Angster Mária – Bagdy Emőke – F. Várkonyi Zsuzsa – Kozma-Vízkeleti Dániel – Lukács Liza – Orvos-Tóth Noémi – Pál Ferenc – Popper Péter: Otthonról hoztuk

Egyre nagyobb figyelmet és érdeklődést kapnak az olyan jellegű ismeretterjesztő könyvek, amelyek a transzgenerációs mintákkal foglalkoznak, és úgy gondolom ezek mind nagyon hasznos könyvek, mert rengeteget lehet tanulni belőlük. Ennek ellenére egy olyan tendenciát is látok, ahol már kicsit úgy érzem túl van lihegve ez a téma, mintha már semmi újat nem olvasnánk erről a témától, csak ugyanazokat a felszínes tényeket, anélkül hogy valaki mélyebben is kivesézné ezt a témát.

Sajnálattal vettem tudomásul azt, hogy ennél a könyvnél a marketing hatás jóval erősebb volt, mint maga az üzenet vagy a közlési forma.

Alapból szeretem az olyan könyveket, ahol több szerző véleményét olvashatom egy témával kapcsolatban, ennél a könyvnél azonban ez egy kicsit zavaró volt, mert mindenki csak felszínesen érintett egy adott témát, és semmilyen átmenet nélkül ugrott a könyv egyik témáról a másikra.

Itt is a transzgenerációs mintákon volt a hangsúly, de főleg ennek a párkapcsolatokra gyakorolt hatásait boncolgatta a könyv. Érdekes volt ebből a szemszögből is megvizsgálni az örökölt mintákat, de sajnos a könyv végén egy hiányérzettel maradtam, mert úgy érzem nem volt eléggé alapos és precíz a könyv.

Kezdem a könyv elejével, ami egyből belevág a téma kellős közepébe, semmilyen felvezetés vagy előszó nélkül, ami belőlem egy elég erős ellenállást váltott ki, mert így nehéz volt ráhangolódni a könyv stílusára és hangulatára. Emiatt eléggé értetlenül álltam az első fejezet elolvasása után a könyv előtt, ennek ellenére tovább haladtam vele. Lényegében rövid kis fejezetekből áll az egész könyv, különböző témákra bontva, nem sok kapcsolódás van közöttük, és a lényeg a tények ismertetésén van. De mivel minden téma épp, hogy csak a felszínt kapargatja, ezért ez nekem túl kevés ahhoz, hogy meg is értsem és jobban belelássak azokba a családi mintákba, amelyeket magamban hordok és ezek esetleg hatással vannak a párkapcsolatomra is.

A különböző rövid kis fejezetekben az egyetlen közös dolog az, hogy mindegyik abból a szemszögből vizsgálja meg az otthonról hozott családi mintákat, hogy az milyen hatással van párkapcsolati szinten az egyénre és a párra.

Én bevallom lassan és nyögdécselve haladtam ezzel a könyvvel, mivel szerkezetileg szerintem nem annyira olvasmányos, szövegbeli elírások és hibák miatt gyakran érthetetlen, hangulata pedig kissé nyomasztó és unalmas. Vannak fejezetek amelyek jobban lekötötték a figyelmemet, ez főleg a témaválasztásnak és a szerzőnek köszönhető, bizonyos fejezetek pedig egészen távol álltak tőlem, ezek felett csak úgy átsiklottam.

A legnagyobb problémám azzal van, hogy nem érzem azt, hogy olvasási szempontból ez egy kellemes vagy jó élmény lett volna, tanító jellege pedig számomra nem igazán volt ennek a könyvnek, mert én nem sok új dolgot fedeztem fel benne. Zavart az a dolog, hogy sok állítás tényként volt közölve a könyvben, anélkül hogy ennek komolyabb háttérbeli magyarázata lett volna, és ennél még jobban zavart az a nagy ugrás ami a fejezetek között volt.

Úgy gondolom ezt a könyvet nem lehet és nem is ajánlott egyhuzamban elolvasni, csakis fejezetekre lebontva, mivel minden fejezetnek nagyon más a témája, a hangulata és a stílusa, ezért ha egymás után olvassa őket az ember, kicsit túl soknak tűnik és zavaró is lehet. Sok állítással meggyűlt a bajom ebben a könyvben, gyakran a családi minták hatását szerintem jogtalanul ráhúzták a párkapcsolati problémákra, és néha nem igazán értettem a kettő közötti kapcsolatot.

Erősen lehet érezni a könyvön azt, hogy a nagyközönségnek lett írva, és ezzel nincs is semmi baj, mert néhány problémára ez a könyv is jól rávilágít, ahhoz azonban már nem elegendő, hogy valaki komolyabban és mélyebben beleássa magát a transzgenerációs problémákba.

Útmutató könyvként vagy ismeretterjesztő könyvként megállja a helyét, de önismereti vagy önfejlesztő könyvnek eléggé hiányos és átlagos.

 

Kedvenc idézetem a könyvből:

Konzum világban élünk, egy olyan hedonista kultúrában, amelyiknek az az üzenete, hogy legyen neked jó, mert megérdemled, gyorsan, most azonnal! Egyszerűen minden most kell, rögtön, késedelem nélkül- kivárási, késleltetési, türelmi fogyatékosság van a világban.

Otthonról hoztuk Book Cover Otthonról hoztuk
Angster Mária – Bagdy Emőke – F. Várkonyi Zsuzsa – Kozma-Vízkeleti Dániel – Lukács Liza – Orvos-Tóth Noémi – Pál Ferenc – Popper Péter
Kulcslyuk Kiadó Kft.
2019
Puhatáblás, Ragasztókötött
247