Charlotte Jacobi: A Douglas nővérek

Egy ízig-vérig nőknek és nőkről szóló olvasmányról van itt szó, amiben a parfümök, az illatok, a ruhák, a kiegészítők és a divat fontos szerepet játszanak.

Mindez a 20. század elején egy olyan történetbe ágyazódva, ahol több különböző női sorsot lehet végigkísérni. Ezek a nők saját akaratukból, erejükből és elszántságukból olyan álmokat és terveket valósítanak meg, amelyek az akkori férfiak uralta társadalmat, nem kicsit botránkoztatták meg.

Ez a romantikus regény a történelem egyik szegletét mutatja be, közben pedig több olyan szerelmi történetet mesél el, ami tele van megpróbáltatásokkal, kalandokkal és izgalmakkal.

A történelmi részek inkább mellékszálként és díszletként szerepelnek ebben a történelmi fikcióban, aminek szereplőit és eseményeit valós megtörtént események ihlették. Ugyanakkor az élvezetesebb olvasás miatt néhány rész és szereplő a fantázia szüleménye, ami miatt még érdekesebb ez a romantikus regény.

Ez a könyv a jól ismert Douglas parfümériák kezdetének a történetét meséli el, annak a két nőnek a történetét, akik testvérekként nem csak történelmi, hanem társadalmi akadályokkal szembenézve, egy olyan üzletet építettek fel, ami mai napig világszerte ismert.

Ezért olyan komfortos, megnyugtató és kellemes ez az olvasmány, mert bátor és mindenre elszánt nőkről szól, akik az illatok világa által, nők millióit teszik boldoggá, miközben saját maguk függetlenné válnak egy férfiak uralta világban.

Anna és Marie Carstens a főszereplői ennek a történetnek, de mellettük több olyan női sors is feltűnik ebben a regényben, ami inspiráló és motiváló.

Az első Hamburgban megnyitott Douglas-üzlet csak egy szerény kezdete volt mindannak, ami ma már egy híres és ismert világmárkát jelent.

Ez a történet felér egy történelmi időutazással, ahol olvasóként az 1910-es és 1920-as évek két fontosabb és kiemelkedőbb városait és annak hangulatát lehet megismerni.

Ahogyan a történet szereplői folyamatosan Hamburg és Párizs között utaznak, úgy olvasóként is részesei leszünk ennek az izgalmas eseménysorozatnak, ahol főleg az illatok világán van a hangsúly, de azért fontosabb történemi szereplők is felbukkannak egy-egy részben.

Két bátor vállalkozónő történetén keresztül nem csak a 20. század embereit és társdalmát ismerjük meg ebben a könyvben, hanem az első világháború borzalmait, ami emberi sorsokat fosztott meg a jövőtől.

A könyv társszerzőinek nagyon alapos és részletes kutatói munkája olvasható ebben a regényben, mindez egy gördülékeny olvasás során, ami által az említett helyszínek, időpontok és információk egy harmonikus, romantikus és kalandos történetet adnak vissza.

A valós adatok és a fikció elemei egy olyan történetet eredményeznek ebben a könyben, ami egy kellemes és szórakoztató olvasmányt tud nyújtani.

 

Kedvenc idézetem a könyvből:

– Általában a valóság kevésbé rossz, mint amitől rettegünk.

A Douglas nővérek Book Cover A Douglas nővérek
Charlotte Jacobi
Next21 Kiadó Kft.
2022
Keménytábla, Védőborító
352