Piers Paul Read: Életben maradtak

Számomra minden könyv olvasása élvezetet okoz, ezt az élvezetet már csak az tudja felülmúlni, ha egy igaz történet alapján írott könyvet olvasok. A következő könyv, „Életben maradtak”, is ebbe a kategóriába sorolható, kiváló dokumentum regény.

1972 októberében egy rögbicsapat tagjai, azok szurkolói és a személyzet, elindulnak egy bérelt repülőgéppel Chilébe, hogy ott megmérkőzzenek néhány meccsen. A rossz látási viszonyoknak következtében, a gép nekiütközik az Andok egyik csúcsának és lezuhan. A pilóta több utassal együtt szörnyethal. Többen is súlyosan megsérülnek, néhányan azonban életben maradnak. Hetven napnyi szörnyű szenvedés után, alig valami élelemmel és hóból olvasztott vízből, tizenhatan megmenekülnek.

Ez alatt a hetven nap alatt ezek az emberek olyan fizikai, lelki és szellemi mélységeket és fájdalmakat élnek meg, amely addig hitt összes értékrendjüket megkérdőjelezi, és olyan döntések elé állítja őket, ami már rég túlmutat az emberei erkölcsi elveken. Az Andok kietlen hóviharában, élelem és meleg ruha nélkül, egészen más törvények uralnak, mint a mindennapi életben. Senki nem indul keresésükre, hiszen mindenki meg van arról győződve, hogy lehetetlen egy ilyen repülőgép katasztrófát túlélni, ilyen zord időjárás mellett. Tizenhat embernek azonban mégis sikerül a lehetetlen, megmenekülnek és esetük az egész világot bejárja.

Klasszikus túlélőirodalmat olvashatunk Piers Paul Read könyvében, tele drámai feszültséggel és tragikus eseményekkel. Kiválóan oldja meg a szerző a történet elmesélését, benne van az alapos dokumentáció, de ugyanakkor feszültséggel teli, mint egy jó krimi vagy thriller.

Az a néhány ember aki túléli a repülőgép katasztrófát hirtelen arra kényszerül, hogy kilépjen a civilizáció jól megszokott és biztonságot adó korlátai közül, és minden erejével és tudatával küzdjön a túlélésért. Ilyenkor a civilizáció normái már mit sem segítenek, csak az emberi túlélőösztön számít.

Félelmetes, rémisztő, felfoghatatlan mindaz amit átélnek ezek az emberek, miközben próbálnak minden erejükkel életben maradni, és a végén csodával határos módon néhányan még meg is menekülnek.

Nekem tetszett a könyv tárgyilagos hangvétele, de azért szerintem az érzelmek sem maradtak el, a sorok között olvasva, azokat is fel lehetett fedezni. Ugyanakkor betekintést nyerünk megannyi ember gondolat- és érzelem világába, meg tudjuk mi az a motiválta, hajtotta őket, erőt adott nekik, hogy életben maradjanak.

Egy ilyen könyv olvasása után ébred rá az ember, hogy milyen erő is lakozik benne, ami talán csak akkor mutatkozik meg igazán, mikor az életösztön átveszi az uralmat a civilizáció felett.

Kedvenc idézetem a könyvből:

Tedd, Isten, olyan nehézzé, amilyenné akarod […], csak lehetetlenné ne tedd.

Életben maradtak Book Cover Életben maradtak
Piers Paul Read
Európa Könyvkiadó Kft.
2017
Kartonált
416