Nudzsúd Ali – Delphine Minoui: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony

Az utóbbi időben egyre több könyvet olvastam az iszlám témával kapcsolatban. Legtöbbjük önéletrajzi könyv, legtöbbször egy fiatal lány szájából hangzanak el a megbotránkoztató történetek, ezért sok a közös ezekben a könyvekben és elég nehéz valami újat mutatni.

Nudzsúd története se hoz valami igazán újat, inkább csak kiegészíti mindazt amit már eddig is olvastam az arab és iszlám kultúráról és vallásról, de mégis tetszett.

A könyv egy falusi tíz éves jemeni kislány történetét meséli el, akit tíz éves korában egy nála húsz évvel idősebb férfihoz adnak feleségül. Az idős férj lelkileg és testileg bántalmazza őt, mindaddig míg Nudzsúd el nem menekül a bíróságra és házasságának felbontását kérvényezi. Ez a gyermeklány, bátorságának és lelki erejének köszönhetően, szembe szál országa hagyományaival és törvényeivel, hogy férjétől elválva szabadon élhessen. Kitartása és bátorsága meghozza a gyümölcsöt, sikerül elválnia, példát mutatva a vele egykorú hasonló sorsú lányoknak.

Az ő esete és története nem merül feledésbe, hiszen bebizonyítja azt, hogy fiatal, arab lányként is vannak jogai, amiért ő a végsőkig harcol.

Nudzsúd Alinak sikerült az, ami a legtöbb arab országokban élő lánynak nem sikerül: kiemelkedni és kiszabadulni egy ősi hagyományok és férfiak által vezérelt világból. Nudzsúd nem egy áldozat, hanem egy hősnő, akinek története véget vethet a kényszerű hallgatásnak.

Én megdöbbentő, szívszorongató és felkavaró olvasmányként tudtam elkönyvelni. És ezt a hatást az érte el, hogy maga Nudzsúd, egyes szám első személyben meséli el a megbotránkoztató történetét. Még akkor is, ha az ő gyermeki gondolatai át lettek dolgozva, azért a keserűség és kétségbeesés mégis kiolvasható a sorok között. Lehet, hogy ő nem épp így fogalmazott volna, de ezeknek a szavaknak sikerült átadni Nudzsúd érzelmeit. Ezért hiteles a könyv, mert olyan stílusban van elmesélve, ahogy azt csak egy gyerek tudja, de mégis olyan mélyreható az üzenete, hogy az minden felnőttet megérint.

Ez nem egy dokumentumkönyv, a hangsúly nem a pontos antropológiai és politikai szakkifejezéseken van, hanem egy gyermek ellen elkövetett szexuális bántalmazáson. Ami sajnos nem csak az arab világban aktuális. És mivel soha nem volt aktuálisabb ez a téma, ezért nagyon fontosnak tartom az ilyen jellegű könyveket, mert csak úgy tudunk ezen változtatni, ha tudunk és olvasunk róla.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Milyen egyszerű boldognak lenni, ha jó emberek vesznek körül!

Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony Book Cover Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony
Nudzsúd Ali - Delphine Minoui
Nyitott Könyvműhely Kiadó Kft.
2013
Puhatáblás, Ragasztókötött
198