobott gyerekek
Alexandra Könyvesház Kft.
2018
Kartonált
576
