Kerry Fisher: Nem titok, amit ketten tudnak

Ez a könyv egy remek példa arra, hogy a szórakoztató irodalom is tud komoly témákat elmesélni úgy, hogy az egyszerre kapcsol ki és közben el is gondolkodtat.

Ennek a könyvnek pont ez a célja, megmutatni az olvasónak, hogy minden döntésünk egy válaszút elé állít minket, aminek az életben mindig megvan az ára. Gyakran nem is az a kérdés, hogy rossz vagy jó döntéseket hoz az ember, hanem hogy mennyire tanul meg együtt élni döntéseinek következményeivel.

Ennek a regénynek a női főszereplője egy egész életet él le úgy, hogy magában hordozza döntésének súlyát és ez a teher teljesen felőrli őt és mindazokat, akik körülötte élnek.

Susie, fiatal anyaként és feleségként, örökbe adja kisfiát, mert ez a gyerek hűtlenségének bizonyítéka, és ezért mindent elkövet, hogy ezt eltitkolja férje és családja elől.

Bár terhességét és szülését sikerült sok ideig titokban tartani, sőt az örökbeadás sem került napfényre, Susie eme rossz döntése, megkeserítette nem csak az ő életét, hanem szerettei életét is.

Lányai és férje évekig élnek úgy mellette, hogy mit sem tudnak erről a nagy teherről, de érzik azt, hogy az egykori feleség és édesanya már nem tud felhőtlenül boldog lenni és szeretni.

De semmi sem tart örökké, és Susie titka előbb vagy utóbb napvilágra kerül, és akkor az egész család válaszút és döntés elé kerül.

Susie szívszorító és letaglózó története a családi titkokról, a nehéz döntésekről, a társadalmi előítéletekről, valamint az újrakezdésről és a megbocsátásról szól.

A hazugságok, a titkok, amiket Susie magában hordoz, kegyes cselekedetnek tűnnek, de valójában eltávolítják őt szeretteitől és önmagától is.

A döntés súlya, a másoknak való megfelelés, az ítélkezéstől való félelem, gyakran olyan helyzetekbe sodorja az embert, hogy kilátástalannak tűnik a menekülés és a kiút.

A könyv főszereplőjének történetén keresztül pont erre láthatunk rá, hogy mennyire félünk beismerni hibáinkat és milyen szorongást vált ki belőlünk az, hogy vajon mások mit gondolnak majd rólunk.

Emiatt gyakran kifogásokat kezdünk el gyártani, próbáljuk kimagyarázni döntéseink súlyát, pedig legbelül tudjuk, hogy ezáltal nem is másokat próbálunk megvédeni, hanem saját magunkat féltjük a leginkább.

A titkok, a bűntudat és a bűnhődés sosem szülnek jó dolgokat, akárcsak Susie esetében, a jól felépített vár egy idő után meginog és akkor darabjaira hullik. A keletkezett károk pedig gyakran menthetetlenek és kevés esélyt adnak az újrakezdésre.

Ennél a történetnél megvan a boldog befejezés, bár az idillikus megoldás kissé távol áll a valóságtól. Annyira komoly és szomorú a könyv története, hogy a végén kicsit meglep ez a boldog befejezés, de talán így megmarad az olvasóban a remény, tudva azt, hogy addig amíg élünk, esélyünk van a rossz döntéseket helyrehozni.

Nem az a célja ennek a könyvnek, hogy felmentést vagy magyarázatot adjon Susie cselekedeteire és döntéseire, hanem hogy megmutassa azt, hogy minden élethelyzet más és más megoldást követel meg. Nincs rossz vagy helytelen döntés, csak maga az élet van, ami sosem fekete vagy fehér, hanem megannyi árnyalata van.

Könnyű ítéletet, bírálatot vagy pálcát törni valaki feje felett, addig míg nem voltunk hasonló helyzetben, nem tudhatjuk mi hogyan döntöttünk volna.

Ez a regény döntésekről, megbocsátásról, újrakezdésről és az anyaságról szól. Ugyanakkor nagyon fontos szerepet kap benne a családi kötelék, valamint az anyai szeretet, ami egy olyan történetet eredményez a végén, ami hiteles és életszerű.

A könyv szerzője mélyrehatóan elemzi szereplőinek lélektani oldalait, bevezeti olvasóit a legnagyobb mélységekbe, de utána reményt is ad az olvasó kezébe, megmutatva azt, hogy a személyes tragédiákat és drámákat, segítséggel és elszántsággal fel lehet dolgozni.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Az időt általában gondolkodás nélkül elpazaroljuk, siettetjük, hogy mikor lesz már karácsony, mikor érkezik el a nyaralás, valaminek a vége, valaminek a kezdete; úgy gondoljuk, hogy akkor majd boldogok leszünk.

Nem titok, amit ketten tudnak Book Cover Nem titok, amit ketten tudnak
Kerry Fisher
Álomgyár Kiadó
2021
Puhatáblás
477