Claire Keegan: Ilyen apróságok

Nehezen találom a megfelelő szavakat ehhez a kötethez, mert egyszerre éreztem túl soknak és túl kevésnek. Nagyon érdekelt a témája, emiatt sokkal többet is olvastam volna ebből a történetből, de mivel ez egy nagyon szomorú történet, ezért talán pont elegendő ennyi belőle.

Írország hangulata, a tájak és a mély emberi érzelmek mindenképp átjönnek, még úgy is, hogy ennek a rövidke kis kötetnek alig van néhány szereplője, sőt a cselekménye is nagyon egyszerű.

Története 1985-ben indul el, a karácsonyt megelőző napokban, amikor egy ír kisvárosban megismerjük a könyv férfi főszereplőjét, Bill Furlong-ot, aki egy szén- és fatelepen dolgozik. Furlong, feleségével és öt lányával boldogan és békésen él, de nem messze tőlük egy zárdában, olyan dolgok történnek meg nap mint nap, ami mellett Furlong már nem tud szavak és tettek nélkül elmenni. Egy látogatása során ébred rá arra, hogy a zárdában tartózkodó lányok embertelen és kegyetlen sorsa, ugyanúgy az ő felelőssége is.

Ez indítja el Furlongban azt a folyamatot, ami által ő jóságról, együttérzésről és tettrekészségről tesz szert. Bár a könyvben épp csak felszínesen van érintve ezeknek a megesett lányoknak a kegyetlen és sanyargató sorsa, mégis a sorok között érezhető az a fajta keserűség, kétségbeesés és kilátástalanság, ami mélyen megérinti az olvasót.

Az emberi kegyetlenség legsötétebb oldalairól lehet ebben a könyvben olvasni, ami megmutatja azt a történelmet, ami nem fikció, hanem megtörtént esemény. A Magdolna-mosodákban élő lányok és gyermekeik sorsa gyakran feledésbe vagy tagadásba merül, de ezzel a könyvvel a szerző emléket állít mindazoknak akiket a végkimerülésig dolgoztattak ezeken a szörnyű helyeken.

Ez a hosszadalmasabb novella szerintem csak akkor érthető igazán, ha az olvasónak megvannak az előismeretei arról az időszakról, amikor Írországban az állam és az egyház összedolgozva számtalan nőt és gyermekét alázott meg.

Egyenesen szívet tépő olvasni arról, hogy milyen lelki és testi bántalmazásban volt részük azoknak a lányoknak, akik ezekbe a borzalmas intézményekbe bekerültek.

Ez a rövid, de annál tartalmasabb olvasmány, csupán „apróságokat” mesél el, de ezekben az apróságokban minden, ami lényeges, benne van. Apróságok mentén ismerünk meg olyan emberi sorsokat, ami mellett lehetetlen tétlenül elmenni. Apróságok mentén ismerünk meg egy olyan apát, férjet és férfit, aki mer szembemenni az elvárásokkal. Apróságok mentén ismerjük meg az emberi kegyetlenséget, ami csakis önös érdekeit tartja fontosnak.

És ha mindez nem lenne már amúgy is eléggé megterhelő, akkor a könyv végén lévő sorok még inkább szíven ütik az olvasót.

Egy rövid, tömör, lényegre törő lélektani olvasmány, ami tele van drámával és tragédiával, ugyanakkor minden mellébeszélés vagy hosszadalmas leírás hiánya mellett is, nagyon ütős.

Ez a magával ragadó olvasmány egy ember bátorságáról és hősiességéről szól, közben pedig csendes reményt és hitet szór el az olvasóban, azt üzenve nekünk, hogy soha semmilyen körülmény között nem mehetünk el tétlenül az emberi nyomor vagy szenvedés mellett.

Néha csak apróságokon múlik a változás, de ez az apróság életeket és emberi sorsokat tud megváltoztatni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Mi értelme úgy élni, hogy nem segítünk egymásnak?

Ilyen apróságok Book Cover Ilyen apróságok
Claire Keegan
21. Század Kiadó
2023
Keménytábla, Védőborító
96
Nemes Anna