A szerző személyes érintettsége, valamint a rendkívül érzelemdús és megható történet miatt, ez egy nagyon különleges olvasmány lett számomra. A téma érzékenysége miatt, gyakran könnyekkel küzdve olvastam végig egy család történetét, azon belül is egy édesanya küzdelmét egy olyan betegséggel szemben, amiről mai napig keveset tud az orvostudomány, arról nem is beszélve, hogy egy évszázaddal korábban, mennyire megbélyegezték azokat az embereket, akik ezzel a szörnyű betegséggel éltek nap mint nap.
Eleanor Hamilton, boldog házasságban él férjével és négyéves kislányával. Férje, Edward, az eugenikai mozgalom elkötelezettje. Ez egy olyan társadalomfilozófiai irányzat, aminek célja a káros vagy beteges öröklődő testi és szellemi tulajdonságok kiiktatása, annak érdekében, hogy csakis teljesen egészséges gyermekek születhessenek.
A könyv elején a fiatal házaspár még lelkesen és teljes meggyőződéssel áll ki e mozgalom mellett, de amikor kislányuk epilepsziás lesz, akkor minden darabjaira hullik eddigi életükben.
Edward elkezdi titkolni lánya szégyenletes betegségét, sőt egyre inkább kiáll a genetikai alsóbbrendűség mellett. Felesége magatehetetlenül végignézi, ahogyan lányát egyre kínzóbb és embertelen módszereknek és eljárásoknak vetik alá, miközben állapota egyre inkább romlik.
Ezért egy idő után saját kezébe veszi élete irányítását, szembe megy minden akkori elvárással, sőt olyan áldozatokat és döntéseket hoz meg, amelyek veszélybe sodorják családja jövőjét.
Eleaonor történetén keresztül a 20. század gondolkodásába tekinthetünk bele, főleg egy olyan korba, amiben a másság egy elítélendő dolog volt.
Komoly morális és etikai kérdések során jutunk el odáig, hogy megkérdőjelezzük azt, mi az, ami normálisnak vagy egészségesnek számít egy olyan világban, ahol mindenki arra törekszik, hogy ne lógjon ki a sorból.
Eleaonor úttörő és bátor, amikor arra szánja magát, hogy szembemegy az akkori orvostudománnyal és valami olyasmit próbál ki saját gyermekén, amire addig nem sok példa volt. Ő az, aki megkérdőjelezi a kor téves és romlott elképzeléseit, valamint nőként szembemegy az akkori férfiuralommal.
Története azért annyira megható és szívet tépő, mert benne van az emberi esendőség, a bizonytalanság, a kétely, a bátorság és az innováció.
Jogosan tehetjük fel magunkban a kérdést, hogy meddig megy el egy édesanya, ha arról van szó, hogy megmentse gyermeke életét? Ki határozza meg azt, hogy melyik élet értékes és melyik nem? Mi számít egyáltalán normálisnak? Van-e joga bárkinek is, ítéletet mondani más életek felett?
Ez a könyv nem csak történetével, hanem mélyreható tartalmával és értékes mondanivalójával ajándékoz meg.
Témaválasztása, az epilepszia, egy olyan téma, amiről nem sokat tud az ember, ezért olyan érdekes az írónő döntése, aki megszemélyesíti az epilepsziát könyvében, és saját hangot és szerepet ad neki. Ezáltal még veszélyesebbé és nyomasztóbbá válik témája, megmutatva azt, hogy mennyire eltörpül az ember minden tudásával együtt, mikor egy olyan betegséggel áll szemben, amiről oly keveset tud.
Ez a könyv korunk szomorú és ijesztő valóságát mutatja be. Egy olyan világot és társadalmat, amiben a másság bizonytalanságot, előítéletet és megbélyegzést vált ki az emberekből. Ugyanakkor az anyai önfeláldozás, a feltétel nélküli szeretet és a végsőkig való küzdelem csodálatos példáját lehet olvasni ebben a regényben.
Három narrátoron keresztül, anya, apa és maga az epilepszia szemszögén keresztül egy sokkoló és megdöbbentő történetet lehet olvasni arról, hogy az ember gyakran istennek képzeli magát, akinek joga és hatalma van emberi életek felett dönteni, miközben a sorok között egy vékony reménysugár arra próbál figyelmeztetni minket, hogy az egyéni szabadság és boldogulás minden embernek jár.
Kedvenc idézetem a könyvből:
A szeretetet nem lehet kikényszeríteni.
Az elrejtett gyermek
Kossuth Kiadó
2022
Puhatáblás, Ragasztókötött
508
Mester Yvonne
