Harlan Coben: Az erdő

Így kell megírni egy igazán izgalmas, kalandos és szórakoztató krimit, ami olyan sok csavart és fordulatot tartalmaz, hogy olvasóként lehetetlen megfejteni a rejtély megoldását. Mint minden krimi esetén, itt is adott egy bűncselekmény, de a lényeg nem a véres és erőszakos részeken van, hanem azokon az apró részleteken, amelyek a bűncselekményig elvezettek. Emellett ugyanolyan izgalmas a bűncselekmény megoldása, vagyis a nyomozás folyamata, ami a könyv végéig le tudja kötni az olvasók figyelmét.

A történet egy húsz évvel ezelőtti bűncselekményt idéz fel, egy nyári táborozás eseményein van a hangsúly, ahol négy tinédzser az éjszaka leple alatt az erdőben eltűnik. Kettőt közülük holtan találnak meg, míg a másik kettőt azóta sem találták meg. Bár azóta már elítéltek egy sorozatgyilkost ezekért a bűncselekményekért, Paul Copeland, akinek nővére szintén az eltűntek közé tartozik, ennyi év után ki akarja deríteni, mi is történt valójában húsz évvel ezelőtt az erdőben.

Paul egy gyilkossági ügy során egy olyan áldozatra talál, aki szerinte az egyike az eltűnt fiataloknak. Ez az esemény elindít benne egy olyan elhatározást, hogy kideríti eltűnt nővérének történetét.

Váltott szemszögön keresztül kísérhetjük végig ennek a nyomozásnak az eseményeit, valamint egy másik bírósági ügybe is betekintést láthatunk. Egyfajta történet a történetben ez a könyv, rengeteg mellékszállal, amelyek nagyon harmonikusan kapcsolódnak egymáshoz.

A krimi legszimpatikusabb szereplője, maga a könyv főszereplője, a nyomozó, aki államügyészként nagyon okosan és intelligensen oldja meg a bűncselekmény akadályait és rejtélyeit. Közben saját magánéletébe is betekintést nyerünk, ami ugyancsak rengeteg meglepetést és izgalmas változást tartogat a történet során.

Nagyon jó volt elmerülni ebben a krimiben, aminek stílusa és felépítése nagyon megnyerő, helyenként kissé humoros és kalandos, máskor pedig kellően romantikus vagy épp izgalmas.

Harmonikus, egységes és logikusan felépített krimi ez, ami a jól megírt krimi összes elemét tartalmazza.

Olvasóként próbálkozhatunk saját magunk megoldani a bűncselekmény rejtélyét, de biztosan téves utakon fogunk járni, ugyanis Coben úgy csavarja a szálakat ebben a regényben, hogy egy percig sem egyértelmű, hogy ki a tettes és ki az áldozat. A vége pedig egyszerűen lehengerlő, szó szerint szavak nélkül marad az olvasó.

A több szálon futó események egy olyan dinamikus cselekményt és egy briliáns befejezést eredményeznek, amit miatt ez a könyv műfajában egyértelműen a legjobbak közé tartozik.

A nyitott vég, megannyi lehetőséget rejt magában, nekem ez a fajta befejezés tetszik a leginkább, ugyanis olvasóként rám van bízva a megfelelő tanulság vagy konklúzió levonása.

Érzelmileg nagy hatással volt rám ez a könyv, nem csak története miatt, hanem megannyi erkölcsi és etikai kérdése miatt is, amelyek elgondolkodtattak és megfogtak.

Ennél a könyvnél garantált a legmagasabb szintű olvasási élmény, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom!

Kedvenc idézetem a könyvből:

(…) a lelkünk mélyén örökké rémült gyerekek maradunk, akik azon tűnődnek, vajon mi lesz belőlük, ha felnőnek.

Az erdő Book Cover Az erdő
Harlan Coben
Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft.
2020
Puhatáblás, Ragasztókötött
392