A „Bíborszín” elolvasása után egyértelmű volt számomra, hogy még szeretnék könyveket olvasni a szerzőtől. Nem elég az a tény, hogy már a „Bíborszín” is szavak nélkül hagyott, de ez a könyv szó szerint ledöbbentett.
Nem tudom mikor érik meg rá az ember egy ilyen könyv olvasására, de az biztos, hogy bizony nehéz egy ilyen könyv feldolgozása, mert egy olyan érzelmi láncreakciót indít be az olvasóban, amivel nehéz megküzdeni.
A médián keresztül sokunkhoz eljutnak azok a szörnyűséges hírek és történetek, amelyek a „női körülmetélésről” számolnak be, de mindezt egy könyvben olvasni valahogy másképp hat. Hihetetlen az, hogy a női nemiszervek megcsonkításáról Alice Walker olyan könyvet tudott írni, ami tartalmilag bátorságot és kellő tapintatosságot tanúsít, irodalmilag pedig egy értékes olvasmány.
Ez a könyv sok kapcsolódási pontot mutat az előző könyvvel, de mégsem kimondottan annak a folytatása. Ez a könyv csupán apró részleteiben tér vissza a Bíborszín világába, de a hangsúly egy olyan női szereplőn van, aki az előző könyvben csak mint háttérszereplő tűnt fel. Ebben a könyvben Tashi története kerül a középpontba, akiről előzőleg csak annyi derült ki, hogy egy rituális szertartás keretén belül, egy női beavatási hagyományon vesz részt.
Tashi, egy fiatal olinka lány, tudatlanságból, hűségből és félelemből önként veti magát alá ennek a testi megcsonkításnak, mit sem sejtve ennek borzasztó következményeiről. Később férjével és sógornőjével Afrikából Amerikába kerül, de a csonkítás testi és lelki fájdalmaiba beleőrül. A könyv főleg az ő szemléleten keresztül adja vissza ennek a fájdalmas és kínzó folyamatnak a testi-lelki vetületeit, de mellette megszólalnak a könyvben más szereplők is, a férje, fia, férje szeretője, közös gyerekük, sógornője és egy analitikus pszichológus.
Nem egy könnyű olvasmány, főleg azokat a részeket nehéz elolvasni és feldolgozni, amelyek a női nemi szervek csonkításáról szólnak. Ezek a gyomorforgató mondatok és mély érzelmek, letaglóznak, elrémítenek és szavak nélkül hagynak.
A női elnyomás, a tudatlanság, a hagyomány iránti hűség olyan dolgok amelyek létfontosságúak ebben a könyvben.
Olvasóként lehetetlennek tűnik számomra bármit is megfogalmazni erről a könyvről. Brutális, ijesztő, félelmetes, ugyanakkor olyan erő van benne, ami mellett gyakorlott olvasóként nem tudok elmenni. Most is küzdök a szavaimmal és az érzelmeimmel, mert ez a könyv is újból ráébresztett arra, hogy a valóság gyakran a fikciónál is szörnyűbb tud lenni. Olyan kőkemény igazságok vannak ebben a könyvben, ami mellett nem lehet és nem is kell csak úgy elmenni. A női nemiszerv-csonkítás mai napig is sok országban egy gyakorolt hagyomány, amiről nem csak beszélni kell, de tenni is ellene.
Úgy érzem Alice Walker már könyvével is nagyon sokat tett ez ellen. Nehéz felkészülni vagy megérni ennek a könyvnek az olvasására, de az igazán fontos és nehéz témákról csak olyanok tudnak írni, akik kellő érzékenységgel, bátorsággal és szakmai profizmussal rendelkeznek.
„Az öröm titkának őrzői” egy borzalmasan nehéz, fájdalmas és szívszorító könyv. Szerintem ezt a könyvet gyakran és többször kellene elolvasni, ahhoz, hogy egyre többet és többet értsünk meg belőle. Felfogni sem tudom, ezeknek a nőknek a testi-lelki gyötrelmeit, még abban sem vagyok biztos, hogy ki lehet ebből gyógyulni. Az egyszer már tuti, hogy ez a könyv mindenben elbizonytalanított. Ott a rossz, a gonosz, a fájdalom, a tudatlanság, a félelem a világban, ki minek nevezi, miközben egyre kevesebben és kevesebben vannak azok, akik még őrzik az öröm titkait.
Nehéznek, sőt egyenesen lehetetlennek tűnik ennek a könyvnek az értelmezése, elemzése vagy bírálása. Szerintem ebben az esetben a könyv beszél magáért, nem is igazán kellenek e mellé még szavak.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Elviselhetetlen számomra a hit nélkül leélt élet. De egy dolgot tudok: nincs félelmetesebb pokol az ember számára, mint az, amit a földön él.
Az öröm titkának őrzői
Európa Könyvkiadó Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
355
