Ashley Audrain: A szív sötétje

Gondolni se mertem volna, hogy ilyen mélyen fog érinteni ez a könyv. Annyira magába szippantott ez a thriller, hogy szinte megállás nélkül végigolvastam, közben pedig folyamatosan könnyekkel küszködve gondoltam végig ezt a nagyon érzelemdús és szívszorongató történetet.

Ez a thriller nagyon izgalmas, élvezetes módon épül fel benne a regény cselekménye, végig csak fokozódik benne a csattanó, annak ellenére, hogy már jó előre lehet tudni, milyen irányba haladnak az események. Ennek ellenére ez kicsit sem vesz el az izgalomból, sőt annál érdekesebbé válik benne minden, mert a szerző úgy tartja fent az olvasó figyelmét, hogy lassan adagolja az információkat, mégis előre sejteti, sőt egyenesen tudatja az olvasóval a bűncselekmény tettesét.

Azt nem mondhatom, hogy meglepett a könyv vége, mert a balsejtelmes előzményeket figyelembe véve, várható volt ez a fajta tragikus végkifejlet.

Ez egy nagyon összetett könyv, rengeteg fontos témával és több olyan történettel, amelyek önmagukban is nagyon érdekesek, együtt pedig egy nagyon csavaros és izgalmakban dús családi történetet eredményeznek.

Ebben a könyvben női sorsokon keresztül vizsgálhatjuk meg az anyaság témáját, valamint az örökölt generációs minták traumatikus hatásait.

A könyv főszereplője Blythe, aki tudatosan készül az anyaságra, eltökélve azt, hogy lányának sokkal jobb anyja lesz, mint amilyen neki megadatott. De lányának születése után, hamar észreveszi azt, hogy Violet nem olyan mint a többi újszülött, ezért nehezen alakul ki köztük a kötődés.

Blythe férje, Fox, nem veszi komolyan felesége aggodalmait, szerinte minden rendben gyerekükkel, és Violet magatartásbeli nehézségei, csupán életkori sajátosságok.

Blythe viszont egyre inkább magát kezdi el okolni lánya erőszakos viselkedéséért, és úgy érzi, anyaként és feleségként is kudarcot vallott.

Mikor már minden kilátástalannak tűnik, akkor érkezik meg a családba a kistestvér, Sam, aki visszaadja Blythe önbizalmát és megerősíti őt az anyaságban. De ez az idillikus helyzet csak rövid ideig tart, ugyanis Blythe legnagyobb félelmei beigazolódni látszanak és ez az egész család életét örökre felforgatja.

Elsőre azt gondolhatná az ember, hogy ez a könyv elsősorban anyáknak szól, de mivel ez egy thriller, nagyon izgalmas történettel, ahol nem csak az anyaság kerül előtérbe, hanem az örökölt generációs traumák, ezért úgy gondolom, sokan önmagukra találhatnak ebben a történetben.

Nekem nagyon tetszett a könyv brutál őszinte és direkt közlési formája, ugyanis itt tabuk nélkül lehet beszélni és olvasni az anyaságról.

Ez a könyv úgy járja körül az anyaság témáját, hogy mer olyan kérdéseket feltenni, amelyekre nem mindig egyértelmű a válasz. Az anyaság amúgy is mindenkinek mást és mást jelent, de ez a könyv valahogy túl a rózsaszín ködön, megmutatja az anyaság sötét oldalait is, valamint a szülői szeretet kevésbe felemelő oldalait.

Olyan ez a könyv mint egy hullámvasút, az életből merít, közben pedig a legnagyobb félelmeinkkel szembesít. Életszerű és magával ragadó ez a pszichothriller, ami váltott szemszögön keresztül női generációs traumákról mesél, olyan traumatikus gyerekkori élményekről, amelyek egy életre megsebeznek és amelyekből kigyógyulni nagyon nehéz.

A könyv elolvasása után végig az a kérdés lebegett előttem, hogy tud-e valaki szeretni, aki nem tapasztalta meg a szeretetet?

Erre a kérdésre egyértelmű választ szinte lehetetlen adni, de ebben a könyvben azért elég sok oldalról megvilágításba kerül az anyaság, a kötődés és a gyermekkori traumák összefüggése.

Én szavak nélkül maradtam a könyv elolvasása után, nagyon mélyen megérintett anya-lánya kapcsolata, valamint az a sok generációs fájdalom és hiba, ami évek múlva is áldozatokat követel. Olyan ez mintha már eleve el lenne rendelve ebben a könyvben a szereplők sorsa, arról nem is beszélve, hogy ebben a regényben kizárólag a nők azok, akik aktívan kezükbe veszik életük irányítását, a férfi szereplők csupán bábuk, akik annyira háttrébe szorulnak, hogy rám emiatt nem is igazán tudtak bármi hatást is gyakorolni.

Szerintem ez a könyv erős, kitartó és mindenre elszánt nőkről szól, akik szó szerint belehalnak abba, hogy folyamatosan bizonyítani akarnak, miközben szeretetéhesek és szeretteik figyelmére és gondoskodására vágynak.

Pont emiatt, érzelmileg nagyon megható és nehéz olvasmány ez a könyv, de izgalmas története csak úgy viszi az olvasót magával, mindaddig míg a végén csak a megválaszolatlan kérdések maradnak, amiket minden olvasó egyedül kell, hogy megválaszoljon és levonja a megfelelő következtetéseket és tanulságokat.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Úgy éreztem magam, mint a hajótörött, aki hosszú ideje egyedül hánykolódik csónakjával a tengeren, és hirtelen hajót pillant meg a távolban.

A szív sötétje Book Cover A szív sötétje
Ashley Audrain
Libri Könyvkiadó Kft.
2021
Füles, Kartonált
400