A Fény az óceán felett című regény története egy magányos, az óceán végtelenségében álló világítótoronyba vezet el bennünket, ahol az elszigeteltség nem pusztán földrajzi adottság, hanem lassan mindent átható lelki állapot. A Janus-szikla szigetén mindössze két ember él, távol a világtól, a megszokott emberi kapcsolatoktól és kapaszkodóktól: Tom és Isabel.
Tom a háborúból hazatérve nem hősies dicsőségre vágyik, hanem csendre, rendre és belső békére. A világítótorony számára menedék, ahol végre elhallgathatnak a múlt zajai. Isabel ezzel szemben az élet felé fordul: családot szeretne, gyermekkacajt, beteljesült anyaságot. Vágyai azonban újra és újra kudarcba fulladnak, a sorozatos veszteségek pedig lassan felőrlik a lelkét. A part menti bolyongások, a végtelen víz látványa és a kimondatlan fájdalom összemosódik benne, míg már maga sem tudja, hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a reménybe kapaszkodó képzelet.
Ez a beteljesületlen vágy határozza meg mindennapjaikat egészen addig a napig, amikor az óceán egy sorsfordító ajándékot, vagy éppen terhet, sodor eléjük. Egy magára hagyott csónak jelenik meg a part közelében, benne egy alig néhány hónapos csecsemővel. Ettől a pillanattól kezdve a regény már nem csupán a magányról és a vágyakozásról szól, hanem súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel: meddig mehet el az ember a boldogságért, és milyen árat hajlandó megfizetni érte?
A regény egyik legnagyobb ereje abban rejlik, ahogyan a szerző megmutatja: a vágy és a veszteség miként képes lassan eltorzítani a valóságot. Isabel újra és újra elszenvedett vetélései nemcsak a testét, hanem a lelkét is megtörik. A part menti bolyongások, az emlékek és ábrándok összemosódása finoman, szinte észrevétlenül vezeti az olvasót egy olyan belső világba, ahol már nem lehet élesen elválasztani a reményt a képzelgéstől.
M. L. Stedman prózája lírai, mégis feszült. A tenger állandó jelenléte szimbólummá válik: elválaszt és összeköt, elnyel és visszaad, akárcsak az idő és az emlékezet. A regény legnagyobb tragédiája nem egyetlen eseményhez kötődik, hanem ahhoz a felismeréshez, hogy jó szándékkal is lehet helyrehozhatatlanul rosszat tenni.
A döntés, amelyet Tom és Isabel meghoznak, első pillantásra emberileg teljesen érthető. Nem rosszindulatból születik, nem számításból vagy önzésből, hanem a veszteségben megfáradt szív kétségbeesett kapaszkodásából. Mégis, ez a döntés olyan folyamatokat indít el, amelyek visszafordíthatatlan következményekkel járnak.
A regény egyik legnagyobb ereje éppen abban rejlik, hogy nem kínál egyszerű válaszokat, és nem oszt szerepeket jókra és rosszakra.
A történet nem ítélkezik. Nem mondja ki, ki hibázott, és mikor. Ehelyett kérdéseket tesz fel, amelyek az olvasót is kényelmetlen önvizsgálatra kényszerítik. Meddig mehetünk el a saját boldogságunkért anélkül, hogy közben mások életét visszavonhatatlanul összetörnénk? Jogos-e egy beteljesületlen vágy, ha annak ára egy másik ember kimondhatatlan fájdalma? És hol húzódik az a határ, ahol az együttérzés már önigazolássá válik?
A regény finoman mutatja meg, hogy a legnagyobb tragédiák nem feltétlenül rossz szándékból születnek, hanem abból, amikor az ember a saját szenvedését próbálja enyhíteni, miközben nem látja, vagy nem akarja látni, a döntéseinek tágabb következményeit. Tom és Isabel története így nemcsak egy erkölcsi dráma, hanem tükör is: arra emlékeztet, hogy a szeretet és az önzés közötti határ sokszor fájdalmasan vékony.
Ez a könyv azoknak szól, akiket megérintenek a lélektani mélységek, akiket érdekelnek a morális dilemmák, akik nem gyors cselekményre, hanem érzelmi igazságokra vágynak.
Ez egy megrázó történet veszteségről, rossz döntésekről és az örök reményről. Olyan regény, amely csendben hat, és még sokáig velünk marad azután is, hogy becsuktuk az utolsó oldalt.
Ha egy olyan könyvet keresel, amely nemcsak elmesél egy történetet, hanem kérdéseket hagy benned, ez a regény biztosan helyet kér magának a szívedben.
Kedvenc idézetem a könyvből:
Aki bármiféle jövőben reménykedik, annak föl kell hagynia a reménnyel, hogy valaha is megváltoztathatja a múltját.
Fény az óceán felett
Európa Könyvkiadó
2025
Keménytábla, Védőborító
465
Szieberth Ádám
