A Büszke vagy rám, Joanna? egy mélyen elgondolkodtató, filozofikus hangvételű regény, amely a politika, a morál és az emberi lélek határmezsgyéjén játszódik.
A történet egy dán ENSZ-diplomatát mutat be, aki lánya tragikus halála után nemcsak az igazságot, hanem a saját hitét és erkölcsi kapaszkodóit is elveszíti. Az egykor elvhű, a békében és párbeszédben hívő férfi élete darabjaira hullik, miközben évekig kutatja a választ arra, miért kellett Joannának meghalnia. Most, hosszú idő után, egy elhagyatott virginiai kunyhóban találja magát, kezében fegyverrel, szemben azzal a férfival, akiről úgy hiszi, ő a felelős mindenért. A pillanat, amelyre éveken át készült, egyszerre válik ítéletté, gyónássá és önvizsgálattá, hiszen nemcsak a másik emberrel, hanem saját lelkiismeretével is szembe kell néznie.
A könyv középpontjában az a kérdés áll, amit talán minden ember feltett már valaha: létezhet-e valódi igazság egy igazságtalan világban? Mi történik akkor, amikor a morál ütközik a hatalommal, és az emberi érzések a politikai érdekek áldozatává válnak?
A szerző nem kínál megnyugtató válaszokat erre a kérdésre, nem is igazán akar. Inkább szembesít, mintsem megvigasztal: az olvasót egy olyan világba vezeti, ahol az igazság sosem fekete-fehér, és ahol a jó szándék gyakran torzul el mire célba ér.
A könyv tele van feszítő kérdésekkel, erkölcsi dilemmákkal és finom politikai cinizmussal, amely egyszerre teszi intellektuálisan izgalmassá és érzelmileg nyugtalanítóvá ezt a könyvet. Nem hősöket látunk ebben a kötetben, hanem esendő embereket, akik a saját döntéseik és a rendszer korlátai között vergődnek, miközben próbálnak hinni valamiféle igazságban, ami talán sosem létezett.
A regény nyelve éles, szikár és kíméletlenül pontos. Minden mondat gondosan kimért, a párbeszédekben nincs felesleges szó. A szerző stílusa feszes, szinte sebészi pontossággal vág bele a lélek mélyére, és mondatai sokszor olyanok, mintha irodalmi pofonok lennének, rövidek, tömörek, mégis hosszan visszhangzanak az emberben. Olyan könyv ez, amely nem kíméli az olvasót: nem engedi, hogy elbújjunk a kényelmes válaszok mögé, hanem arra kényszerít, hogy szembenézzünk a legnehezebb kérdéssel: vajon az igazság mindig megéri az árat, amit fizetni kell érte?
A könyv narratívája váltakozik a személyes gyász, a diplomácia hideg logikája és a történelmi összefüggések között, így egyszerre intellektuális és érzelmi olvasmány. A filozófiai mélység mellett politikai rétegek is egymásba szövődnek, épp ezért ez a könyv nem a könnyed szórakozást keresőknek szól, hanem azoknak, akik szeretik, ha egy regény kérdez, vitatkozik, provokál és gondolkodásra kényszerít.
A Büszke vagy rám, Joanna? nemcsak az igazság és bosszú kapcsolatáról szól, hanem arról is, hol húzódik a határ az ember és az eszme között. Arról, hogyan torzulhat el a jószándék, ha fájdalommal és veszteséggel párosul, és hogyan válhat az igazság keresése önmaga ellentétévé.
Ez a könyv arra kényszerít, hogy elgondolkodjunk: mi marad belőlünk, ha mindent elveszítünk, amiben hittünk. És vajon a megbocsátás gyengeség, vagy az egyetlen út a túléléshez?
Egy lassú, sötét, mégis gyönyörű regény az erkölcs szürke zónáiról, a fájdalom természetéről és arról, hogy talán a legnehezebb kérdés mégsem az, hogy ki a hibás, hanem hogy mihez kezdünk azzal, ha soha nem tudjuk meg az igazságot. Mert néha az igazság nem felszabadít, hanem még mélyebbre ránt. És néha a megbékélés nem a válasz megtalálásában, hanem a kérdés elengedésében rejlik. Ez a könyv pontosan erről szól, arról, hogy az emberi lélek meddig képes csendben hordozni azt, amit sosem tud kimondani.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti a morális dilemmákat, a politikai drámákat és mély emberi történeteket, ahol minden mondat mögött ott a kérdés: vajon mi, olvasók, mit tennénk a helyében?
Kedvenc idézetem a könyvből:
A szavak is képesek ölni.
A kimondatlan szavak is.
Büszke vagy rám, Joanna?
Scolar Kiadó
2025
Keménytábla, Védőborító
319
Pap Vera-Ágnes
