Laurie Elizabeth Flynn: Esztelen játékok

Kicsit sem érzem magam könnyű helyzetben, mivel erről a könyvről véleményt írni, kissé nehéz feladatnak tűnik most. Kesze-kusza gondolatokat és érzéseket váltott ki belőlem, ami azt hiszem a könyv témájának és enyhén kaotikus felépítésének is köszönhető.

A thriller vagy a krimi kategóriába sorolnám be ezt a könyvet, ugyanis van benne egy bűncselekmény, egy nyomozási szál, valamint izgalmas és csavaros megoldások is helyet kapnak ebben a könyvben.

Ebben a regényben több fiatal nő életén keresztül egy olyan csavaros és fordulatos cselekmény épül fel, ami sok titkot és rejtélyt tartogat. A különböző női sorsok szorosan egymásba fonódnak ebben a könyvben, hatást gyakorolnak egymásra, így a cselekmény alakulása is a szereplők egyéni döntésétől függ.

A könyv két idősíkban meséli el azoknak a lányoknak a történetét, akik fiatal egyetemistaként rossz társaságba keverednek, emiatt rossz döntéseik egy életre meghatározzák sorsuk alakulását.

A thriller főszereplője, Ambrosia, aki egyben a történet elmesélője is, aki az akkor és a most között lebegve, eleveníti fel a tíz évvel ezelőtti eseményeket.

A mostban egy munkájában sikeres és párkapcsolatában elégedett felnőtt nőt ismerünk meg, aki hátrahagyva titokzatos múltját, csak a jelennek él.

Mindaddig míg egy nap meghívót kap egy évfolyam-találkozóra, ami újra emlékezteti Ambrosiát az évekkel ezelőtti tragikus eseményekre.

Ez az osztálytalálkozó visszahozza az akkori emlékeket, mikor Ambrosia és akkori barátnője, Sully, valami súlyos bűncselekményt követtek el, aminek pontos körülményeit, csak ők ketten ismerik.

A rejtélyes és félelemkeltő üzenetek elindítják a nyomozást a regényben, ami nem csak a múltbeli eseményeket hozza napvilágra, hanem a jelenbeli történéseket is teljesen megváltoztatja.

Tetszett ez a két idősík váltakozása, ilyen formában érdekes és élvezetes volt a történet. A főszereplő karaktere viszont nagyon ellenszenves volt, nem fejlődött a regény folyamán, sőt folyamatos bizonytalanság és homály vette körül az ő karakterét.

Kissé kiszámítható volt a bűncselekmény kimenetele, ami viszont meglepett és érdekes volt, az a könyv befejezése, ami egy plusz csavart adott ehhez a történethez.

A regény többi szereplője nem igazán emelkedett ki, sőt Ambrosia erős karaktere mellett eléggé eltörpültek, egyedül Sully karaktere volt izgalmas, aki sokkal érdekesebbé tette ezt a thrillert.

Egyszerű és helyenként durva nyelvezete számomra zavaró volt, túl sok szexuális jelenet volt benne, ami szerintem felesleges volt ebben az esetben, mert semmit sem adott hozzá a történethez.

A lányok története mögött megbújó mozgatórugók, gondolkodási sémák és döntések kimenetele volt a legérdesebb ebben a könyvben.

Ez a thriller valójában azokról a lányokról mesél, akik önbizalomhiány, tudás vagy védelem hiánya miatt, olyan döntéseket hoznak fiatalkorban, ami gyakran visszafordíthatatlan következményekkel jár.

Fiatal lányok kiszolgáltatottságáról, manipulációjáról és mentális instabilitásáról szól ez a regény, megmutatva azt, hogy mennyire nehéz helyzetben vannak azok a lányok, akik valamilyen oknál fogva egy társaság perifériájára kerülnek, és emiatt bármit megtesznek azért, hogy kedveltek és szerethetőek legyenek.

Fiatal lányok bizonytalansága, önbizalomhiánya és a különböző viszonyrendszerek alárendeltsége, azt a szomorú tényt támasztja alá ebben a könyvben, hogy mennyire befolyásolhatóak és manipulálhatóak azok a lányok, akik fiatalként csak arra vágynak, hogy menőek és populárisak legyenek.

Fiatalkori szexualitás, barátság, iskolai viszonyrendszerek, mentális betegség…ezek mind olyan témák amelyek a thriller elolvasása után elgondolkodtatnak.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az embereknek fogalmuk sincs, hogy a képzeletük mekkora hegyeket tud megmozgatni.

Esztelen játékok Book Cover Esztelen játékok
Laurie Elizabeth Flynn
Libri Könyvkiadó Kft.
2021
Füles, Kartonált
420