Minden alkalommal mikor kezembe veszem Anne Tyler egyik könyvét, tele vagyok nagy reményekkel és elvárásokkal, és sajnos a végén mindig azt tapasztalom, hogy valami mintha elmaradna és hiányos lenne. Az első könyve olvasása után is úgy éreztem, hogy csalódtam benne, ez a könyv azonban már jóval érdekesebb és életszerűbb volt, de a várt katarzis élmény az sajnos ebben az esetben is elmaradt. Az tény, hogy a regény olvasása elég sok gondolatot és érzelmet kiváltott belőlem, és már csak ezért is megérte elolvasni.
A regény középpontjában Willa Drake áll, akinek élete elég eseménytelen és egyhangú. Minden vele történt dolog szinte jelentéktelen, csak sodródik az árral és évei úgy múlnak el, mint az óra járása, csendesen, magányosan és egyoldalúan. Gyerekként egy diszfunkcionális családban nő fel, anyja szeretete és gondoskodása nélkül, felnőttként férjhez megy és gyerekei lesznek, de ebben a szerepben se talál önmagára. Fiatal özvegyként újra férjhez megy, felnőtt gyerekei már kirepültek a szülői házból, és ő még mindig úgy érzi, hogy az élet elmegy mellette, anélkül hogy igazán élt volna. Aztán egy nap egy félreértés miatt bekerül egy olyan családba, ahol anyai és nagyanyai szerepét is ki tudja élni, és ekkor döbben rá arra, hogy egy újabb esélyt kapott az élettől, amit most már nem hajlandó eseménytelenül eltölteni.
Röviden erről szól a regény története, de ez azért a könyv oldalait olvasva egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Sok olyan dolog van ebben a könyvben, ami kicsit eltér a megszokottól és némi nyitottságot követel meg az olvasótól.
Az első ilyen dolog a regény szerkezete és felépítése. Ez a legfeltűnőbb ebben a könyvben, ugyanis elindul a könyv egy történettel, ami egyből fel is kelti az olvasó figyelmét Willa iránt, de utána váltással tíz-húsz évet ugrik az időben, anélkül hogy bármi magyarázat lenne erre a kimaradt időszakra. Az események lineárisan követik egymást, de csak felületesen mesélik el Willa történetét, csak a tényekre koncentrálva, az érzelmeket teljesen háttérbe szorítva. Annyira érdekesen indul be a regény cselekménye, hogy én nagyon sajnáltam és hiányoltam a részletesebb mesélést és kicsit zavarónak tartottam ezeket a nagy időugrásokat. Persze így is szépen nyomon követhető Willa élete, megkezdve a gyerekkorától el egészen a felnőtt koráig, de azért elég nyersek és szárazak ezek a részek. Olyanok mintha kronologikus sorrendben végigkövetnénk élete fontosabb eseményeit. Akárcsak egy óra csendes és monoton körbe-körbe való járása, pont olyan Willa élete is. Semmilyen kiemelkedő eseménye vagy meghatározó pillanata sincs életének, szinte már kötelességszerűen éli le napjait.
A regény másik fontos jellegzetessége, az a monoton, érzelemmentes és dokumentumszerű stílusa, ahogyan elmeséli a történéseket. Willa semmilyen érzelmet nem mutat ki, se fiai iránt, se férje iránt, még csak az sem igazán rendíti meg, mikor egy banális baleset során elveszíti férjét. Tudomásul veszi, és megy tovább, akárcsak az élet. Az egyetlen izgalom az életében, akkor adódik amikor Amerikába kerül egy balesetet szenvedett nő és lánya mellé, akik mellett új döntések születnek meg a fejében. Gyerekkori traumája után, elveszíti első szerelmét, fiaival alig van kapcsolatban, és úgy tűnik ez a család, akiknek tagjai eddig számára teljesen ismeretlenek voltak, mégiscsak elindítanak benne egy folyamatot. Willa mindeddig mindent úgy fogadott el az élettől, ahogyan kapta, nem ellenkezett és nem is harcolt, belenyugodva elfogadta a körülményeket. Nem igazán nevezhető áldozatnak, mert még csak nem is panaszkodik vagy siránkozik, mindig annyival érte be amennyit kapott az élettől. Ez az új család adja meg neki a kellő löketet, amikor is elkezdi hasznosnak érezni magát.
A regény harmadik fontos jellegzetessége, ami már a szerző korábbi regényeinél is feltűnt nekem, az a lassan folydogáló, izgalmaktól mentes és monoton stílus és hangulat. Anne Tyler szerintem amúgy pont ebben jó, átlagos életekről, hétköznapi emberekről mesél, ahol mindig a család, a párkapcsolat és a gyereknevelés vannak a középpontban. Valójában elég szomorúak és lehangolóak ezek a történetek, akárcsak Willa története, aki a körülmények áldozata és szerepe csak annyi, hogy kiszolgálja családja érdekeit. Férjei és gyerekei szinte semmi érzelmet nem mutatnak felé, anyja már gyerekkorában magára hagyja, ezért szomorúsága és beletörődése teljesen érthető.
Anne Tyler könyve valójában nem sok izgalmat és csavart rejteget, de azért jól el lehet merülni ebben a monoton és búskomor hangulatban, ami lehetőséget ad saját életünk felülbírásához, elgondolkodva az igazán fontos és meghatározó pillanatokon. Sokszor a kis és jelentéktelen életek gyakran többet hordoznak magukban, mint az elsőre látszik, és legyen szó jó vagy rossz dolgokról, ezek mind hozzá tartoznak az élethez.
Ez a csodálatos borítójú könyv erről mesél, az élet egyszerűségéről és nagyszerűségéről, ami sosem fehér vagy fekete, hanem pont olyan színes mint a borítón látható óra. Az óra ketyeg, az idő telik és csak rajtunk múlik mit hozunk ki ebből az EGY életből. Lehet táncolni az idővel és az élettel, lehet harcba szállni vele, és lehet belesimulni is, ezt mindenki maga dönti el.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A jó házasság gyakran leleményesség kérdése.
Óratánc
Tericum Kiadó Kft.
2019
Keménytábla, Védőborító
280
